„Amikor olvasunk, élni kezdünk a történetben.”

Szeretem az előzményekkel kezdeni az írásokat, ezt most sem teszem másként. A cím alapján már nagy várakozásaim voltak, akárcsak az egyik legjobb barátnőmnek vagy bárkinek, akinek a szíve hevesebben ver a „könyv” szó hallatán és láttán. A Könyvesbolt a tengerparton azonban többet rejt magában az irodalom és a vizek szereteténél.

Lássuk az alapsztorit! Őszintén, ki az az elvetemülten őrült és különleges valaki, aki könyvesboltot szeretne nyitni egy kis faluban? Ráadásképpen egy olyan faluban, ahol rajta, a leendő tulajdonoson kívül csak egyetlen ember olvas. Egy olyan ember, aki ki sem teszi a lábát a lakásból, tehát esélytelen a gondolat is, hogy potenciális vevővé váljon. Bemutatnám hőseinket: Florence (Emily Mortimer), a nagyon törékenynek tűnő, de parádésan bátor, iszonyúan megtört nő, akiről nem nehéz a film alapján kitalálni, hogy férje elvesztése után a könyvek birodalmába menekült, és ott – ha boldogságra nem is talált-, de a lelke némiképp nyugalmi állapotba került. A másik említett hős: az antiszociális és elegáns öregúr, Edmund Brundish (Bill Nighy) sorstársa a nőnek: ő felesége mellett (ez annyira nem viselte meg) az emberekben való hitét vesztette el, és egyetlen mentsvára a szavak, mondatok, bekezdések tárháza lett.

Nos, a közönség talán már a bevezetőmből sejtheti, hogy nagy páros lesz az övék, amiből az előzetes sem csinált titkot egyébként. Előre szólok, dicshimnuszokat fogok zengeni most. Ugyanis imádtam a moziból minden egyes momentumot. Megmozgatta bennem az alkotás a fájdalmat, a dühöt, a beteljesületlenséget, az igazságérzetet és a hivatástudatot. Mindig rájövök arra, hogy az érzelmeknek elképesztően színes a skálája. Úgy látom, a mostani mozifilmeknek (vagy legalábbis amiket a közelmúltban én láttam) a hatalom, az elnyomás és az igazságtalanság a témája. Ez egy örökké aktuális téma, de ahogy a világ durvul (márpedig jobb nem lesz, bocsássák meg a naivak és naivák ezt nekem) még aktuálisabb lesz. Ennek ékes példája a film harmadik főhőse, a falu nagy hatalmú és szuggesztív asszonya: Violet Gamart (Patricia Clarkson). Természetesen minden szál az ő kezében érvényesül: életet, dicsőséget és hatalmat adhat, ugyanakkor megalázhat, nyomorba taszíthat, és el is pusztíthat. Az emberi aljasságot és a pozícióval való visszaélést Patricia Clarkson tökéletesen tárta elénk, a hölgy díjat érdemel, nem fér hozzá kétség. Vicces, hogy az Öreg Ház, ami könyvesbolttá vált, évekig-évtizedekig üresen állt, és nem kötötte le nagyasszonyunk fantáziáját, de amint megjelenik Florence, ez a bájos, szomorú, kapaszkodót kereső asszony/lány, már feni rá a fogát. Elveti a könyvesbolt létjogosultságát. Semmibe veszi Florence akaratát és el akarja pusztítani a lányt.




Mesebelinek bizonyult számomra, hogy mindenki a lány ellen van, mesebeli az, ahogy levelezik az antiszociális férfival, mesebeli, hogy végül az antiszociális férfi visszanyeri általa a hitét és segíteni akar neki. Lehetne akár az egész történet mesebeli, de kérem szépen, tündérmesék már nincsenek vagy talán nem is voltak soha, a franc se tudja. Egy valami viszont biztos: Nagyon szeretnénk, ha Florence nyerne, de tudjuk, hogy ez esélytelen. Azonban hiszünk benne, visszakapjuk a reményünket és együtt mozgunk a cselekménnyel. Kicsit úgy érezhetjük magunkat, hogy mi vagyunk az antiszociális bácsika és Florence kiment minket abból a börtönből, melybe a világ, az önzés és talán a két kezünk munkája is bezárt. Patricia Clarkson nem aprózza el a dolgot: ügyvédi befolyást gyakorol, konkurenciát nyit, „katonákat” vet be a hősnő ellen és rendelet változtat meg. Mindezekkel szemben egy bátor, édes naiva áll, aki rendelkezik azzal, amivel manapság nem sokan: hittel, erővel, és meggyőződéssel. Nincs szomorúbb egy szerelem elvesztésénél, ezt mindnyájan tudjuk. Bátor, édes hősnőnk egy könyvesboltban ismerte meg a férjét, és bár kimondva nem lett, mégis tudjuk, érezzük, hogy ez áll a bolt nyitás hátterében. Az üzlettel ugyanis életben akarja tartani a halott férfi emlékét.

A színészi alakítások és az erkölcsi útmutatók mellett gyönyörűek az asszony visszaemlékezései is. Annak idején nem volt romantikusabb annál, minthogy könyvekből, kötetekből olvasott neki a férfi. Erre egy másik hölgy, szomorúan epekedve ezt mondta: „Akivel én vagyok, sosem olvasna nekem egy sort sem.” Érezzük azt, hogy mi az a szerelem, és mi nem lesz az sosem. Ahogy haladunk előre a történetben egyre több kémekedő és rosszakaró tűnik fel a szinen. Az egyik legfőbb szélhámos, Milo North karaktere sokszor bosszantott, de színészi alakítás-ügyileg meg kell dicsérnünk az őt alakító James Lance-t. Jól hozta a magától elszállt, bárkit hátba támadó figurát. A film nézése közben azt gondoltam, a drámai jelenetek nem lepnek majd meg, de idővel rájöttem, hogy mekkorát tévedtem. Az egyik karakter halála után ugyanis szó szerint kővé dermedtem.

Szükségünk van a pozitív hősökre, szükségünk a remény utolsó szalmaszálára, és szükségünk arra, hogy Florence-nek megmaradjon a könyvesboltja. A rendező/forgatókönyvíró, Isabel Coixet-nek igazán fondorlatos az észjárása: merített a tündérmesékből és abból is, hogy a valóságot sem hagyhatjuk annyiban. Végül igazságos befejezést adott a Florence ellen irányuló igazságtalan eljárásnak. A háborúban, amelyet vívunk-, akadnak olyanok, akik eltávoznak, de olyanok is, akik tovább visznek egy életművet, megvalósítanak egy vágyat, és ha a jó nem is győzhet, nem adnak korlátlan lehetőséget az igazságtalanságnak sem. A kislány, Christine (Honor Kneafsey) – aki segédkezett Florence boltjában- szembeszállt mindenkivel, még szüleivel is, akik szintén árulói lettek Florence-nek, és miután kilakoltatták a nőt, lángokkal teli fricskát adott mindenkinek. Számomra ő volt az igazi főszereplője ennek az alkotásnak.

Neked mennyire tetszett a film?
Olvasói értékelés40 Votes77
100
Értékelés
Könyvesbolt a tengerparton
Összességében
A Könyvesbolt a tengerparton egy nagyon igaz, nagyon szép, de ugyanakkor szomorú film is, ami számomra igazán emlékezetes élményt nyújtott.
Pozitívumok
Kiváló színészi alakítások
Megható és tanulságos történet
Negatívumok
Számomra nem voltak