Mirai – Lány a jövőből (DVD) – Megjelenés: 2019. október 18.

A négyéves Kun azóta haragszik a világra, amióta kishúga születésével felfordult az élete. Ám egy reggel titkos, mesebeli világot talál a kertjükben, ahol találkozik azzal a kislánnyal, aki majd az anyukája lesz és azzal a férfival, aki majd a dédnagypapája lesz. A varázslatos kalandokban útitársául szegődik egy nagylány. Egy nagylány, akit pont úgy hívnak, mint az utált kistestvért. /Mozinet/

Nyitva (DVD) – Megjelenés: 2019. október 18.

Fanni és Bálint (Radnay Csilla, Kovács Lehel) harmincas éveiben járó, hosszú évek alatt összekopott pár úgy próbálja meg kikerülni az elkerülhetetlennek tűnő megcsalásokat, hogy megnyitják a kapcsolatukat a szexuális kalandok előtt. Ez azonban jóval nehezebb feladatnak bizonyul az elképzeltnél: az újonnan felkínálkozó lehetőségeknek sem a testi, sem az érzelmi hatásaira nincsenek felkészülve. /Megafilm/

Silvio és a többiek (DVD) – Megjelenés: 2019. október 18.

Paolo Sorrentino, az Oscar-díjas A nagy szépség, az Ifjúság, valamint Az ifjú pápa rendezője visszatért Olaszországba, hogy leforgassa az olasz Wall Street farkasát, Silvio Berlusconival a középpontban. Toni Servillo formálja meg Olaszország legellentmondásosabb személyiségét, a többszörös miniszterelnök médiamogult, aki egyben hazája leggazdagabb embere. Hiába bukott meg számos alkalommal a kormánya, hiába vádolták meg a legkülönfélébb ügyekben, hiába váltak az általa szervezett „unga-bunga” partik világszerte ismertté, Berlusconi mindig talpra állt és sokak szemében idollá, a siker példaképévé vált. Sorrentino a tőle megszokott vizualitással, rengeteg zenével és humorral mutatja be az életkoráról tudomást sem vevő Berlusconit, milliók elérhetetlen bálványát, valamint a körülötte legyeskedő holdudvart: a felkapaszkodni vágyókat, a hatalmi játszmákat folytató elitet és az őket csodáló fiatal lányokat. /Mozinet/

Viszontlátásra odafönt (DVD) – Megjelenés: 2019. október 18.

Pierre Lemaitre idehaza is népszerű, Goncourt-díjas regényének adaptációjában a szadista Pradelle főhadnagy (Laurent Lafitte) a háború utolsó óráiban levezényel egy teljesen értelmetlen rohamot a kitüntetés reményében. A két szerencsétlen közkatona, Édouard (Nahuel Pérez Biscayart) és Albert (Albert Dupontel) csaknem az életükkel fizetnek ezért. A vérfürdő maradandó károkat okozott a túlélőkben. Édouard az utolsó csatában elvesztette a fél arcát, ezért arra kéri Albertet, hogy ne küldje vissza a családjához, inkább nyilváníttassa halottnak. Albert bajtársiasságból gondoskodni kezd fiatal társáról, aki a rajztehetségét kihasználva olyan maszkokat készít, amelyek nemcsak elfedik a sérülését, de igazi érzelmeket is képesek kifejezni. A két barát bosszút esküszik a haza ellen, amely csak a halottakat ünnepli, a megnyomorítottakkal nem törődik: extravagáns emlékművek ígéretével csalnak ki pénzt a háborún meggazdagodottaktól és az államtól, hogy aztán a megbízási díjjal lelépjenek. A tét számukra egymillió frank, azonban ha lebuknak, az életükkel fizetnek érte. Erre pedig minden esélyük megvan, ugyanis éppen a legkritikusabb pillanatban tűnik fel újra a pszichopata főhadnagy. /Mozinet/