Pár hónappal ezelőtt már belepillanthattunk, a nagysikerű, Shaun, a bárány című TV sorozatból készült mozifilm folytatásába. Az akkor, ahogy lenni szokott nem sok minden mutatott a kész alkotás sztorijából, de ma végre befutott a teljes értékű, jóval történetmesélősebb előzetes is, ami alapján egyelőre úgy néz ki, hogy a Csibefutam-ot, valamint a Wallace és Gromit-ot gyártó Aarman animáció stúdió ezúttal sem lőtt mellé és a Shaun, a bárány és a farmonkívüli is szállítani fogja azt a minőséget, amit megszokhattunk tőlük.

Különös fények jelzik, hogy Mossingham városába rejtélyes idegenek érkeztek, messze a galaxisból. Amikor az egyik jövevény pont Shaun farmja közelében zuhan le, a kis bárány kapva kap az alkalmon, hogy az idegen technológiával szórakoztassa magát, csakhogy hamar egy intergalaktikus hajsza közepében találja magát, mivel a lényt egy gonosz szervezet is szeretné megkaparintani. Shaun azonban mindent elkövet, hogy az űrből jött látogatót hazajuttassa, mielőtt rossz emberek karmai közé keveredne.

A Shaun, a bárány és a farmonkívüli Magyarországon várhatóan decemberben debütál majd, a Mozinet forgalmazásában.