Sokáig úgy volt, hogy a David Fincher rendezésében készült A tetovált lány kap folytatást/folytatásokat. A 2011-es feldolgozásban Rooney Mara alakította Lisbeth Salandert (ezért a szerepért Oscar-díjra is jelölték), Daniel Craig pedig Mikael Blomkvist-et. A film ahhoz képest, hogy korhatáros volt szép sikereket ért el. Világszinten 232 millió dollárt termelt és emelett 5 Oscar jelölést is bezsebelt, amiből egyet (legjobb vágás) díjra is tudott váltani. A stúdió mindeképpen szeretett volna folytatást Fincher produkciójához, de hosszas huza vona után végül nem sikerült összehozni azt az erdeti felállással. Az új “Tetovált lány” film nem egyenesági folytatása lesz a történetnek ugyanis nem a második, A lány, aki a tűzzel játszik című könyvet veszi alapul, hanem a negyedik Ami nem öl meg címűt. Ezt a kötetet egyébként már nem Stieg Larsson írta, hanem David Lagercrantz.

Azt már rég óta tudjuk, hogy a rendezői székben Fade Alvarez (Gonosz halott, Vaksötét) váltja David Finchert, de most az is ki derült, hogy ki öltheti magára harmadik ízben (Noomi Rapace és Rooney Mara után) az ikonikus karaktert. A szerencsés pedig nem más, mint Claire Foy akit legtöbben a Netflixen futó The Crown című sorozatból ismerhetnek. A rendező az alábbiakkal kommentálta a casting hírt:

Nem is lehetnék izgatottabb azzal kapcsolatban, hogy Claire öltheti magára Lisbeth Salander ikonikus alakját. Claire hihetetlenül nagy tehetség, aki izgalmas csavart vihet Lisbeth karakterébe. Alig várom, hogy bemutassam ezt az új történetet a nagyvilágnak Claire Foy-al a főszerepben.