Akár fiú vagy, akár lány, a kamaszéveidet biztosan te is megszenvedted, vagy így, vagy úgy. A Kékről álmodom Mia-ja (Luna Wedler) koránál fogva hasonló nehézségeken megy át, az ő sztoriját azonban egy kicsit más megközelítésben kísérhetjük figyelemmel.

Lisa Brühlmann színésznőként kezdte a pályafutását, 2010 óta rendez, eleinte rövidfilmeket készített, a Kékről álmodom az első nagyjátékfilme. A svájci direktor merész módon egy kissé talán már elcsépelt témához, a tinédzser lét zűrzavarához, annak néha felemelő, néha kétségbeejtő mivoltához nyúlt, és azt egy egészen meghökkentő perspektíván keresztül mutatja be. A történet eleinte azt igazolja, hogy ez a film se lesz más, mint egy kényelmetlen kamaszdráma, mely során a főhős végig bukdácsol egy nehéz időszakon, hogy aztán az életorbitálisan képen törölje. Fokozatosan tudunk meg egyre többet Mia-ról, aki szüleivel a tanév közepén váltott lakhelyet és iskolát, és ha nem lenne elég a tizenéves nyűg, még a beilleszkedéssel is meg kell küzdenie. Eddig semmi új, mégis, a kimerevített képek, a sok közeli és szuperközeli plán, illetve a minimalista háttérzene sejteti, hogy ez még csak a kezdet.

A szokásos sémákat kicsit sötétebb megközelítésben tálalja a rendező, nem a hagyományos cukrozott, giccses megoldásokkal fogunk találkozni. Ijesztő, ugyanakkor sokak számára ismerős jelenetek érkeznek: a tinilány, aki önmagát keresi, hajlandó elmenni a végletekig azért, hogy ne legyen „egy senki”. Összehaverkodik a legvadabbnak tűnő bandával, kimarad otthonról, meg van róla győződve, hogy örökbe fogadták, egyre erősebb sminket hord, és próbál valamit kezdeni a szexualitással, mint témával. Mire észbe kapna, teljesen beszippantotta a választott világ, a kérdéseire senkitől nem kap használható választ, úgy érzi, látszólag senki nem érti őt meg, mindeközben még a testi változás nyűgjével is meg kell küzdenie – a rendező ezen utóbbi folyamat bemutatásáért külön piros pontot érdemel.

Luna Wedler 19 éves létére kiválóan hozza a 15 éves bakfist, sikerült mindent beletennie a karakterbe, amitől hiteles lett, mégse játszotta túl a szerepét, a filmet pedig kétség kívül elviszi a hátán. A Zoe Pastelle Holthuizen által megformált Gianna ugyan mellékszereplő, mégis figyelemre méltó karakterfejlődést tud felmutatni. Bár ebben a műfajban nem dívik a spin-off, minden bizonnyal az ő története is megérne egy misét. A két lány kapcsolata felnőtt szemmel furcsán, visszaemlékezve saját tinédzser létünkre azonban mégis ismerősen bomlik ki, több stádiumot is megkülönböztethetünk, így téve teljessé a bizonytalan emberi kötelékekről szóló tanmesét.

Tempójában lassabb, témájában hétköznapibb, elbeszélésében újszerű, képi világában nagyszerű filmről van szóutóbbit Gabriel Lobos operatőrnek köszönhetjük, melyet azoknak a szülőknek (is) ajánlok, akiknek Mia-hoz hasonló korú gyerekük van. A film kevés, többnyire kurta párbeszéddel operál, a mondanivalót a környezet, a gesztusok és a színészi játék, a vége-csapóhoz közeledve pedig az egyre durvuló – mégis a nyers valójukban ábrázolt – jelenetek mutatják be. Nyilvánvaló tanulságot hordoz a szülő-gyerek, illetve úgy önmagában a felnőtt-gyerek kapcsolatról, arról, hogy a két fél ebben a korban milyen nehezen is érti meg egymást. Keserédes befejezéséből szintén okulhatunk, kortalanul akár: a testi változást nem tudjuk megakadályozni, de félni sem szabad tőle.


Neked mennyire tetszett a film?
Olvasói értékelés4 Votes66
75
Értékelés
Kékről álmodom
Összességében
Újszerű, nyers, meghökkentő köntösben kapunk 97 percnyi metaforát arról, hogy egy tinédzser életében milyen drámát tud okozni a testi és lelki változás, a világ tágulása, a határok ledöntése, mindezt a kiváló rendezői és operatőri munka teszi befogadhatóvá, zsigerileg közelivé. Szülőknek kötelező!
Pozitívumok
Kiemelkedő színészijáték
Fontos mondanivalóval bír
Gyönyörű látványvilág
Negatívumok
Eleinte lassú tempó
Nehezen befogadható és emészthető