„A regényt egy ember írja. A szimfóniát egyvalaki komponálja. Akkor természetes, hogy a filmet is egy ember csinálja.” Stanley Kubrick

„A személyes véleményem az, Stanley Kubrick az év legjobb amerikai filmrendezője. Valójában nem is csak ebben az évben, hanem a legjobb, és kész.” William Friedkin amerikai filmrendező Kubrickról 1972-ben

1928. július 26-án New York bronxi negyedében született a híres filmrendező, akiről túlzás nélkül állítható, hogy nagy hatással volt a 20.század filmkészítésére. Ő pedig nem más, mint Stanley Kubrick, akinek karrierje csak 13 nagyjátékfilmet tartalmaz, mégis bele írta magát a filmezés történelmébe, bebizonyítva, hogy nem a mennyiség számít, hanem a minőség. Kubrick személyéről a mai napig megosztó gondolatok vannak, mind a volt kollégái, mind a közvélemény részéről. Hírhedten maximalista ember volt, aki egy másfél perces beállítást is képes volt 120X felvenni, amíg nem érezte azt tökéletesnek, ezzel színészeinek sokszor szellemi kihívást okozva. Ugyan akkor nem csak a személyével, hanem filmjeinek tartalmával is sokszor vívta ki a közvélemény megosztottságát. Hiszen akárcsak a Mechanikus narancsról legyen szó, akár a 2001: Űrodüsszeiáról vagy akár a Ragyogásról, nem mondhatjuk azt, hogy filmjei az egyszerűségeikről lennének ismertek. Sokszor vett elő olyan témákat, mint a háború pszichológiája, a társadalom romoltsága, vagy egy egyszerű filozófiai feltevés az emberi faj létezéséről. Épp ezért talán a mai közönség, illetve mozikultúra számára kevésbé befogadható, mint mondjuk egy látványos képregényfilm, mégis képes volt ezeket a témákat egy olyan audi-vizuális élményben átadni, amit ha a néző egyszer átél, soha nem fogja elfelejteni. Számomra Kubrick, nem csak a világ legjobb rendezője, hanem egy példakép. Egy minta, hogy miként kell hozzá állni a filmkészítéshez, mint a 7. művészeti ághoz. Épp ezért a születésnapja alkalmából össze szedtem mind a 13 filmjét a szerintem leggyengébbtől a legjobbig, ezzel is ajánlva a munkásságát, az őrült zseninek.

13. Félelem és vágy

Minden kezdet nehéz, még ha a világ legjobb rendezőjéről is van szó. Az 1953-ban készült Félelem és vágyról sajnos kijelenthetjük, hogy egy kifejezetten rossz film, amiről még maga a rendező is úgy nyilatkozott, mint egy óvodás rajzáról, amit a szülők csak szimpátiából raknak ki a hűtőre. A filmmel a legnagyobb probléma, nem is az, amiről szólni akar (a háború pszichológiája), hanem, ahogy szólni akar. A filmen érződik az amatőr megvalósítás, amivel nem is lenne probléma, hiszen Kubrick itt még csak kezdő volt, de nem véletlen, hogy nem zsebpénzből forgatnak háborús mozikat. Kubrick maraton során nyugodtan kihagyható a mester első nagyjátékfilmje. Nem gond, ha a világ megfeledkezik róla, hiszen a rendező sem tett másképp.

Értékelés: 40%

12. A gyilkos csókja

A nem hivatalos karrier kezdő film, ami bár még mindig messze elmarad a későbbi klasszikusok minőségétől, de már egy nézhető alkotásról beszélünk. A gyilkos csókjáról nehéz lenne, mit mondani, hiszen egy egyszerű szerelmi háromszögről szól egy kiégett boxoló egy táncoslány és a főnöke között. Ennél többet nem kell várni, de legalább az is korrektül van megcsinálva. Kubrick tanulva előző filmje hibáiból, most nem akart világ megváltó dolgot letenni az asztalra. Tisztában volt a saját korlátaival és ezen belül próbálta a maximumot kihozni az alapanyagból. A végeredmény egy teljesen vállalható, de kevésbé emlékezetes film lett, ami viszont az előzővel ellentétben már inkább hasonlít egy normális mozira, mint egy amatőr filmre.

