A világszinten több, mint egymilliárd dolláros bevétel, már önmagában minden alkotásnak garantálna egy folytatás, de a Jégvarázs amellett,  hogy ekkora elképesztő összeget halmozott fel mozis pályafutása során, legalább ötször ennyit termelő brand nőtt köré és túlzás nélkül egy generáció gyerkőceit (elsősorban lányait) fertőzte meg Anna, Elza, Olaf és Kristoff jeges kalandja. Ennek ellenére a második részre nem kevesebb, mint 6 évet kellett várnunk, amihez már két előzetes is érkezett az elmúlt hónapokban. Azonban a ma napvilágot látott harmadik ízelítő minden korábbinál látványosabb és izgalmasabb lett, ami a cselekménybe is jobban bele megy és új dallamok is felcsendülnek benne. A folytatásban egyébként a jól ismert szereplőknek természetesen a jól megszokott színészek kölcsönzik majd a hangjukat, így eredeti változatban viszont hallhatjuk majd Kristen Bell-t, Josh Gad-ot, Idina Menze-t és Jonathan Groff-ot is.

Miért született Elsa mágikus erővel? A válasz, mely az egész királyságra fenyegetést jelent, kísérti Elsát, ezért barátaival, Kristoffal, Olaffal, Svennel és húgával, Annával egy veszélyes és felejthetetlen kalandra indulnak. A Jégvarázsban Elsa még attól tartott, hogy túl hatalmas erővel rendelkezik, most azonban csak abban bízhat, hogy ez az erő elég ahhoz, garantálja a békét otthonuk számára.