A moziból kifelé jövet vegyes vélemények ütötték meg a fülemet, amik leginkább a felnőttek szájából hangzottak el. Meg tudom érteni, elsőre én sem tudtam, mit gondoljak erről a gyerekeknek szánt színes-szagos-dalos alkotásról, melynek alapját egy létező plüssmárka, az Uglydoll adta. A babagyár 2001-ben indult, David Horvath és felesége, Sun-Min Kim gondozásában, akik kedves, szórakoztató történetek segítségével szerettek volna mosolyt csalni gyereket és felnőttek arcára. A figurák ötlete egy személyes levélváltásból indult, ami mostanra már történelem, minket a céggel, a magyarul Undipofik névre keresztelt, az STX Entertainment gondozásában megszületett produkció köt most össze, kábé másfél órára.



Adott egy gyártósor, melyről sorban potyognak le a kész, vagy épp félkész játékok, plüssök, babák, amik aztán az utolsó simításokat követően eljutnak a gyerekekhez és mindenki boldog lesz. A baba azért, mert szeretik, a gyerek azért, mert milyen cuki már az az izé. Sajnos ez nem mindegyik figurának adatik meg, nem tudni, hogy miért, de néha selejt játékok is elkészülnek, amiket a rendszer kíméletlenül eltávolít a tökéletes babákat szállító gyártósorról, ezek pedig egy kis utazás után eljutnak Undifalvára, ahol a selejt játékok élnek. Közülük Moxi a legoptimistább, aki tök jól érzi magát Undifalván, de azért mégis csak elvágyik onnan, hiszen gyerekkel játszani a legjobb. Néhány barátjával aztán egy nap nekiindulnak, hogy felfedezzék a ledobócső másik végén lévő világot, hátha elébe mehetnek a sorsuknak. A figurák – akiknek az eredetiben többek között Kelly Clarkson, Ice-T, illetve Pitbull, itthon pedig Koós Réka, Ganxsta Zolee, Stohl András és Miller Dávid kölcsönözte a hangját – együttes erővel próbálnak nekifeszülni a nyilvánvaló sumákságnak, és őszinte, ifjonti lelkesedéssel vetik bele magukat az előttük állófeladatokba, hogy a végén megmérettetve elérjék céljukat: gyerekekhez kerüljenek.

Kicsit nehéz felnőtt fejjel kisgyerekeknek szóló filmet kritikával illetni, mégis azt kell, hogy mondjam, ez a mese egyáltalán nem lett telitalálat. Tudom, tudom, gyerekfilm, ne várjak sokat, de pont erről van szó. A film után egy liftben elcsíptem egy beszélgetést anya és lánya között. Az anyuka megkérdezte a 8-9 éves forma kislányát, hogy szerinte mi volt a tanulság. A válasz egy vaskos „nem tudom” volt. Na, ez az én bajom is. A snitteket egyenként értékelve van értelmük, egyben azonban hiányérzete támad az embernek. Van benne pár logikai bukfenc, amitől a wtf?!-nézés dominált az arcomon (mint amikor következetesen emberrablásnak nevezik a szőrmókrablás), és az se tett jót a mesével, hogy a magyar dalszöveget néhol súlyosan megerőszakolták, hogy klappoljon a ritmussal. Az már csak hab a tortán, hogy a felerősített mozihangszórók miatt a dalszöveget alig lehetett érteni – reméljük, a DVD-kiadással ez a probléma megszűnik.

Ez a történtet az elfogadásról szól, arról, hogy nem az lesz értékes, aki tökéletes (jelentsen is ez a mai világban bármit). Nyilvánvalóan komoly útravalót szerettek volna az alkotók betenni a következő generáció tarisznyájába, hiszen az, hogy egy ember mivel találkozik élete első pár évében, valószínűleg komoly hatással lesz a jövőjére. Ha az ifjú hamar megtanulja, hogy neki ne mondja meg egy önjelölt okostojás, hogy azért, mert ő olyan, amilyen, ő pedig hozzá képest máshogy néz ki, máris kevesebbet ér, talán bátrabban áll neki az élet nevű társasjátéknak. Álljunk ki magunkért, de az erőszak nem szép, merjük előre menni, de ne felejtsük, hogy honnan jöttünk, és a belső szépség értékesebb, mint a sokszor csak üres külsőségek – ezek mind hasznos tanácsok, amiket ez a film egy színes, vidám történetben prezentál is. A figurák kedvesek, a grafika kiváló, a látványára nem lehet panasz, néha a zenék is egész kellemesek – leszámítva a magyar dalszövegek okozta fájdalmat), szóval a végeredmény annyira nem lett rossz. Egyszer érdemes megnézni, mert amire szánták, azt biztosan képes elérni: minimum másfél órára összehozza a családot.

Neked mennyire tetszett a film?
Olvasói értékelés5 Votes69


65
Értékelés
Undipofik
Összességében
Az Undipofik egy végtelenül kedves, vidám, színes-dalos, egyszernézős történet az elfogadásról és a küzdésről. A figurák aranyosak, a történet néhol kissé foghíjas és bukfences, a zenék magyar szövegével kellett volna még dolgozni, de mégis, összességében egy helyes mese, mely szolgál némi tanulsággal is. Túlságosan kritikus felnőtteknek nem ajánlom!
Pozitívumok
Szeretnivaló figurák
A magyar szinkron kiváló lett
Szép és látványos grafika
Negatívumok
Zavaró logikai buktatók
A dalszövegek magyar változatai nem sikerültek valami jól
Néhol már agresszíven sulykolja a mondanivalót