Az első Men in Black 1997-ben került bemutatásra és azóta is töretlen sikernek örvend, olyannyira, hogy végül egy trilógiát kanyarítottak belőle. Sokunk meglepetésére azonban nem is olyan régen bejelentették, hogy érkezik a következő rész, ami nem konkrét folytatása lesz a harmadik filmnek, hanem kvázi egy spin-off történet. Most pedig meg is érkezett a mozikba, a Men in Black – Sötét zsaruk a Föld körül címmel ellátott produktum.




A történetet egyáltalán nem bonyolították túl. M ügynököt (Tessa Thompson) főnöke O ügynök (Emma Thompson) a New York-i iroda vezetője Londonba küldi, hogy ott gyakornokoskodjon. Itt találkozik H ügynökkel (Chris Hemsworth) és a testület vezetőjével Nagy T-vel (Liam Neeson). Egy balul sikerült akció után kiderül, hogy a Földet megint veszély fenyegeti, ugyanis egy igen veszedelmes faj vetett szemet ránk, a Kaptár. M és H ezért elindulnak, hogy megállítsák a jelenlegi ellenlábast, amiben nagy segítségükre lesz újonnan szerzett barátuk Gyalog (Kumail Nanjiani) is.

Nagyjából ismerős lehet az alapsztori, hiszen mindegyik Sötét zsaruk film erre épít. Csak míg az első három részben J ügynök (Will Smith) és K ügynök (Tommy Lee Jones, Josh Brolin) volt, addig itt M és H ügynök van. Egy fiatal friss brigád verődött össze ebben az alkotásban és tulajdonképpen jót is tett a szériának ez a vérfrissítés. Ugyanazt a humort hozza, mint az eddigiek annyi különbséggel, hogy itt két J-nek megfelelő ügynök társult és ettől néhol infantilissá válik az alkotás, hiszen a poénok nagy része abból fakad, hogy egymást oltogatják a karakterek. Nagyon látszik, hogy többen is dolgoztak a forgatókönyvön, mert iszonyatosan csapongó lett a történetvezetés és nem csak ez a probléma az írással, hanem az is, hogy talán az eddigi legkiszámíthatóbb etapot szállították nekünk. Mégis a hibái ellenére működik, hiszen azt hozza, amit az előző művek is, se többet se kevesebbet. Ráadásul nem túloztak a Föld körül megnevezéssel, hiszen ügynökeink jó pár helyen megfordulnak, mint például: Marrakeshben, Máltán, vagy Franciaországban.

Chris Hemsworth és Tessa Thompson már dolgoztak együtt a Thor: Ragnarökben és mivel ott jó párost alkottak, úgy gondolták a készítők, hogy ebben az alkotásban is működne párosuk. Szerencsére jó volt az elképzelés, hiszen ők ketten viszik el a hátukon a filmet Kumail Nanjiani, Gyalogjával kiegészítve. Egyszerűen az ő hármasuk az, amiért megérte ezt a részt megcsinálni. E mellé a trió mellé pedig nem csak Liam Neeson és Emma Thompson – aki már a harmadik részben is jelen volt – asszisztál, hanem Rebecca Ferguson (A legnagyobb showman) és Rafe Spall (Jurrasic World: Bukott Birodalom) is. Mindegyikük a maximumot hozza és ezáltal sikerült lelket önteniük a papírmasé karakterekbe.


A Men in Black – Sötét zsaruk a Föld körül egy ízig-vérig Sötét zsaruk film. Minden hibájával és minden erényével együtt. Itt is jelen van a buddy-cop humor, a különleges és elvont űrlények, az intergalaktikus fenyegetés és a sorozat védjegyévé vált kiszámíthatóság. Továbbá a nagy öregeket sem hagyták ki, egy apró cameo erejéig ugyanis jelen vannak, de nagyon szemfülesnek kell lennünk, hogy észrevegyük őket. Bár tény, hogy ennyi év után a történet és a rendezés is egy kicsit erőtlenre sikerült, ami azért sajnálatos. Ahhoz képest pedig, hogy hol tart a mai technológia egy-két helyen még így is kilógott a lóláb, mind a speciális effektusok, mind pedig a vágás terén, szóval ejnye-bejnye az utómunkát végzőknek.

Neked mennyire tetszett a film?
Olvasói értékelés7 Votes53


70
Értékelés
Men In Black - Sötét zsaruk a Föld körül
Összességében
A Men in Black – Sötét zsaruk a Föld körül egy hamisítatlan Sötét zsaruk mozi, azoknak minden pozitívumával és negatívumával együtt. Nem akar túlságosan újítani, nem akarja megváltani a világot, egyszerűen csak szórakoztatni szeretne és azt bizony jól csinálja.
Pozitívumok
Hemsworth és Thompson párosa ezúttal is pazarul működik
Gyalog karaktere üde színfolt
Jól működő, ugyanakkor néha infantilis buddy cop humor
Klasszikus Sötét zsaruk sztori...
Negatívumok
...annak minden gyermekbetegségével együtt
Gondatlan vágás, olykor gagyi CGI
Csapongó történetvezetés