A 2016-ban indult Stranger Things rövid idő alatt napjaink egyik legmeghatározóbb sorozatává nőtte ki magát. Ez elsősorban annak volt köszönhető, hogy olyan mindenki számára ismert és kedvelt klasszikusokat idézett meg, mint az E.T. – A földönkívüli, a Kincsvadászok, vagy a legtöbb Stephen King adaptáció. Emellett pedig a saját hangját is hallattni tudta a Duffer tesók alkotása. A gyerekszereplők pedig egyből belopták magukat mindenki szívébe. Az első évad még 2016 júliusában jelent meg a Netflix streaming szolgáltató kínálatában, ami után a rajongóknak közel másfél évet kellett várniuk a második évadra. Sok idő, de abszolút megérte, hiszen a második évad, ha nem is sikerült jobban, mint az első, de annak igen magas színvonalát tartani tudta. A legfrissebb feltételezések szerint a harmadik felvonásra is legalább ennyit kell majd várnunk. Ezt az alábbi hangulatos, de magából a cselekményből semmit sem mutató teaser előzetesből szűrték le az élesszemű fanok…

Ha most értetlenül álltok a videó előtt segítünk! Nem akarunk messzemenő következtetéseket levonni, de a videóból arra lehet következtetni, hogy a harmadik évad során központi szerepet fog betölteni az itt látható Starcour nevezetű pláza. Az egyperces kis promó videó végén beköszön egy ismerős arc és egy “Coming next Summer!”, azaz “Jövő év nyarától!” felirat is felfedezhető. Ez persze lehet, hogy a pláza álhirdetéséhez tartozó teljesen felesleges infó, de szerintünk ennél többről van szó és véleményünk szerint a készítők ezzel azt szerették volna a tudtunkra hozni, hogy mikor debütálhat a harmadik évad! Tehát a Stranger Things folytatása nagy valószínűséggel 2019 nyarától lesz elérhető a Netfix szolgáltatásában.