Amikor egy filmet félreért a közönsége.

Herendi Gábort a trilógia zárófilmje után bizonyos, hogy minden nemzetközi A kategóriás fesztiválra meghívják majd. Ez a zsenialitás, vajon ott lappangott a korábbi munkái közt is? Mi voltunk vakok, hogy a magyar ugarra olyan alkotó született, akit immáron méltón lehet Bunuelhez, Dalíhoz, vagy akár David Lynchhez hasonlítani. Mert az, aki vígjátéknak hiszi a filmet, az annál nagyobbat akarva se tévedhetne! Ez egy egzisztenciális dráma, ami a lét örök kérdéseivel foglalkozik és torz tükröt mutat világunk felé. Ha felfedjük a rejtett szimbolikát, rájöhettünk, hogy ez a film nem más, mint egy szerelmes levél a kiszámíthatatlan, végtelen káosz uralta valóságunkhoz.

Herendi világában az égi karmester bármikor a semmiből behozhat a zenekarba egy új hangszert, amely új szólamokat emelhet be. Összemosódik a valóság és a képzelet, lehetséges és a lehetetlen. Akár egy Lovecraft-i világban, itt sem lehetünk a saját sorsunk kovácsai, mert nálunk nagyobb hatalmak alakítják az eseményeket. Ami szintén a géniuszt dicséri az az, hogy hogyan játszik a nézői elvárásokkal. A nézők miért akarják látni a filmet? Hogy nevessenek. Erre az alkotó olyat mutat ami nem vicces, amin az embernek szekunder szégyenében el kéne süllyednie. De a néző mit csinál? Nevet. Miért? Mert saját vágyainknak örökös foglya a néző, akár csak mindannyiunk. Mi ez ha nem buddhista filozófia egy magyar közönségfilmben?

El sem bírom képzelni azt a kínt, amit a rendező érezhet, amikor ennyire elsuhan a nagyközönség az általa közölni vágyott üzenet mellett. Ó, hány álmatlan éjszakát tölthetett el, mióta kijött a film, és egy kritikus, egy nagy művész, talán egy darab néző sem állt ki a Nemzeti Múzeum lépcsőjére, hogy világgá kürtölje a hírt: „Igen Gábor! Megértettem! Végre látok, mert felnyitottad a szemem!” A meg nem értett művész figurája köszön vissza a legidősebb Várnai testvér képében. És ez csupán a jéghegy csúcsa! Rengeteg réteg lapul ezen a műremeken.

Az olyan nyilvánvaló jelentéstartalmakon túl, mint az elfogadás, a megbocsátás, a privátszféra katasztrófája a digitalizáció által, a férfi női kapcsolatok válsága, avagy a nemi szerepek összemosódása és végül végleges kihűlése (Rezsó karaktere), az identitásunk cserélhetősége (Alex), a hétköznapi mitológia teremtés (Kokó), az alkalmazkodni tudás fontossága (megint Rezsó) és a hírnév szubkultúrák közt való eloszlása a 21. században. Annyi aktuális kérdést jár körbe, olyan egyedien, én alig várom hogy doktori disszertációk szülessenek ennek a filmnek a sokrétűségéből, továbbá javaslom a tudományos élet elitjének, hogy itt az ideje Herendi grandemaestro korábbi munkáinak újfent, ámde most tüzetesebb áttekintését a fent vázolt esztétikai elvek mentén.



25
Értékelés
Valami Amerika 3.
Összességében
A Valami Amerika 3. most nagyon mellé ment. Vicces akart lenni, de ehelyett inkább kínosra sikeredett, amin a temérdek mennyiségű remek színész sem tudott segíteni.
Pozitívumok
Hujber Ferenc. Mert megütik. Sokszor.
Technikailag teljesen rendben van.
Stohl, amikor magát adja ripacsként
Negatívumok
A "humor" nagy része nem a karakterekből ered
A film egésze csak elvonva értelmezhető (lásd fentebb)
Rengeteg jó színészt pocsékol el