Közel 40 évvel a bemutatója után Jim Henson klasszikus fantasy filmje újra életre kel, a rajongók legnagyobb örömére. A Netflix ugyanis hamarosan bemutatja az a 1982-ben mozikba került A sötét kristály című film sorozatváltozatát. Henson alkotása bemutatójanak idejében nem örvendett túl nagy sikernek, de az évtizedek alatt igazi kultfilmmé nőtte ki magát. Ezért a Netflix a közelmúltban lépett egy nagyot és elkészítette az új, elképesztően látványosan ígérkező szériát, amely Age of Resistance alcímmel kerül majd a képernyőkre. Egy előzetest már kiadott a Netflix nemrégiben, de az idei Comic-Con-ra is tartogattak egyet, amiben az új képsorok mellett néhány érdekesség is helyet kapott a széria elkészültével kapcsolatban.

A sorozat viszzatér Thra világába, ahol a három Gelfling felfedezi, hogy milyen sötét titok áll Skesis hatalma mögött, ezért hát úgy döntenek, hogy lázadást szítanak, hogy felszabadítsák világukat.

Az eredeti film előtt játszódó széria egyik érdekessége egyébként, hogy alapjaiban szinte ugyanazzal a bábtechnikával készült, mint a 40 évvel ezelőtti filmváltozat. A főbb szereplőknek pedig olyan sztárok kölcsönzik majd a hangjukat, mint Taron Egerton, Helena Bonham Carter, Anya Taylor-Joy, Natalie Dormer, Mark Hamill, Alicia Vikander és Simon Pegg.

A sorozat várhatóan ez év augusztus 30-tól lesz látható a Netflixen.