Értékelés: 60%

11. Lolita

Vladimir Nabokov botrány könyvét adaptálni igen merész feladatnak számított. Természetes, hogy egy olyan ember, mint Kubrick gondolkodás nélkül belevág a projektbe. A legnagyobb rizikó faktort az jelentette, hogy miként tudja a francia irodalomtanár és a 17 éves kislány „kapcsolatát”, úgy bemutatni, hogy közben a központi karakter erősen ferde hajlamú. Nos Kubricknak valamennyire sikerült felülkerekednie eme problémán, részben James Mason és Sue Lyon remek párosának köszönhetően, részben úgy, hogy az egész film hangulata inkább szatirikus hangvételű, mintsem komolyan vehető. Ez azonban sokszor rányomja a bélyegét a kész műre, mivel a rendező itt próbálkozott először a humorral, ami még kiforratlan volt számára. Erre jó példa Peter Sellers karaktere, aki a komikus vénáját itt még nem tudta annyira kamatoztatni, mint egy későbbi filmjében. Ettől a kész mű hangulata inkább lesz furcsa, mintsem vicces, a helyzeten pedig az indokolatlan 2 és fél óra sem segít. Ettől függetlenül a Lolita egy korrektül megcsinált kis alkotás, amit a színészek mentenek meg a középszerűségtől.

Értékelés: 60%

10. Tágra zárt szemek

A mester utolsó filmje, aminek a bemutatóját egy váratlan szívroham miatt már nem tudta megérni. Ezzel a darabbal, pedig el is érkeztünk a lista jó filmeket tartalmazó darabjához, még akkor is, ha Kubrick utolsó munkájával nem is vagyok maradéktalanul elégedett. Az 1999-ben bemutatott erotikus thriller egy házaspár elhidegült kapcsolatát mutatja be, ahol a hűtlenséghez való vágy elég erősen jelen van. Mindez az éppen akkor váló félben lévő Tom Cruise és Nicole Kidman párosával előadva. A férj éjszakai kalandozását követhetjük nyomon, küzdve az érzéseivel, hogy megcsalja a feleségét vagy sem. Utazása során érdekesebbnél, érdekesebb szituációkba keveredik, amik közül egyértelműen a 20 perces maszkabál viszi el a prímet, ami Kubrickhoz méltán egyszerre bizarr, félelmetes, de ugyan akkor gyönyörűen fényképezett. Viszont a film legnagyobb baja, hogy indokolatlanul hosszú és a sok mellékszál inkább az időt veszi el a fontosabb dolgoktól. Ettől függetlenül, aki egy bizarr és egyben érzéki utazásra vágyik, annak bátran tudom ajánlani a filmet. A zene használat pedig, mint a legtöbb Kubrick filmben, itt is briliáns.

Értékelés: 70%

9. Spartacus

Sok szempontból különbözik a többi filmjétől az 1960-as történelmi eposz. Először is, ez volt az egyetlen projekt, amit eredetileg nem is ő rendezett volna, de Kirk Douglas nem volt megelégedve az elődjével Anthony Mann-el. Másodszor, ez volt az a film, ami után Kubrick ott hagyta a Hollywoodi álomgyárat, mivel kifejezetten utálta, hogy meg van kötve a keze a forgatáson. Így bár ez a film hozta meg a rendezőnek a világsikert, mégsem volt elégedett a végeredménnyel. Ő szerinte a Spartacus sokkal inkább volt Douglas filmje, mintsem az övé és ebben igazat is kell adni neki. Ettől függetlenül, még ennek tudatában is egy remek szandálos történelmi eposzt, sikerült letenniük az asztalra, ami mindent tartalmaz, amit az ókor szerelmesei csak kívánhatnak. Monumentális helyszínek, látványos csaták, korhű díszletek és politikai intrikák. Mindezt 3 órás játékidőn belül, ami az előzőekkel ellentétben itt indokolva van. Így bár a Spartacus valóban távol áll Kubrick stílusától, de nem szabad elvitatni az érdemeit, mert bizony, azokból is van bőven.

