Ha mondanom kéne olyan ma is aktív rendezőket, akik már csak a nevük megemlítésével is sikerre tudnak vinni egy filmet, akkor Quentin Tarantino minden bizonnyal köztük lenne. Szerintem aligha kell bemutatnom Hollywood fenegyerekét, aki úgy vált a filmipar emblematikus alakjává, hogy közben egy filmes egyetemen sem tanulta ki a szakmát, hanem videotékás fiúként szerezte a tapasztalatait. Stílusát nagyban befolyásolták a 70-es évek Grindhouse mozijai, a 60-as évek spagetti westernjei, illetve a kelet ázsiai harcművészfilmek, amiket nem felejtett el megidézni (sőt nagyon sokszor lenyúlni) a saját alkotásaiban. Viszont egyértelmű plagizálásról nem beszélhetünk, hiszen ha le is másolt egy snittet a kedvenc filmjeiből, azokat mindig tisztelet tudóan és alázattal tette, ráadásul mindig hozzá adta a saját egyedi hangvételét is. És talán ez az a dolog, ami miatt még a mai napig népszerű a megítélése, hiszen a mai stúdió orientált rendszerek világában, képes a saját stílusát érvényesíteni a filmjeibe. A Tarantino név ma már egy önálló műfaj lett és ez a kiváltság, nagyon kevés rendezőnek adatik meg. Ráadásul az a tény sem elfelejthető, hogy Tarantino egy igazi mozirajongó, aki még a mai napig csak filmszalagra hajlandó forgatni. Talán ez az oda adó tisztelet az oka, annak, hogy pályafutása alatt nem készült kifejezetten rossz alkotása. Épp ezért számomra az év legjobban várt filmje a Volt egyszer egy Hollywood bemutatója alkalmából, újra néztem az eddigi 8 filmjét (ha a két Kill Bill-t külön vesszük, akkor 9) és összeállítottam egy toplistát a számomra leggyengébbtől a legjobbig.

8. Halálbiztos

Tarantino rajongóinál közös megegyezés alakult ki, abban az értelemben, hogy a 2007-es Halálbiztos a leggyengébb filmje, még akkor is ha nem is lehet rá azt mondani, hogy rossz. Tarantino ezzel a filmmel, akart tisztelegni a 70-es évek Grindehouse mozijai előtt, amiknek célja direkt trash filmeket gyártani. Ebben segítségére volt barátja és kollégája Robert Rodriguez, aki ugyan abban az időpontban mutatta be a Terrorbolygó című, szintén Grindehouse mozik által inspirált alkotását. Azonban a Halálbiztos bármennyire is jópofa megidézés volt a maga idejében, sajnos nem lett több egyszerű műfaj homage-nál. Tarantino már jóval előtte és utána is bebizonyította, hogy ő ennél többre képes, mint hogy egyszerű trash műveket készítsen. Akit talán ki lehet emelni a filmből az Kurt Russel karaktere, akivel fő gonosz mivolta ellenére jobban tudtam azonosulni, mint a főszereplő lányokkal.

7. Aljas nyolcas

Nagyjából így képzeljük el, mikor Tarantino Agata Christiet adaptál. Az aljas nyolcas koncepciója a 8 idegen egy világtól elzárt helyszínen alapséma, melyet a rendező bevallása szerint 2 film inspirált, a Kutyaszorítóban és A dolog. Utóbbi nem is meglepő, hiszen a film zenéjét szerző Ennio Morriccone azokat a taktusokat használta fel, amik Carpenter horrorjába nem kerültek be. Illetve Kurt Russel szerepeltetése is erősen utal erre az állításra. A film másik érdekes pontja, amivel anno reklámozták is az egészet, hogy Panavison 70-el forgatták, ami még inkább megnehezítette a mozi kópiák elkészültét, mivel ezzel a képaránnyal már kevés mozi vetíti a filmeket. Az aljas nyolcasról nehéz röviden beszélni, hiszen megvannak a maga remek pillanatai, de az újranézés alkalmával előjöttek a hibák is, amiket tömören nem igazán lehet megfogalmazni. Talán a 3 órás játékidő vagy a thrilleri feszültség hiánya az, ami belerondít az összképbe, de az biztos, hogy még így is a jobb filmek táborát erősíti.

