A hazai filmipar egyhetes ünnepén vagyunk túl, április végén immár ötödik alkalommal került megrendezésre a magyar alkotások legjobbjait felvonultató Magyar Filmhét, mely során több mint 200 művet mutattak be a Magyar Filmakadémia szervezésében, a Magyar Nemzeti Filmalap és az NMHH Médiatanácsa támogatásával. A jelenlegi formában friss, egyébként komoly hagyománnyal rendelkező filmes seregszemle során lelkes érdeklődők akár ingyen is részt vehettek vetítéseken a budapesti Corvin Moziban, a hét megkoronázásaként több kategóriában is elismeréseket osztottak ki (a díjazottak listáját itt és itt olvashatjátok). Az ünnepélyes megnyitóra szintén a Corvinban került sor, mely során most először életműdíjjal jutalmazták a hazai filmiparban hosszú távon kiemelkedőt nyújtó színművészeket. Ez alkalommal Bánsági Ildikó, Venczel Vera, Bodrogi Gyula, Koncz Gábor és Andorai Péter számára ítélték oda az elismerést.

A színvonalas eseményen a díjakat hasonlóan ismert és elismert filmes szakemberek adták át, laudációjuk tele volt érzelemmel, közös történetekkel, visszaemlékezésekkel. Venczel Verát egykori filmes partnere, Kovács István köszöntötte, Bodrogi Gyulát Sándor Pál laudálta, Andorai Pétert és Bánsági Ildikót Szabó István szólította a színpadra, Koncz Gábor részére pedig Dörner György adta át az elismerést. Kétség kívül a magyar filmes történelem meghatározó része gyűlt össze, gyakorlatilag a mai 30-50 éves korosztály gyerek- és ifjú felnőttkora vonult fel aznap este. A díjátadót követően a nézők megtekinthették az Oscar-díjas operatőrről, Zsigmond Vilmosról készült utolsó portréfilmet, melyben a szakember a fiatalkoráról, kivándorlásának körülményeiről, karrierjének kezdeti, meghatározó eseményeiről, illetve a pályáját szegélyező mérföldkövekről mesél. A nosztalgikus hangulat remek indítója volt ennek a filmes ünnepnek, a sikerekre úgyis mindig jó visszatekinteni.

A hollywoodi filmdömpingben, a heti négy-öt premier áradata során hajlamosak vagyunk elfeledkezni saját filmes nagyjainkról, pedig nem lenne szabad. A fentebb felsorolt nevek csak egy kis részét teszik ki azoknak a színészeknek, rendezőknek, filmes szakembereknek, akik az elmúlt évszázadban (és még korábban is) komoly szakmaiságról tettek tanúbizonyságot, örök kedvenceket filmesítettek meg felejthetetlen módon, melyek közül több jelenet egy-egy szava, mondata, akár párbeszéde is beleivódott a hétköznapi nyelvhasználatunkba. Ha azt mondom, hogy „mehetünk vissza a balettbe ugrálni”, „az oroszok már a spájzban vannak”, „ez a vár most az ország”, „legalább a bőrét nyúztam volna le”, ízirájder öcsém”, vagy hogy „a hagymához is hagymát eszek”, biztos vagyok benne, legtöbb honfitársam kapásból rávágja az adott film címét. Ezen idézetek – és még sok másik is – már-már szállóigévé váltak, bizonyos értelemben a nemzeti identitásunkat meghatározó közös kinccsé, legalább olyan jelentőssé, mint mondjuk egy sportsiker vagy egy történelmi esemény.

A magyar film jó. Szeretni való. A miénk. Meg kell becsülni, dédelgetni, támogatni és terjeszteni kell, még akkor is, ha néha hullámvölgybe kerül, ha nem mindegyik darabja lesz az igazi, ha kevesebb pénz jut rá, sőt, akkor is, ha a blockbusterekközött éppen csak megbújik, vagy ha sokat csak művészmozikban játszanak. A szakma az elmúlt években újra magára talált, jobbnál jobb alkotások születtek, melyek közül immár kettő kiérdemelte a lehető legnagyobb filmes elismerést – és hol van még a vége?! A mai alkotói generáció elemében van, rendezésben, technikában, színészi szempontból egyre jobb művek kerülnek ki a szakemberek kezei közül, így biztosan állíthatom, a következő Magyar Filmhét legalább ilyen színvonalas, bőséges felhozatalt fog kínálni, mint az idei.  Nézz te is magyar filmet!