Ahogy arról mi is cikkeztünk, tegnap megérkezett a Bosszúállók: Végtelen háború hihetetlenül látványos második előzetese. Ezzel egyidőben pedig megindult a jegy elővétel is a filmre, ami után mindössze 6 órára volt szüksége a Bosszúállóknak, hogy minden idők legsikeresebb elővételes szuperhős filmje legyen. Ugyanis 6 óra alatt több jegy kelt el rá, mint például az Amerika kapitány: Polgárháború-ra, a Fekete Párduc-ra vagy az eddigi rekorder Batman Superman ellen-re. Ezzel természetesen a Marvel-moziuniverzum csúcstartóját (Fekete Párduc) is maga mögé utasította, ami egyébként 200 millió dollárral nyitott és jelen pillanatban már 1 milliárd dollár összbevétel felett jár.

A Végtelen háború nyitóhétvégéjét ennek tükrében 215 millió dollárra lőtték be az elemzők. Ez nem meglepő módon a Marvel legerősebb első hétvégi bevétele lehet. Egyesek szerint, viszont akár a Star Wars: Az ébredő erő 248 milliós nyitányát is megközelítheti, sőt meg is döntheti azt. Egy másik feltételezés szerint az ilyen nagy mértékű elővétnek köszönhetően, a harmadik Bosszúállók filmnek világviszonylatban is sikerülhet megdöntenie a legjobb nyitóhétvége rekordját, amit jelen pillanatban a Halálos iramban 8. tart 542 millió dollárral.