Értékelés: 80%

8. A gyilkosság

Kubrick a 3. filmjével tette meg az első lépést azon az úton, hogy mindörökre beleírja magát a filmtörténelembe. Az 1956-os Gyilkosság, bár még mindig csak egy egyszerű „heist film”, amiben egy banda ki akarja rabolni a lóverseny pálya kasszáit, de mindez olyan profi szinten van megrendezve, hogy még ennyi év távlatából is lehet élvezni. Végig követhetjük a rablás minden egyes fázisát, az összes karakter szemszögéből, így pedig teljes képet kapva Sterling Hayden tervéről. Minden úgy van felépítve, mint egy sakk játszma. Mindezt nem szájba rágósan mutatják be, hanem ízlésesen tálalva, amiben a néző lépésről-lépésre figyeli meg a történéseket, új aspektusokból átlátva a rablást. Ez a gyors és pörgős tempó pedig magával sodor, feledtetve a film néhány apróbb hibáját is. A Gyilkosság egy szórakoztató és jól össze rakott darab és talán ennél nagyobb érdemet nem is kaphatna egy 50-es években készült mozi, aminek a rendezője akkor még csak 28 éves volt.

Értékelés: 80%

7. Barry Lyndon

A Mechanikus narancs vibráló, vad stílusa után, Kubrick egy szelídebb témához nyúlt, aminek eredménye az 1975-ös kosztümös dráma lett, a Barry Lyndon. A film egy szerelmi ügylet miatt menekülni kényszerülő ifjú ír előkelő Redmont Barry felemelkedés és bukás története, amiben főszereplőnk a háború, a kémkedés és a hazardírozás útján végig haladva próbálja megszerezni a főnemesi rangot. A film a már sokszor látott alapsémákat mutatja fel, amiket egy felemelkedés-bukás történet megkövetel, mégis talán az egyik leggyönyörűbben fényképezett alkotást sikerült a rendezőnek letennie az asztalra. Kubrick eredeti koncepciója az volt, hogy csak természetes fényeket használ, így a jeleneteket egy speciális lencsével vették fel, ami olyan hatást ér el, mintha csak egy Jane Austen regény elevenedne meg. Ugyan akkor a film erényei bár a külsőségben mutatkoznak meg, de Kubrick nem felejti el belecsempészni a saját álláspontját sem a történelemről, a 7 éves háborúról és a nemesek kívül csoda szép, de belül üres és életunt világáról. A kosztümös filmek szerelmeseinek kötelező a megtekintése.

Értékelés: 90%


6. 2001: Űrodüsszeia

Most pedig jöjjenek az igazi filmes mesterművek, melyeket csak egy hajszál választott el attól, hogy még előrébb kerüljenek a listában. Ezek közül az első, amivel kezdeném a felsorolást, talán Kubrick egyik legismertebb és a filmművészet számára legnagyobb hatású alkotása, a 2001: Űrodüsszeia. Az 1968-as űreposz, nem csak a sci-fi műfaját reformálta meg és adott neki egy olyan új irány vonalat, amit később olyan klasszikusok követtek, mint a Star Wars vagy az Alien, hanem olyan technikai újításokat is bevezetett, amik örökre megváltoztatták a mozi történelmét. Az effektek (amikért Kubrick elnyerte élete egyetlen Oscar díját) a mai napig megállják a helyüket és képesek voltak olyan reálisan ábrázolni az űr viszontagságait, hogy közben 1 évvel a holdra szállás előtt járunk. Talán ezért is terjedhetett el az a pletyka miszerint azt is Kubrick rendezte meg. Egyértelműen egy mesterműről beszélünk, viszont nem mindenkinek tudnám ajánlani az emberi lét filozófiájával foglalkozó történetet, mivel a film nem ad kapaszkodót a nézőjének (Arthur C Clarke regényén kívül). A lassú és kimért tempó eléggé megterheli az emberek agyát, amihez még az utolsó 30 perces LSD parádé is hozzá segít. Ettől függetlenül a 2001: Űrodüsszeia még akkor is egy értékes alkotás, ha nem is feltétlenül értjük meg a fő üzenetét. Erre az utazásra tényleg fel kell készülni lelkiekben, akár csak egy asztronautának.

