Alig több, mint egy hónapja, november végén kaptuk meg a Valentin-napon bemutatásra kerülő, Boldog halálnapot! 2 című horror-vígjáték első előzetesét, ma pedig a készítők már megosztották velünk a másodikat is. Az alig másfél perces ízelítő sok új képkockát tartogat, melyek közül néhány a film változatos halálnemeire, míg a többi a humorfaktorra helyezi a hangsúlyt. Akik szerették az első részt, azoknak valószínűleg a második is teszeni fog, mert az eddig látott anyagok alapján pontosan ugyanazt fogja hozni, azzal a különbséggel, hogy folytatás révén mindenből sokkal többet és többet kapunk majd.

Jessica Rothe visszatér a szereplőgárda élén a BOLDOG HALÁLNAPOT! 2-ben, amely a folytatása a 2017-es év meglepetés sikerfilmjének, melyben egymást érték a lebilincselő, ismétlődő fordulatok és komikus csavarok. Ezúttal a hősnőnk, Tree felfedezi, hogy újra és újra meghalni meglepően könnyebb volt, mint a veszélyek, melyek ezek után következnek. A folytatást az első részhez hasonlóan Christopher Landon írta és rendezte, producere pedig Jason Blum volt.

Várható bemutató: 2019. február 14.