A Végtelen háború alcímet viselő (harmadik) Bosszúállók mozit hatalmas várakozás előzi meg. A Marvel 19. alkotása már most számos rekordot megdöntött, ezt a szériát pedig várhatóan a bemutató után is folytatni fogja. Az egyik ilyen rekord a leghosszabb Marvel mozi címének megszerzése volt. Igaz csak két perccel, de 149 perces játékidejével letaszította a trónról az addigi csúcstartó Amerika Kapitány: Polgárháborút. Ezt az elismerést azonban lehet csak jövő év áprilisáig fogja birtokolni. A rendezőpáros – Anthony és Joe Russo – legalábbis erre célozgatott legfrissebb interjújukban:

Elkészült a film első vágása, ami pályafutásunk leghosszabbja lett. Ezután még vágunk rajta egy keveset és kezdődhet is az utómunka, ami közel egy évig fog tartani. Ezután jutunk csak el a végső vágáshoz, ami az eddigi anyagok hossza alapján elképzelhető, hogy három óra hosszú lesz majd, de a Végtelen háborúnál mindenképpen hosszabb lesz.

Persze ebbe a Marvel-nek is lesz egy-két beleszólása. A stúdiók ugyanis nem szívesen vállalnak be egyetlen egy olyan filmet sem, ami túllog a 150 perces standard játékidőn. De mivel egy hatalmas össznépi lezárást kap majd a Marvel-moziuniverzum első 10 éve, így elképzelhető, hogy ezúttal kivételt tesznek.