A Sony úgy tűnik tényleg szépen a kezébe vette Pókember univerzumának sorsát. Ezt bizonyítja az is, hogy idén két Pókember(hez köthető) filmet is bemutatnak. Októberben érkezik a Venom, Tom Hardy főszereplésével, december végén pedig a Pókember: Irány a Pókverzum című animációs film. A legfrissebb hírek/pletykák alapján pedig úgy fest, hogy ez a két alkotás bizony szorosan össze fog függeni.

A FandomWire szerint, ugyanis Tom Hardy az Irány a Pókverzum egy, eddig meg nem nevezett karakterének fogja kölcsönözni a hangját. Mivel a Sony gőzerővel munkálkodik azon, hogy minél színesebb és működőképesebb univerzumot hozzon létre meglepődnénk, ha nem Eddie Brock vagy Venom hangjaként szólalna meg. A hír hivatalosan még nem nyert megerősítést szóval érdemes fenntartásokkal kezelni, de reméljük, hogy igaz, mert remek ötlet lenne ily módon összemosni a két filmet.

A Ruben Fleischer által rendezett Venom október 5-én, a Lego kaland rendezőinek produceri felügyelete alatt készülő Pókember: Irány a Pókverzum pedig december 14-én (idehaza december 20-án) kerül majd a mozikba.