Már csak kereken egy hét választ el minket a Stranger Things harmadik szezonjának premierjétől, ami túlzás nélkül az egyik legjobban várt sorozat évad idén. Éppen ezért újra néztük a korábbi két évadot, és minden egyes részről külön (mini)kritikát írtunk, filmes utalásokkal és az adott epizód legjobb betétdalával megspékelve.

Első fejezet: MADMAX (Chapter One: MADMAX)

A második évad bevezető része nem a széria legeseménydúsabbja, de cserébe újra és még mélyebbre hatóbban megismerhetjük a sorozat karaktereit. Ezáltal azt is megtudhatjuk, hogy kire milyen hatással voltak az egy évvel ezelőtti történések. Will próbál beilleszkedni, Mike még mindig nem tudja elfelejteni Eleven-t, Eleven pedig Mike-ot. Emellett pedig természetesen új szereplőket is bevezetnek a történetbe, melyek közül a belevaló Max-et (Sadie Sink) és velejéig romlott bátyját, Billy-t (Dacre Montgomery) érdemes kiemelni, de Joyce új szerelme, Bob (Sean Austin) is szimpatikus újonc. Továbbá sok nyitva maradt kérdésre kapunk választ, és Will is egyre nagyobb szerephez jut.

Rendező(k): Duffer fivérek

Utalások: E.T. – A földönkívüli, Mad Max, Szellemirtók, Terminátor – A halálosztó, A kispapa, Kockázatos üzlet, Aliens – A bolygó neve: Halál, Harmadik típusú találkozások

Sláger: Oingo Boingo – Just Another Day

Második fejezet: Csokit, vagy csalunk, csodabogár (Chapter Two: Trick or Treat, Freak)

Az első rész után a második, Will helyett inkább Eleven-re helyezte a hangsúlyt. Ennek köszönhetően pedig végre fény derült a rajongók millióit egy éve foglalkoztató rejtélyre: mi történt a lánnyal a Demogorgonnal való harca után. És az, hogy végül Hopper-nél kötött ki a széria egyik legjobb húzása volt. Hopper, lánya halála után így kapott még egy lehetőséget apaként, Eleven pedig egy olyan apa figurát, aki eddig hiányzott az életéből. A Halloween-i közeg is emelte az epizód színvonalát, a filmes utalások még mindig zseniálisak, Will “mostemlékei” pedig egyre félelmetesebbek és látványosabbak. A tinédzserek (Nancy, Jonathan és Steve) szála viszont továbbra is teljesen érdektelen.

Rendező(k): Duffer fivérek

Utalások: Drakula, Kínai negyed, Halloween – A rémület éjszakája, Péntek 13. – III. rész: Véres kirándulás, Kockázatos üzlet, Szellemirtók, Karate kölyök, Vissza a jövőbe, Dr. Frankenstein, Terminátor – A halálosztó, Party zóna, Poltergeist – Kopogó szellem

Sláger: Ray Parker Jr. – Ghostbusters

Harmadik fejezet: Az ebihal (Chapter Three: The Pollywog)

Ahogy az első évad esetében, úgy ezúttal is a harmadik epizódtól kezdtek igazán felpörögni az események. Számomra pedig különösen kedves ez a rész, mivel hatalmas rajongója vagyok mindenféle kreatúrának, és az évad új szörnyeinek – a Demodog-ok – egyike itt debütáltak. Méghozzá nem is akárhogyan! A később Dart névre keresztelt, béka és csiga keverékére emlékeztető lény Dustin-hoz kerül, aki barátjaként kezd tekinteni rá. És habár sokan falnak mentek volna legszívesebben a fiú buta döntésétől, én viszont valószínűleg pontosan ugyanígy cselekedtem volna a helyében. Ez pedig csak még szimpatikusabbá tette a karaktert és ezt az epizódot is.

Rendező(k): Shawn Levy

Utalások: E.T. – A földönkívüli, Szellemirtók, Szörnyecskék, AZ

Sláger: Jim Croce – Don’t Mess Around with Jim


Negyedik fejezet: Will, a bölcs (Chapter Four: Will the Wise)

A harmadik epizód cliffhanger-je után a negyedik ott veszi fel a fonalat, ahol az legutóbb abba maradt. Will-t megszállja a Mind Flayer (magyar keresztségben az Elmenyúzó) és ennek következtében egyre furább tüneteket produkál. Nancy és Jonathan eközben pedig tovább nyomoznak, hogy leleplezzék a Hawkins laboratórium munkatársait, akik vannak olyan hülyék, hogy a két fiatalt az intézménybe viszik és minden titkukról lerántják a leplet anélkül, hogy megmotoznák őket, hogy van-e náluk esetleg mikrofon (természetesen van!). Ebből is látszik, hogy a készítők sem akartak túlságosan foglalkozni a két tini szálával, ami négy rész után is teljes mértékben feleslegesnek hat.

Rendező(k): Shawn Levy

Utalások: Evil Dead, Alien – Nyolcadik utas: a Halál

Sláger: Paul Engemann – Push It to the Limit (Scarface)

Ötödik fejezet: Dig Dug (Chapter Five: Dig Dug)

Az ötödik epizódot kétségkívül Hopper és Eleven vitték el a hátukon, ugyanakkor Bob is egyre szimpatikusabbá vált általa. Hopper, a Hawkins alatt húzódó alagutakban tett látogatása és később csapdába esése körömrágóan izgalmas volt és ezáltal néhány, a Tótágasban élő lénnyel is közelebbről megismerkedhettünk. Eleven és édesanyja közös jelenetei pedig igazán szívfacsaróak voltak, amik tovább mélyítették a lány karakterét.

