A Lego-kaland öt évvel ezelőtt hatalmas meglepetés sikerként vonult be a filmtörténelembe. A 60 millióból készült animációs film, ugyanis 69 millió dollárral kezdte meg pályafutását az Egyesült Államokban, és később világszinten meg sem állt 470 millió dollárig. A Lego-kaland 2 ehhez képest mindössze csak 34.4 millió dollárt volt képes összeszedni nyitóhétvégéje alatt, ami több, mint 50%-os visszaesés az első részhez képest. Sőt, még a Lego Batman 53 milliós nyitányához viszonyítva is méretes zuhanás. A Warner Bros. és szerintem úgy amblokk mindenki jóval többet várt ennél. Vélhetően ebben az is közrejátszhatott, hogy a stúdió túl korán kezdte meg az univerzum építést a spinoff filmekkel, amiből 2017-ben rögtön kettőt is kaptunk, a valódi folytatásra pedig emiatt 5 évet kellett várni.

A második helyet a 2000-es évek egyik legnagyobb vígjáték szenzációjának, a Mi kell a nőnek? kvázi remake-je, a What Men Want szerezte meg 18.7 millió dollárral. Az Oscar jelölt Taraji P. Henson főszereplésével készült vígjáték 20 millió dollárt emésztett fel, ami Amerikában, már szinte meg is térült a stúdiónak, a világ többi részén pedig némi haszon is kinéz, de az eredeti film 200 milliós bevételét meg sem közelíti majd. A dobogó harmadik fokára Liam Neeson botrányokkal körített bosszúfilmje, a Dermesztő hajsza nyitott 10.9 millió dollárral, amiről a büdzsé pontos ismerete nélkül nem tudjuk megmondani, hogy mennyire jó, vagy rossz eredmény, de valószínűleg Neeson rasszistának titulált megjegyzései nélkül lehetett volna ez több is. Az negyedik ezen a héten a The Upside, az ötödik pedig az Üveg lett. A hatodik helyen szintén egy újonc leledzik a Csodagyerek című horror film személyében. A 6 millió dolláros nyitány a 6 milliós gyártási költségek mellett egész jól mutat és összességében a stúdiónak biztosan szép nyereséget termel majd, de az elmúlt évek nagysikerű horror filmjeinek első hétvégi eredményeihez képest (AZ – 123 millió, Az apáca – 58 millió, Démonok között 2. – 40 millió) ez bizony eléggé vérszegény teljesítmény.