Mikor elvállaltam ennek a filmnek a kritikáját, még fogalmam sem volt milyen mélyről kell majd a felszínre kaparnom magam, hogy egyáltalán egy bevezetőt tudjak írni róla. Such is life!

Hölgyeim és Uraim!

Egy kevésbé, mégis mindenképp ajánlott kötelező néznivaló következik.

Az első találkozásom a filmmel, életem legütősebb trailere volt. (Leszámítva persze a főszereplő, Andrea Berntzen szuggesztív tekintetét, ami mindenhova követett a Toldiban.) Mindenesetre eldöntöttem, hogy ha lesz rá lehetőségem, elmegyek a sajtóvetítésre. Ha nem, akkor pedig önszorgalomból is, de megnézem a filmet, mert amihez mernek egy ilyen előzetest csinálni, az nagyot hibázni nem fog.

A film előtt utánanéztem, hogy mégis minek állít mementót. Be kell vallanom, hogy mit sem tudtam a 2011. július 22.-én történt eseményekről. Nem vet rám túl jó fényt, de mentségemre szóljon, hogy eddig nem találkoztam olyannal, aki emlékezne ezekre az eseményekre a 2011-es magyar sajtóból.
Sokkal később, valamikor 2014-ben jutott el csak hozzám egy cikk, egy norvég tömeggyilkosról, aki éhségsztrájkba kezdett, mert nem a legújabb PS3-mal játszhat és kevésnek tartja a sétálásra engedélyezett időt. Olvastam tovább, 77 embert ölt meg. Na mondom, ehhez kell azért egy kis pszichózis. Akad is! Itt jegyezném meg, remélem azóta se kapott PS2-nél jobb konzolt.. Vagy inkább egy Commodore 64-et. De ne. Még azt se. Az is túl menő lenne… Szóval mit sem tudva a norvég terrortámadásokról, belevetettem magam a wikipédia vonatkozó oldalaiba. Egészen megdöbbentett, hogy Anders Behring Breivik saját bevallása szerint megismételné tettét, amit könyörtelennek, de szükségesnek nevezett. Szóval neki nem okozna problémát újra meggyilkolni 69 gyereket. Hát mi a horror, ha nem ez? A film mégsem azért készült, hogy egy férfit elítéljünk, aki egészen egyértelműen többet érdemel 21 év fegyháznál. Sokkal inkább terápiás célból.

A felütés rögtön archív felvételekkel operál. Az Osló-i robbantás bemutatása során térfigyelő kamerák képeit is használták. Ezután rögtön Utøya szigetén révedünk a távolba. A kamera kicsit mozog. Nincs rögzítve. Ez a szemszög te magad vagy. Így kell majd végig csinálnod a következő hozzávetőleg 85 percet. Megérkezik főhősünk. Megáll. Belenéz a kamerába és azt mondja: „You’ll never understand.. just listen to me.” Hosszú másodpercekig a mellkasodnak szegezettnek érzed a kijelentést. Majd a lány megfordul és látod, hogy headset van rajta. Az anyjával beszél. Próbálja megnyugtatni, hogy nincs semmi baja. Hallott az Oslóban történtekről, de hát ahol ő tartózkodik az egy tábor, egy kis szigeten. Itt nem eshet baja.
Megígéri, hogy vigyáz a húgára. Leteszi.
Barátokért aggódik, a húgával próbál dűlőre jutni, srácokkal flörtöl, gofrit eszik, minden nyugodt, semmi baljós nem történik. Aztán egy lövés, majd még egy és még egy. A terror megkezdődik. A gyerekek megindulnak, a kamera utánuk és innen nincs megállás. Futás, bujkálás, tanácstalanság, tagadás, rettegés, találgatás, ötletelés, hogy merre a szigetről. Iszonyúan hosszú, fojtott és feszült percek, amikben végig együtt mozogsz a főszereplővel.

A történet valós időben, 72 percben mutatja be az áldozatok szemszögét és ezalatt nem enged, a földre taszít, nem látsz, nem hallasz mást csak közeli és távoli lövéseket, nem tudsz semmit, csak hogy körülbelül mennyi ideig tarthatott ez a mészárlás. És, ha önkéntelenül is, de az órádra nézel, hogy mennyi van még hátra. Majd el is szégyelled magad. Hiszen te egy kényelmes moziszékből figyeled mindezt, míg 2011. július 22.-én 69 ártatlan gyereknek meg kellett halnia a semmiért. Vágás nélküli egy snittben történik minden. 5 napot forgattak, és minden nap felvették a teljes cselekményt. A teljes játékidő 92 perc. De hidd el, ilyen hosszú másfél órád még nem volt. Lesznek fanyalgók, mert az idő reális mederben tartása és az egy snittben maradás miatt néhol kiesünk a sztoriból. Néha túl sokat időzünk egy helyen, nem értesz egyet a főszereplővel, túl nagy a csend, másképp tennél valamit… De ne feledd, ezt a filmet az élet írta. Itt nem hősök születtek, hanem áldozatok. Nem tudhatod, te hogyan cselekedtél volna. Sosem értheted meg igazán.

Neked menyire tetszett a film?
Olvasói értékelés1 Vote100
75
Értékelés
Utoya, július 22.
Összességében
A történet valós időben, 72 percben mutatja be az áldozatok szemszögét és ezalatt egy pillanatra sem enged, a földre taszít és ott is tart egészen a stáblistáig...és még talán azután is.
Pozitívumok
Remek kamerakezelés
Kitűnő színészi játék
Alapvető filmes eszközök (zene) direkt elhagyása
Negatívumok
Néha kidob magából a sztori
Sok idő kell, mire fel tudod dolgozni a látottakat