Transformers széria egyik komoly problémája, az hogy a túl hosszú játékidő mellett szinte kizárólag a látványvilágra összpontosított – annak rendelte alá a karaktereket és a történetet, és nem fordítva. Ennek következménye a katyvasz egy olyan tankönyvi példája, amely kiválóan demonstrálja, hogy milyen roncsoló hatása lehet a kaotikus robbantásoknak, értelmetlen felépítésnek és a túltolt számítógépes jeleneteknek. Mélyrepülését a franchise talán már első részével megkezdte, viszont az ŰrDongó egy sikeres kísérlet a megváltásra, és a benne rejlő potenciál kihasználására.

A nosztalgia fűtötte film a 80-as évekre röpít vissza, és főszereplőjévé az ikonikus Bumblebee-t – akit magyarul Űrdongónak csúfolnak – teszi meg. Mechanikus, jellegzetesen sárga hősünk az Álcák és az Autobotok között dúló háború elől menekül a Földre, ahol egy klasszikus bogárhátú Volkswagen alakját ölti. Később egy tinilány, Charlie bukkan rá, akivel hamar összebarátkoznak. A gyorsan szövődő barátságot, valamint a bolygó és az Autobotok épségét az Űrdongó nyomára bukkanó Álcák veszélyeztetik.

Travis Knight rendező és Christina Hodson forgatókönyvíró teljesen más szemszögből közelítették meg a témát, mint az eddigi filmek és inkább a karakteri kapcsolatok fontosságát helyezték előnybe, amely alá rendelték a humoros jeleneteket és a kevés, de izgalmasan koreografált összecsapásokat. Az eredmény így egy szerethető alkotás lett, még ha néhol fárasztóan klisés is a történet, amely lelkét a főhős páros adja, illetve gyermeteg lelkesedésük. A 80-as évek a popkulturális utalások forrása, amelyből lelkesen merít a film, anélkül, hogy elveszítené saját identitását. Egy központi, pozitív csavar a klasszikus akciófilmes nemi szerepek megfordítása. Charlie szeret autókat szerelni, állandóan egy roncstelepen lóg, és nem érdekli a divat, ezzel szemben Memo, aki Charlie-nak udvarol, egy érzékenyebb, finomabb karakter, és nem a klisé férfi figurák megtestesítője – kettejük kapcsolata pedig szívélyes humort eredményez, miközben csavar egyet a klasszikus felépítésen, a hatékonysághoz pedig hozzájárul Hailee Steinfeld és Jorge Lendeborg Jr. remek játéka.

Ebbe a világba pedig kiválóan épül be a hebehurgya Űrdongó, aki, miután megsérül, képtelen a beszédre, és testbeszéddel, illetve a rádió kreatív használatával kommunikál a többiekkel. Egy szeleburdi, játékos háziállat hangulatát kelti így, Charlie-val kialakuló barátsága pedig kettejük különcségéből fakad. A történet ugyan a szokásos, kötelező és kiszámítható pontokon halad végig, sokszor pedig fárasztóan ismerős, viszont a figurák sokkal emberibbé teszik az egészet, ami tompítja a negatívumokat.

Charlie, Memo és Űrdongó egy kisvárosban tengetik létüket, és ismerkednek egymással, illetve próbálnak boldogulni azzal a helyzettel, hogy mechanikus cimborájuk egy robot, aki át tud alakulni egy kocsivá. A film azonban bemutatja azt is, hogy a kormány és a hadsereg hogyan viszonyul a szituációhoz, és miként lépnek szövetségre a sárga robot nyomába eredő Álcákkal. A főhős kiiktatására küldött duó a műfaj klasszikus rosszfiú-párosát idézi, a megszokott elemek együttese pedig a kor filmjeinek képletét testesíti meg, ami egyrészt kellemes nosztalgiát kelt, másrészt esetenként unalmas ismerősséget. John Cena jól hozza a katonai parancsnokot, viszont egyoldalú karakterét tovább ostromolják a megszokott megnyilvánulások, amitől a tudatos komikusságból átfordul nevetségessé.

A Transformers filmek jellemző sajátossága mindig is látványvilága volt, az Űrdongó pedig folytatja a hagyományt, ámbár más megközelítéssel. A helyzetkomikumok az Autobot hatalmas mivoltából és kissé együgyű viselkedéséből fakadnak, illetve autóvá történő átalakulásából, amit humorosan valósítottak meg az alkotók. Emellett a nem túl nagy számban, de hatékonyan alkalmazott akciójelenetek sokkal testközelibbek, a gépek pedig egymásnak nekifeszülve inkább közelharcot vívnak, elengedve Michael Bay túlontúl gyakran alkalmazott pirotechnikáit. Az akció így átlátható és követhető, és sokkal zsigeribbé válik.

A látványt azonban alárendelik a történetmesélésnek, és Steinfield az, aki adja az Űrdongó lelkét. Egy roppant szimpatikus, a sztereotípiákon kívül eső, bátor lányt alakít, lelkesedése és odaadása pedig átjárja a filmet. Tele van klisékkel, bizonyos szempontból nem tud elszakadni elődeitől, és gyakran egyfajta visszhangja a 80-as évek filmvilágának, viszont kétségtelenül a legjobb Transformers-film, a siker oka pedig az, hogy végre a jellemek vannak a középpontban, és interakcióik a gépekkel, és nem a látvány- és robbanásorgia. Lefekteti egy alsorozat potenciálját, amely remélhetőleg nem esik ugyanazokba a hibákba, és nem válik egy újabb, lelketlen franchise-zá.

Neked mennyire tetszett a film?
Olvasói értékelés24 Votes49
70
Értékelés
ŰrDongó
Összességében
Az Űrdongó levedli elődeinek legtöbb negatívumát, viszont megőriz műfaji kliséket, ami nem tartja vissza attól, hogy egy izgalmas, szerethető, néhol túlzottan csöpögős kaland legyen, amely lelkét nem látványa, hanem karakterei és azok kapcsolata teszik ki – így pedig könnyedén a legjobb Transformers film, bár ez nem túl nagy teljesítmény.
Pozitívumok
Karakterközpontúság és jó alakítások
Testközeli akciójelenetek
Ötletes jellemek és interakciók
Negatívumok
Műfaji klisék és túlzott hagyatkozás a nosztalgiára
Kiszámítható narratíva
Néhol borzasztóan fárasztó jelenetek