Whedon valószínűleg az Igazság Ligája fiaskója után döntött úgy, hogy dobbant az önálló Batgirl film éléről. A döntésben emellett az is közrejátszhatott, hogy nemrégiben új vezető került a DC adaptációk élére, Walter Hamada személyében. Hamada pedig megválasztása után egyértelműen kijelentette, hogy komoly változtatásokat fog eszközölni. Whedon pedig ezeknek nem biztos, hogy eleget szeretett volna tenni. A rendezés mellett a forgatókönyvet is Joss Whedon írta volna, de ezen a fronton sem ment minden zökkenőmentesen és saját maga nyilatkozott úgy, hogy úgy érzi “elbukott”, mert nem tudott egy működőképes történetet kanyarítani Batgirl karakteréhez.

Távozása után nem sokkal később a stúdió is reagált a történtekre, akik a Wonder Woman tavalyi sikere után nem meglepő módon azt nyilatkozták, hogy egy női rendezőt szeretnének a film élére. A stúdiónak most össze kell kapnia magát és záros határidőn belül megtalálni Whedon utódját, mert nyáron már forogniuk kellene a kameráknak.