6. Jackie Brown

Tarantino karrierjének egyetlen adaptációja, melynek alapját Elmore Leonard Rum Punch című regénye adta. A filmben a Pam Grier által alakított stewardes, aki Ordel (Samuel L. Jackson) pénzét szállítja át Mexikóból az államokba, próbál kiszakadni a fegyver üzletből, miközben mind a főnökét és a rendőröket is próbálja átverni. Egy meglepően komplex kis krimi történetet kapunk, átverésekkel megfűszerezve, miközben a film eredeti koncepciója eredetileg megidézni a 70-es évek blacksploitasion mozijait. Épp ezért választotta Tarantino a főszerepre azt a Pam Griert, aki azzal a korszakkal vált ismerté. A Halálbiztossal ellentétben viszont itt nem csak a műfaj megidézése volt előtérben, hanem maga a történet is. Épp emiatt a Jackie Brown egy kellemes, Tarantinohoz mérten visszafogott film, ami attól függetlenül, hogy kevésbé tartalmazza a tipikus Tarantinos elemeket, még így is egy remek bűnügyi történetet.

5. Kill Bill 1-2.

Igaz, hogy 2 részre van osztva Beatrix Kiddo epikus története, de én jobban szeretem egyként kezelni a 2 filmet, hiszen nagyrészt egyben forgatták le őket. A Kill Bill szintén egy műfaj homage, méghozzá a kelet ázsiai és Hon Kong-i harcművész mozik előtt. Viszont itt Tarantino nem csak megidézi, hanem oszlopot állít neki. Az Uma Thurman által alakított Menyasszony bosszútörténete egy igazi stílus bomba, ami olyan gátlástalanul robban a néző arcába, hogy azt senki nem éli túl. Igaz ez a kijelentés inkább a film első felére igaz, mivel a 2. rész már visszatért a lassabb tempóhoz, ahol Tarantino kiélhette forgatókönyvírói tehetségét. Viszont bármennyire is eltér a film 2 fele egymástól és ezért néha csapongónak tűnik az összkép, mégis képes egy koherens egészet alkotni. Ráadásul a filmnek van egy stílusa, ami miatt ha sokaknak nem is lesz a kedvencük a rendezőtől, mégis ott marad az emlékezetükbe az olyan pillanatok, mint például a 88 eszement, az élve eltemetés vagy az 5 pontos szívrepesztő technika.

4. Django elszabadul

A 2. világháború után Tarantino egy újabb kényes témához nyúlt, amiből csinált egy ízig-vérig szórakoztató mozit. 2012-ben már bőven megnőtt a rasszizmussal foglalkozó filmek száma, mégis ő tudta talán a legkommerszebb módon feldolgozni a témát. Épp ezért nagy életbölcseletekre nem nagyon lehet számítani, de helyette kaptunk egy idézhető, szórakoztató és friss westernt, abban az időben, mikor a műfaj már kezded feltámadni hamvaiból. Minden működik benne, ami egy Tarantino filmben működhet. A főszereplők között remek a kémia, a humor is a helyén van ( a csuklyás jelenet a legjobb poén valaha), Leonardo DiCaprio élete legjobbját nyújtja a koponyás jelenetben és a film stílusa is magával sodorja a nézőt, amitől nem lesz frusztráló az a 2 és fél óra. Ugyan akkor meg kell említeni a film soundtrackjét is, ami talán az évtized egyik legjobb licencelt albuma.

