Ugyan még öt film (Fekete párduc, Bosszúállók: Végtelen háború, A hangya és a Darázs, Captain Marvel, Bosszúállók 4)  van hátra a Marvel harmadik fázisának lezárásáig, de a stúdió nem lassít. Kevin Feige, a Marvel filmek főfejese nem rég ugyanis elárulta, hogy az egyenlőre cím nélküli Bosszúállók negyedik része után 20 filmet egészen biztosan be szeretnének még mutatni a nagy közönségnek. Ezzel pedig biztosította a rajongókat, hogy 10 évig még el lesznek látva Marvel filmekkel.

“22 filmünk már kész vagy készülőfélben van, de még 20-at mindenképpen el szeretnénk készíteni, amik teljesen mások lesz majd, mint amilyenek az eddigiek voltak.”

Ebből a 20 filmből egyenlőre csak kettő – a Pókember: Hazatérés folytatása és a Galaxis őrzői harmadik része – nyert megerősítést. És egy jó ideig nem is számíthatunk további filmcímekre, mert azok a stúdió szerint spoileresek lennének a Bosszúállók negyedik részére nézve. Feige még azt is hozzá tette, hogy a Bosszúállók 4 tökéletesen lezárja ezt a 10 éves etapot, de, ugyanakkor meg is ágyaz majd a negyedi fázis után érkező filmeknek.