1847. november 8-án Dublinban látta meg a napvilágot Drakula gróf megteremtője, Abraham „Bram” Stoker. Ennek okán nézzük azt az 5 filmet, amely Drakula grófot a legjobban jelenítette meg a szélesvásznon. Hogy az 1897-ben megjelent gótikus, levélregény minek köszönheti töretlen népszerűségét – hiszen akkoriban a kor szemléletéhez hűen egyszerű ponyvaregénynek, vagyis „penny dreadfulnak” számított – azt talán hagyjuk az irodalmárokra, de elvitathatatlan tény, hogy legyen szó csillámporos hősszerelmesekről vagy Alaszkában 30 napig „állomásozó” vérszívókról, Stoker örökre nyomot hagyott a popkultúrában és Drakula gróf marad a vámpírok alfája és ómegája.

5. Drakula (Dracula – 1931)

A beszámolók alapján Tod Browning alkotásának 1931. február 12-ei premierjén több néző is elájult. Részben ez okozta a film nagy sikerét, ugyanis abban az időszakban ez volt az első olyan hangos horror film, amelyben nem voltak a nézők megkönnyebbülésére és feszültség oldására szolgáló komikus elemek. Ennek ellenére a mai szemmel nyilván nem tűnik egy megrázkódtató élménynek, de Lugosi Béla színészi játéka mellett nem lehet csak úgy elmenni. Remekül kelti életre az arisztokrata külső mögött megbújó szörnyet, karaktere nem állatiasodik el, ahogy például a Nosferatuban és nem is lesz vágyai által vezérelt ösztönlény. Egy hűvös, jó kiállású és sármos arisztokrata marad, aki történetesen vámpír. Az idő vasfoga természetesen meglátszik a filmen és az is, hogy a stúdió többször újra íratta a forgatókönyvet, így varázsolva igazán vérszegénnyé a filmet. Tény, hogy Browning nem alkotott mesterművet, azonban hála Lugosi személyiségének és az operatőrnek továbbra is legendás az általa vászonra vitt Drakula.

4. Nosferatu, az éjszaka fantomja (Nosferatu: Phantom der Nacht – 1979)

A német rendező Werner Herzog, akkora csodálója volt Murnau 1922-es Nosferatujának, hogy úgy döntött újraforgatja. A modern Nosferatu igyekszik ugyanazt a borzongást vissza adni, mint elődje, de természetesen már a modern világ konvencióinak megfelelően. Vagyis színnel és hanggal. Klaus Kinski, akinek amúgy sem bizalomgerjesztő arc berendezése és az, hogy pszichopaták és különcök megformálására specializálódott, remek alapot szolgáltatott arra, hogy Herzog őt válassza Drakulájának. A forgatás során valós helyszíneket használtak, úgy mint sírkamrákat és omladozó várakat, annak jegyében, hogy a film keretét a valódi enyészet és halál járja át.  Ez és Kinski már-már emberszerű vonásokkal felruházott Orlock grófja több szempontból is méltó utódja az 1922-es verziónak.

3. Drakula (Horror of Dracula – 1958)

Terence Fisher Drakulája kevesebb, mint 10 percet tartózkodik a vásznon. Christopher Lee és Fisher ketten együtt olyan erős jelenléttel ruházták fel a karaktert, hogy nyomasztó hatása még távollétében is érződik. A Lee által életre keltett Drakula inkább idéz meg egy ellentmondást nem tűrő harcvezért, mint egy választékos, finom úriembert, de nincs is ezzel semmi baj. Lee rálelt a megfelelő egyensúlyra a szerepéhez. Egyszerre impozáns, állatias és ravasz, s így egyszerre sugároz magából egy megfoghatatlan, nem egészen emberi gonoszságot és bölcsességet. Szerencsénkre a gróf megkapja végre méltó ellenfelét és a Van Helsinget alakító Peter Cushing karaktere is elhagyja az öreguras tempót és megszületik a ma ismeretes már-már akciósztárnak is nevezhető, harcos vámpírvadász.

2. Nosferatu (Nosferatu, eine Symphonie des Grauens – 1922)

Friedrich Wilhelm Murnau némafilmje ma már elavultnak és megmosolyoghatónak hathat, sőt talán sokaknak nem is tűnne ijesztőnek. Max Screck Orlock grófja – Murnau nem volt hajlandó kifizetni megfilmesítés jogait, ezért névváltoztatással kerülte ki a jogdíjat – inkább egy groteszk, rágcsáló-szerű démont idéz meg, semmint egy embert, így ennek megfelelően is alakítja a karaktert, mellőzve azt a vonzerőt, amely a későbbiekben mégis oly jellemző lesz. A Nosferatu nem tartalmazza azokat, amiktől a mai értelembe vett horror filmek ijesztőek – gore, jump scare – lesznek, ellenben ha ebben a műfajban valamire szükség volt, akkor az a kellő atmoszféra megteremtése, ez pedig ennek a filmnek nagyon sikerült.

1. Drakula (Bram Stoker’s Dracula – 1992)

Francis Ford Coppola filmje talán nem a leghűbb feldolgozás, de tagadhatatlan, hogy a leggazdagabb és legjobb. A regényben finoman érzékeltetett kor- és társadalomkritika, ennek az alkotásnak a narratívájában a legérzékletesebb. A viktoriánuskor álságossága, erkölcscsősz hozzáállása alatt – Drakulát kivéve – minden karakterben ott lakozik a vágy kitárulkozásra, a korlátokból és gátlásokból épített ketrec elhagyására, és miután mindenki elhiszi magáról, hogy egy feddhetetlen jellem és több másoknál, akkor érkezik Drakula, akit puszta elemi vágyai vezérelnek. A karakterek mellett persze a rendezés, a látvány és a hangulat az, amitől összességében működik a film. Mindennek megvan a helye és a célja, még a vizuális túlkapásoknak is és így teremti meg azt a dagályosságot, ami annak a letűnt kornak a jellemzője volt.