A Taron Egerton és Jamie Foxx főszereplésével készült Robin Hood film két hónappal ezelőtt már kapott egy előzetest, de most megérkezett az első, teljes értékű kedvcsináló is, ami szokás szerint több akciót mutat és bővebben megtudhatjuk belőle, hogy miről is szól majd. Nos, annyit elárulhatunk, hogy lenyűgöző akciókat és látványos csatákat ígér a Lionsgate égisze alatt készült alkotás. Azonban van egy olyan érzésünk, hogy Otto Bathurst, 100 millió feletti költségvetésből forgatott filmje hasonlóan nagy bukásra van ítélve, mint a Guy Ritchie tavaly bemutatott Arthur király: A kard legendája című mozija. Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy a látottak rosszak lennének, sőt kifejezetten jól mutatnak, de nem vagyunk biztosak benne, hogy jó ötlet volt a stúdió részéről a Rontó Ralph valamint a Creed folytatásával egy napra tenni a bemutatóját. Ez persze még a jövő zenéje és bármi megtörténhet, de egy kisebb csodával érne fel, ha a Robin Hood nyereséges lenne. Az előzetes után a film szinopszisát is elolvashatjátok.

Egy harcedzett lovag lázadást szít az Angol trón jogtalan uralkodója, a nottinghami seriff ellen. Ez pedig nem várt kalandokhoz, utcai ütközetekhez és egy nem tervezett szerelemhez vezeti Robin of Locksley-t.