Értékelés: 100%

5. Acéllövedék

Kubrick legnagyobb körben elismert darabja, ami csak is azért került az 5. helyre, mert többet nem mond el a vietnami háborúról, amit már tudtunk más korábbi háborús filmekből (Szarvasvadász, Apokalipszis most, Szakasz). Viszont itt nem is az a legfontosabb, hogy miről szól, hanem hogy miként mutatja be a háború borzalmait. Az Acéllövedék legnagyobb érdeme, hogy nyersen, naturálisan és a legfontosabb, átérezhetően mutatja be az ember elállatiasodásának a folyamatát. Kezdve a kiképző tábor viszontagságaival, ahol R Lee Ermey fantasztikusan hozza a kiképzőtábornok szerepét (volt is tapasztalata, hiszen ez volt eredetileg a munkája). Célja, hogy minden emberséget kiirtson az újoncokból, hogy aztán félelem nélkül tudjanak gyilkolni a csatatéren. Mindez a szokásos kubrick-i szarkazmussal megfűszerezve. Erre remek példa a főszereplő Joker közlegény, akinek a sisakjára a „Born to kill” (Ölésre születve) felirat olvasható, miközben egy békejelvénnyel járja Hue romjait. Hogy aztán a végén lévő Mickey egér indulóról már ne is beszéljünk. Az Acéllövedék elementáris erővel mutatja be a háború pszichológiáját és azt, hogy ez az emberiség legrosszabb vicce, ami csak létrejöhetett.

Értékelés: 100%

4. A dicsőség ösvényei

Szintén egy háborús film, ezúttal az I világháború korszakáról az 50-es években. Kubrick igazán a 4. egész estés alkotásával tette le élete első mesterművét, ami nem valósulhatott volna meg Kirk Douglas támogatása nélkül, aki miután elolvasta a forgatókönyvet, anyagiakat nem kímélve állt ki a projekt mellett. Persze a film nem kevés tiltakozást váltott ki a militarista vezetők részéről, akik hamisnak tartották a francia hadsereg parancsnokainak az ábrázolását. Kubrick a legfájóbb pontnál ragadta meg a lényeget, hiszen elvetett minden olyan eszközt, amivel idealizált képet mutathatna a háborúról. Itt nem a túloldalon lévő német csapatok jelentik a nagy veszélyt, akikből az egész film alatt még csak sziluetteket sem látunk, hanem azok a bársonyszékben ülő parancsnokok, akik ezer ártatlan embert is képesek a halálba küldeni egy nyeszlett kis vakondtúrás miatt. Ha pedig megtagadják a parancsot, akkor is meghalnak, mivel az árulóknak példát kell statuálni. Hiszen egy emberi élet mit sem ér a dicső győzelemhez képest. A Dicsőség ösvényeit azért is tartom a rendező legjobb háborús mozijának, mert képes volt indulatokat kiváltani belőlem. Képernyőn ennyire hatásosan még nem éreztették velem az emberi igazságtalanságot és azt, hogy „A történelmet a győztesek írják” nézet mennyire kártékony az emberiségnek. Kubrick egy ízig-vérig antiháborús filmet csinált egy olyan időszakban, amikor ez még nem volt elfogadott.

Értékelés: 100%


3. Ragyogás

Amit lehet még tisztelni Kubrick-ban az a tény, hogy ritkán nyúlt kétszer ugyan ahhoz a zsánerhez. Pályafutása során csinált már heist-filmet, történelmi eposzt, háborús darabot, politikai szatírát, sci-fit és erotikus thrillert. Persze, hogy nem maradhatott ki a horror műfaja sem, amihez nem is választhatott volna jobb alapanyagot, mint a téma mesterének Stephen Kingnek egyik legismertebb klasszikusát. Azóta pedig már történelem, hogy az író mennyire nem volt elégedett a kész adaptációval, aminél jogosan merül fel a kérdés. Megérte, ennyire megváltoztatni az eredeti művet? Személy véleményem szerint egy adaptációnak önállóan is helyt kell állnia, függetlenül az alapanyagtól. Egy adaptációnak csak is akkor van értelme, ha tud érdemben változtatni a forráson és nem csak szolga lelkűen lemásolja azt (khm Oroszlánkirály khm). Jelen esetben pedig mind King könyvét, mind Kubrick filmjét külön kell kezelni, hiszen a maga műfaján belül mindegyik egy mestermű. A ragyogás talán minden idők egyik legjobb horrorfilmje, mely pont attól válik hatásossá, hogy a legalapvetőbb félelmeinkre reflektál. Elzártság a külvilágtól, egyedüllét és az őrület legmélyebb bugyrai. A suhanó kamera mozgás, a minimalista zene, a labirintus szerű hotel folyosók és Jack Nicholson ördögien zseniális játéka pedig csak még jobban megágyaz annak a kijelentésnek, hogy A ragyogás az, amitől horror, a horror. Nem a hirtelen előugró szellemekkel próbál meg ijesztgetni, hanem a hangulatával. Persze, hogy az elismerés helyett, csak 2 Arany Málna jelölést kapott, azon belül is, mint Legrosszabb rendező(?!).

