A történet egy lányról szól, aki boldogtalan. Viszont erről a lányról nem szól történet, mert bár ő a főszereplő, de mégsem megy igazán A-ból B-be, és nem boldogtalan, mert valójában nem-boldog, ami nem egyenlő a boldogtalansággal. Ennek a lánynak mindegy. Ő melankolikus, de még csak az sem, egyszerűen csak úgy van a világban, nem érintett, de mégis figyel, nem akar boldog lenni, mert mintha a nem részvétel, az önmaga és mások kívülről való megfigyelése adna számára valami különös Becket köpenye mögül kikukucskáló örömet. A film jelenetekre szabdalt. A jelentek összefüggnek, de csak vékony szálon, mely akár el is szakadhat, hiszen az is mindegy. A jelentekben pedig szín van. Pasztell. És zene (jó zene) és tánc és ének, mintha egy különös kabarészínpad nézői lennénk: a kígyóbűvölő után jön majd a dizőz, és őt a pantomimes váltja majd. A jelentek pedig pasztell térelválasztókkal követik és követik egymást.


De ki akar itt boldog lenni? És lehet-e egyáltalán? Hát ez itt a kérdés, kérem. Ez a melankólikus lány jelenetről jelentre lépked, férfiakkal találkozik, pszichológus kanapéján filozofál, egy liftben vetített háttér előtt beszélget, szimbolikus terekben játssza a következő szerepét, melyben alig van játék, mert melankólia van, de még is van játék, mert az ember szívesen nézi Marie Rathscheck rezzenéstelen arcát, amint éppen egy mezítelen idős férfival tésztát eszik (a filmben van meztelenség, de persze annak is oka van), vagy hirtelen vadul táncolni kezd, hogy aztán megint rezzentéstelen arccal imitálja a közösülést, melyről minden eszébe jut az embernek, csak a szex nem.

A főszerepet egy nő játssza, de ő csak az egyik nem, lehetne a másik is, mert ebben a filmben a szimbolika a főszereplő, a gondolatok, a miért. A film rövidke, de 80 perc  alatt ezer gondolat virágzik ki. Nem csak verbálisan, bár úgy sincs belőle hiány, de vizuálisan, sőt zeneileg is. Vajon miért ez a tér, miért mondta, mit is mondott egyáltalán? Ez a film impressziókat ad, de megértést nem azonnal. Ahhoz meg kéne még egyszer nézni, aztán elmenni a haverokkal és egy kávé, tea, sör, bor, vagy mégiscsak kávé, de a bor is jó mellett átbeszélni az egészet. Talán kétszer is. Ez a film nem egy történet, hanem kórtörtrénet. Szkeccs arról, hogy mi a boldogság, és miért nem lehet átélni azt, ha egyáltalán nem lehet. Ahogy a főszereplő mondja, „én azért vagyok boldogtalan, hogy te boldog lehess”. De vajon ettől az ember nem lesz egy kicsit boldog?

Jó film. Szkeccs film. Nincs benne túl sok pénz, nincsenek benne statiszták, de van benne szín, ötlet, és több talicska gondolkodni való. Azoknak ajánlom, akik szeretnek filmekről beszélgetni, filozofálni, érvelni és érveket meghallgatni. Akik szerették a Holy Motors-t vagy a Synecdoche New York-ot, de mindezt kicsiben, kicsi, színes pasztell csempékre festve.

Neked mennyire tetszett a film?
Olvasói értékelés0 Votes0


70
Értékelés
Ugye boldog vagy?
Összességében
Elgondolkodtató, kis költségvetéstű, de annál több képi és verbális élményt és információt adó film. Azok fogják szeretni, akik szeretik átbeszélni a filmeket és nem félnek egy kis filozofálgatástól.
Pozitívumok
Gondolatokban gazdag
Jó zenék
Tele van iróniával
Negatívumok
Nem fogják kézen a nézőt
Helyenként túl tömör mondanivaló