Rendező(k): Andrew Stanton

Utalások: A felszín alatt, Mad Max 2. – Az országúti harcos, He-Man – A világ ura, Indiana Jones, Kincsvadászok, Evil Dead

Sláger: Caroll Lloyd – Try My Love

Hatodik fejezet: A kém (Chapter Six: The Spy)

Na pontosan az ilyen felvonások miatt lehet imádni a Stranger Things-et! Szinte minden a helyén volt és közel tökéletes epizódot tettek le elénk a készítők. Dustin és Steve egyre szorosabbá váló barátsága véleményem szerint a második évad legnagyobb erőssége. Annyira jól együtt tudnak működni, hogy az már saját sorozatért kiált. A humor mellett pedig talán minden eddiginél nagyobb szerepet kapott a horror/suspence vonal is. Ezt elsősorban Will-nek és az őt alakító Noah Schnapp-nak köszönhető. Félelmetes alakítást nyújtott, aminek köszönhetően végig sikerült kétségek között tartani a nézőket afelől, hogy Will a többiek, vagy az Elmenyúzó oldalán áll-e. Az utolsó percekben elszabaduló Demodog hordáért pedig külön piros pont!

Rendező(k): Andrew Stanton

Utalások: Állj mellém!, He-Man – A világ ura, Indiana Jones és a végzet temploma, Aliens – A bolygó neve: Halál

Sláger: Queen – Hammer to Fall

Hetedik fejezet: Az elveszett testvér (Chapter Seven: The Lost Sister)

Ha van epizód, ami a Stranger Things két évada előtt félre ment, akkor az ez! Ezzel nem azt akarom mondani, hogy önmagában rossz lenne, mert ha ez egy másik sorozat pilot epizódja lett volna például, akkor egész biztosan tovább néztem volna, de az adott évadon belül gyengének és nagy részben felesleges időhúzásnak bizonyult. Legnagyobb hibája, hogy pont a hatodik felvonás izgalmas befejezése után érkezett és rettenetesen megakasztotta a cselekményt. Eleven karakterfejlődése szempontjából persze fontos fejezet, de talán jobb döntésnek bizonyult volna, ha a készítők nem egy teljes részt szenteltek volna neki.

Rendező(k): Rebecca Thomas

Utalások: Brazil, Menekülés New Yorkból, Star Wars V. – A birodalom visszavág

Sláger: Bon Jovi – Runaway

Nyolcadik fejezet: Az elmenyúzó (Chapter Eight: The Mind Flayer)

A rossz időben és összességében teljesen feleslegesen érkező hetedik rész után ez az epizód igazi felüdülés volt. A feszültség talán itt hágott igazán a tetőfokára, a sötétségbe borult Hawkins laboratóriummal és az azt ellepő Demodog hordával. A lassú építkezés is ismételten meghozta gyümölcsét, és a főbb szereplők újra egy csapatot alkottak a rész végére, aminek tetejére Eleven elképesztően epikus belépője tette fel a pontot. Sajnálatos módon egy kedves karaktertől is búcsút kellett vennünk, de ez azt hiszem összességében várható és szükséges is volt. Egyszóval a sorozat legjavát kaptuk ebben a felvonásban.

Rendező(k): Duffer fivérek

Utalások: Alien – Nyolcadik utas: a Halál

Sláger: Metallica – The Four Horseman

Kilencedik fejezet: A kapu (Chapter Nine: The Gate)

Az én véleményem az utolsó részről megegyezik a rajongók többségével. Vagyis én is a második évad záróepizódját tartom a sorozat – eddigi – legjobb részének. Az átlagosnál hosszabb (62 perces) játékidőnek köszönhetően a több szálon futó történések mindegyike megkapja a maga lezárását. Ráadásul mind a három különálló sztori tökéletesen van megírva és kivitelezve. Will, és az Ördögűzőre erősen hajazó jelenete a széria talán egyik legfélelmetesebb és legsokkolóbbja. Steve és a gyerekek szála is tökéletesen izgalmas volt, főleg az alagútban tett látogatásuk, ahol Dustin újra szembe találta magát Darttal. És, hát természetesen Eleven ezúttal is szezon legemblematikusabb megmozdulását szállította a kapu bezárásával. A cselekményt lezáró bál jelenet pedig igazán szívmelengetőre sikeredett.

Rendező(k): Duffer fivérek

Utalások: Az ördögűző

Sláger: Police – Every Breath You Take, Cyndi Lauper – Time After Time

Neked mennyire tetszett az évad?
Olvasói értékelés5 Votes96


85
Értékelés
Stranger Things - 2. évad
Összességében
Nem tudom egyértelműen kijelenteni azt, hogy a második évad jobb lenne az elsőnél, de azt sem, hogy rosszabb. Ugyanis ezúttal is egy remekül megírt, hibátlan színészi alakításokkal előadott látványos és hangulatos évadot kaptunk, amibe azért becsúszott egy-két negatívum is. Ezért nálam egy szinten van az elsővel, ami szintén nem volt hibátlan. Bizonyos szempontból jobb, bizonyos szempontból viszont gyengébb, mint elődje.
Pozitívumok
Dustin és Steve barátsága
Vizuálisan erősebb, mint az első évad
A 80-as évek hangulata továbbra is nagyon erős
Dart és az új szörnyek
Negatívumok
Viszonylag lassan indul be
A szereplők túl későn keresztezik egymás útját
A hetedik rész úgy teljes egészében