Értékelés: 100%

2. Dr. Strangelove

Hogy még inkább lehessen dicsérni Kubrick, már-már pimasz bátorságát, vegyük figyelembe az akkori történelmi tényeket. 1964 Amerikájában járunk. 2 évvel ezelőtt zajlott le a kubai rakétaválság, ami során majdnem kitört egy 3. világháború. Rá egy évvel John F Keneddy amerikai elnök is merénylet áldozata lett. Utóda Lyndon B Johnsson pedig Vietnamba küldte a csapatait. A hidegháború forróponton, mindenki fél a fegyverkezési versenytől, kialakul egy háborús paranoia a fiatalok körében. Egy ilyen félelemmel teli időszakban pedig jön Kubrick és kiröhögi ezt az egész helyzetet. A Dr. Strangelove (avagy rájöttem, hogy nem kell félni a bombától, meg is lehet szeretni) című politikai szatíra azt a válság helyzetet mutatja be, amelyben az amerikai vezetőség minden erejével azon van, hogy megakadályozza a közelgő atomháborút, de annyira dilettánsan állnak hozzá az egészhez, hogy a katasztrófa elkerülhetetlen. A film nem kímél senkit, mindenki megkapja a magáét az amerikai elnöktől kezdve, a tábornokokon át, az oroszokig. Mindezt olyan idézhető és vicces pillanatokkal megfűszerezve, mint az „Uraim ne harcoljanak a háborús szobában”, az amerikai és orosz elnök beszélgetése a forró drót vonalon vagy Dr Strangelove küzdelme az elfojtott náci érzelmeivel. Frissességét pedig mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a mai kor emberei is találnak benne kapaszkodót, hiszen a nemzetközi politika helyzete nem, hogy javult volna, de még inkább nevetségessé vált. A Dr. Strangelove egy olyan alapmű, amit ma már biztosan nem forgatnának le, pedig nagy szükség lenne rá.

Értékelés: 100%

1. Mechanikus narancs

Az Űrodüsszeia után Kubrick következő munkája nem lett volna más, mint egy Napóleonról szóló életrajzi film. Azonban a Waterloo bemutatása után lemondott a projektről és helyette Anthony Burgess: Gépnarancs című regényét adaptálta nagy vászonra. Az 1971-es bemutató hatalmas botrányt kavart, ugyan is sok bűnesetet a filmben látottakhoz kötöttek. Ez végül odáig fajult, hogy Kubrick saját maga vetette le a műsorról a filmjét, miután már fenyegető üzeneteket kapott a családja. Végül csak a rendező halála után adták ki újra DVD-n, ami után megkapta a megérdemelt kult státuszát. Eddig sem fogtam vissza magam a szubjektív érzésektől, de a Mechanikus narancsnál  ez hatványozottan igaz. Ugyan is személy véleményem szerint Kubrick 9. nagyjátékfilmje minden idők egyik legjobb mozgóképes alkotása. Egy olyan kortalan audió-vizuális élmény, melyet bármikor bemutatnak, mindig is aktuális marad. A film példátlanul rántja le a leplet az emberi társadalom legsötétebb oldaláról, ahol még a randalírozó vandálok tettei is eltörpülnek, ahhoz képest, ahogy a társadalom manipulálja az állampolgárait. A főszereplő Alex egy minden szempontból nézve gusztustalan, elfajzott karakter, de egy olyan világban, ahol még a bűnözők jó útra térítése is erőszakos eszközökkel történik, ott nincs is lehetőség a jót választani. Mindez egy olyan vibráló, vad és cinikus világban megjelenítve, mely örökre beleég az ember retinájába, akár csak az örömóda elektronikus változata. Nem egy könnyen emészthető darab a Mechanikus narancs, de minden embernek látnia kell egyszer, Kubrick látnoki erejű mesterművét.

Értékelés: 100%

Remélem sikerült meghozni a kedvet pár Kubrick klasszikushoz. Ha van rendező, akit méltán lehet isteníteni, akkor az ő! Én úgy érzem megtettem a magamét.