Kicsivel több, mint két hét múlva már tudni fogjuk, hogy idén kik nyerték el a filmes szakma legrangosabb díjait. Mi pedig kapva kaptunk az alkalmon és még a díjkiosztó előtt rangsoroltuk azt a kilenc alkotást, amit 2020-ban az Akadémia a legjobb film díjára jelölt. A sorrend az IMDb, a Metacritic, a Rotten Tomatoes és a saját Filmsomniás értékeléseink átlagából állt össze. És ti melyik filmet/filmeket tartjátok a legnagyobb esélyesnek?

9. Joker

Ezt írtuk róla: A Joker egy nagyon sötét és nyomasztó karakterrajz, de nem pusztán a címszereplőé, hanem Gotham City-é, valamint annak társadalmá-é is. Hiszen ebben a filmben Joker a protagonista és maga a város, valamint annak lakosai tetszelegnek az antagonista szerepében ez pedig egy hihetetlen bátor vállalás a rendező részéről. Todd Phillips ezzel az alkotással megtette az első és egyben legnagyobb lépést az A listás rendezők pódiumának irányába és nem lenne meglepő, ha ezután tárt karokkal fogadnák, hiszen a Jokerrel egy új klasszikus művet tett le az asztalra, ami tulajdonképpen túl nő a képregény adaptációkon és önmagában, mint független film is megállja/megállná a helyét.

IMDb: 8.6 / Rotten Tomatoes: 69% / Metacritic: 59 / Filmsomnia: 95% / Összesen: 77%

8. Jojo Nyuszi

Ezt írtuk róla: A Jojo Nyuszi egy gyönyörű, humoros, szívfacsaró és emberifelnövés történet, amely amellett, hogy maximálisan szórakoztató még a lelkedbe is hatol és összetöri a szíved, hogy utána összerakd és elgondolkodj! Nagyon magasan van a léc!

IMDb: 8.0 / Rotten Tomatoes: 80% / Metacritic: 58 / Filmsomnia: 95%/ Összesen: 78%


7. Volt egyszer egy… Hollywood

Ezt írtuk róla: Volt egyszer egy… Hollywood a hibái ellenére nagyon szerethető alkotás, hiszen a korrajz és a karakterek, valamint a téma ad a műnek egy masszív atmoszférát. Persze a sok filmtörténeti utalás, a bensőséges poénok kirekeszthetik a nézőt, de még ígyis próbált a mester kedvezni azoknak, akik az eddigi filmjeinek szerelmesei, ráadásul itt található az általa valaha rendezett legbrutálisabb akciójelenet is.

IMDb: 7.8 / Rotten Tomatoes: 85% / Metacritic: 83 / Filmsomnia: 80% / Összesen: 81.5%

6. 1917

Ezt írtuk róla: Nagyszabású, lenyűgöző film az 1917. Nem zseniális, nem korszakalkotó, mert ahhoz nem elég emberközeli, de nyomot hagy, mély nyomot, nem fogunk röhécselve kijönni a moziból. Legalább egyszer mindenkinek ajánlható – főleg azoknak, akik még mindig azt hiszik, hogy a háború az valami ménkű dicsőséges dolog, csupa zászlólobogás, kürtök és dicsőség. Hát marhára nem az.

IMDb: 8.6 / Rotten Tomatoes: 89% / Metacritic: 78 / Filmsomnia: 80% / Összesen: 83%

5. Házassági történet

Ezt írtuk róla: A Házassági történet egy gyengéd film, ami a veszteség érzését próbálja meg nekünk átadni a maga húsbavágóan valóságos módján. Persze az összes történet a saját szubjektív valóját meséli el, de mindenki meg fogja találni benne a maga legfájdalmasabb (el)válásának történet. (Szakítás után egyáltalán nem ajánlott.)

IMDb: 8.1 / Rotten Tomatoes: 95% / Metacritic: 93 / Filmsomnia: 80% / Összesen: 87%

4. Az aszfalt királyai

Ezt írtuk róla: James Mangold megcsinálta a közel tökéletes autóversenyes filmet Az aszfalt királyaival, amely ezek után nem csak címében használja ezt a megtisztelő jelzőt, hanem egyúttal az ilyen témával foglalkozó filmek trónjára is felül. Innentől pedig nagyon kemény dolga lesz annak, aki megpróbálja majd ezt a filmet túlszárnyalni, mert a léc most nagyon magasra lett felhelyezve. Mindezt persze nem csak magának köszönheti, hanem a jól szervezett és profi stábnak, valamint a színészeknek is, akik mind egytől egyig hatalmas alázattal álltak hozzá Ken Miles és Carroll Shelby karakterének és barátságának, a 60-as évek hangulatának, a Ford Motor Company és a Ferrari rivalizálásának és a Le Mans-i 24 órás autóverseny szabályainak és menetének részletes bemutatásához.

IMDb: 8.2 / Rotten Tomatoes: 92% / Metacritic: 81 / Filmsomnia: 95% / Összesen: 87.5%


3. Kisasszonyok

Ezt írtuk róla: A Kisasszonyok-at kár lenne kihagyni, főleg a kosztümös filmek és az 1800-as évek rajongóinak. Igazán új megközelítéssel nyúlt az alapanyaghoz és látszik rajta, hogy mindenki szívügyeként kezelte a filmet, így valóban megérdemel minden dicséretet.

IMDb: 8.2 / Rotten Tomatoes: 95% / Metacritic: 91 / Filmsomnia: 85% / Összesen: 88%

2. Az ír

Ezt írtuk róla: A három és fél órás hossz első hallásra talán ijesztőnek tűnhet, ugyanakkor Scorsese képes tartalommal megtölteni a játékidőt, humorral és feszültséggel pedig lekötni a figyelmet anélkül, hogy közben az óránkra pillantgatnánk. Az elképesztő alakítások, a rendezőtől megszokott hangulat és a búcsúzás fájdalmassága a karrierje egyik legjobbjává teszi ezt a filmet.

IMDb: 8.0 / Rotten Tomatoes: 96% / Metacritic: 94 / Filmsomnia: 100% / Összesen: 92.5%

1. Élősködők

Ezt írtuk róla: Bong Joon-ho filmje nem véletlenül zsebelte be az Arany Pálmát, ez a film egyszerűen zseniális. A látványtól a történetig, a műfaji sokszínűségtől a fontos mondanivalóig minden megtalálható benne, ami egy remek filmhez kell. A színészek alakítása és a rendezői munka egy izgalmas, velős, szórakoztató és elgondolkodtató elegyet alkot, melyet kár lenne kihagyni.

IMDb: 8.6 / Rotten Tomatoes: 99% / Metacritic: 96 / Filmsomnia: 95% / Összesen: 94%