Ha kedves hobbimról, a jógázásról filmet forgatnék, akkor hasonló vonalon indulnék el, mint a 2018-as Skate Kitchen. Hogy miért? Mert vagány és áramló, szinte légies az atmoszférája. Teljes mértékben emeli a mozi értékét, hogy a szereplők a hétköznapokban is gördeszkáznak (valószínűleg napi szinten, szeretetből űzik azt), így ezáltal hitelesnek bizonyulnak. Az alkotás története, valamint az üzenete számomra értelmezhető, konkrét, jó értelemben véve egyszerű. Dokumentumfilm-szerű és alkalmanként reklám hatású. Egy életérzést reklámoz. Tinédzserkoromban hasonló hangulatban növögettem, mint amit az a körülbelül 100 perces film közvetít.

A többség körülöttem szívvel-lélekkel űzött valamilyen eszközös hobbit. Ki görkorival, ki deszkával, ki kosárlabdával, gitárral, én akkoriban rajz cuccokkal, mappákkal pörögtem, míg mostanság jógaszőnyeggel. Emlékeim szerint ezekhez a kedvtelésekhez tartozott egy életérzés, esetleg szubkultúrán alapuló közösségi létezés. A kamaszkor ebből a szempontból is meghatározó lehet. Tapasztalatom, hogy ritka az olyan, aki a későbbi évek során az akkori érdeklődése mentén tud érvényesülni, de már az is kisebb csoda, ha felnőttkorában egyáltalán azt vagy azokat a hobbikat képes megtartani, viszonylagos rendszerességgel működtetni.




Az aláfestő zenék illeszkednek a képkockákhoz, a történet is áramlásban van egy-két momentumot leszámítva. A főszereplő néhány kapcsolódásának vagy kapcsolódásbeli hiányának a részletezése túl sok. Például az édesanyjával való kapcsolatának ecsetelése. Szerintem ennek a témának a részletezése akasztja a filmet, persze az összhatás tekintetében jelentőséggel bír, hiszen fokozza a film, a történet igaziságát, emberiességét. Az átélt konfliktusok, nehézségek, szomorúságok, örömök, lázadások, a “coming of age” lényegiségét képezik. Imádtam a helyszín választásokat is, ahogy a főszereplő Long Islandből a még nyitottabb Manhattan-i térbe, nyüzsgésbe érkezik. Egy gördeszkaparkba, tök egyedül a deszkájával, a világháló segítségével indítva el ezt a kalandot.

A szereplők tekintetében a rendező azt nyilatkozta, hogy neki nem hivatásos színészekkel egyszerűbb dolgoznia. A Camille-t alakító Rachelle Vinberg játéka gyönyörű természetességgel suhan a film elejétől kezdve a végéig. Ügyesen viszi vászonra belső küzdelmeit, szorongásait, de boldogságát, vidámságát egyaránt, mikor például összetalálkozik a szenvedélyes és cserfes lánycsapattal, akik valami elképesztően bájos “girl power”-t testesítenek meg. Az általuk képviselt erő nem lehengerlő, se nem fölényeskedő mások irányába, hanem belülről fakadó, néha esendő, adott területen kitartó, szorgalmas, viszont mikor szükséges csajosan harcias. Ha a szereplőknek kívánhatnék valamit, akkor talán azt, hogy a filmben megjelenő lelkesedést, a gördeszkázásért való önmagáért valóságot őrizzék meg ugyanazon a területen vagy másra “menekítsék át” a jövő tekintetében.

Neked mennyire tetszett a film?
Olvasói értékelés0 Votes0
80
Értékelés
Skate Kitchen
Összességében
A kaliforniai Crystal Moselle lenyűgöző rendezői és Shabier Kirchner pedig csodás operatőri munkával kápráztatott el. Számomra érződik, hogy valami olyat hoztak létre, ami számukra jelentőséggel bír, amihez esetleg saját, valós élmények is társulnak.
Pozitívumok
A filmnek sikerül egy hangulatot, életérzést megragadnia
Hiteles szereplők
Kiváló rendezői és operatőri munka
Negatívumok
Néhol túlcsordul a történet
Az utolsó 15 perc vontatott