3. Kutyaszorítóban

Ritka az olyan alkalom, hogy egy rendező már az első filmjével magasra teszi a lécet. Már pedig 1992-ben az ifjú Tarantinonál ez történt. Miután sikerült eladnia a Tiszta Románc forgatókönyvét, abból a pénzből le tudta forgatni az egy helyszínen játszódó bűnügyi történetét, amiben magát a rablást nem láthatjuk csak az utózöngéjét. Amihez Tarantino nagyon ért, az egyrészt a dialógus írás, másrészt hogy a törvény másik oldalán álló embereket is úgy tudja bemutatni, mint egyszerű hétköznapi csávókat, aki nem is különböznek annyira tőlünk. Ez a mentalitás bár a Ponyvaregényben csúcsosodik ki, de már itt megalapozott ennek a stílusnak a rendező. A Kutyaszorítóban másik erénye, hogy még úgy is igényesen néz ki, hogy közben a költségvetés igencsak alacsony volt. A szereplők például a saját ruhájukban jöttek a forgatásra, Harvey Keitel pedig a saját autóját használta egyes jelenetek felvétele során. Mégis is jól tudták kezelni a költségeket és az alacsony költségvetés nem is érződik annyira a kész filmen. A Kutyaszorítóban egy remek rendező, remek karrierkezdő darabja.

2. Becstelen brigantyk

Tarantino eddigi filmes karrierjét 3 korszakra lehetne osztani. Az első az L.A. trilógia, a 2. a stílus idéző korszak, a 3. pedig a történelmi filmek időszaka. Ennek a 3.-nak volt a nyitánya a 2009-es Becstelen brigantyk, ami nem kisebb hátránnyal indult a rajongók részéről. Sokan féltek attól, hogy a Tarantino-féle lazaság hogyan fog összeférni a 2. világháborús környezettel. A végeredmény talán a legjobban megírt háborús történet lett, mely már-már gátlástalanul átírja a történelem könyvek lapjait, de teszi ezt mind stílusosan. A film legnagyobb erőssége a feszültség keltése. Ez a film olyan, mint egy bomba, ami nem tudjuk, hogy mikor vagy egyáltalán fel fog e robbanni. A szereplők körül végig ott van a lebukás veszélye, melynek tetőpontja egyértelműen a pincés rész, ami szerény véleményem szerint Tarantino legjobban megrendezett jelenete. Mellette pedig ott van mindennek a katalizátora Hans Landa, aki meg talán a legjobb Tarantino által megírt karakter valaha, Christoph Waltz pedig nem véletlenül kapott a szerepéért Oscar díjat. A film pedig, ahogy a záró mondatban is elhangzik egy igazi mestermű.

1. Ponyvaregény

Egyszer már írtam róla egy cikket a blogon, ahol részletesebben kitértem, hogy miért tartom a világ legjobb filmjei között Tarantino 2. nagyjátékfilmjét. A Ponyvaregényt nem lehet műfaji keretek közé beskatulyázni, mivel van benne krimi, vígjáték és thriller elemek is. 1994-ben Tarantino fogta a Kutyaszorítóban már sikerre vitt elemeket, majd tökéletesítette azt. Az eredmény egy csomó díj és egy kultfilm megszületése. A dialógusok szenzációsak, a karakterek azonosulhatóak, bármennyire is legyenek gengszterek, bérgyilkosok, vagy egyszerű csalók és a korszak bemutatása is remekül van eltalálva. Tarantino bebizonyította, hogy egy videó tékában nevelkedett személy is képes egy olyan mesterművet letenni az asztalra, ami azért messze áll a szépirodalmi stílustól. Mert ez a címéhez méltón egy ponyvaregény, mind a nyelvezete, mind a története. Mégis a ponyva is van annyira értékes, mint a szépirodalom, sőt a hétköznapi emberhez sokkal közelebb is áll, mint az utóbbi. A Ponyvaregény minden filmrajongónak kötelező, Tarantino pedig bérelt helyet szerzett a legnagyobb filmrendezők között.