Si vis pacem, para bellum*.

Komoly várakozás előzte meg a Rémkirály-széria legújabb epizódját, az elmúlt hetek előzetesei, kulisszavideói és kedvcsinálói még azokat is kíváncsivá tette John Wick vesszőfutásának folytatására, akik addig relatíve kevesebbet hallottak róla, vagy nem voltak annyira elájulva az első két résztől. A várakozásnak vége, május 16-ától pörög a mozikban a Parabellum, mi pedig nem győztük kapkodni a fejünket a látottak során. A filmet előzetesen rengeteg kritika érte, a legenyhébb ezek közül a „hány bőrt lehet még erről lehúzni?” kezdetű volt. Valóban, egy egyszerű, bérgyilkosi közegbe ültetett bosszútörténet vajon mit tud nyújtani harmadjára, ami miatt majd beülnek az emberek a moziba? Sikerült-e Wicket az első részben annyira felbosszantani, hogy még a harmadik felvonásra is jusson belőle? Nos, azt kell mondanom, hogy igen.




A Parabellum pontosan ott veszi fel a fonalat, ahol a második felvonás véget ért. Túl csavaros mondanivalóra most se szabad számítani, a történet nagyjából annyi, amit az előzetesekből korábban sejteni lehetett (persze néhány meglepetéssel): Wickre 7 milliós, nyílt szerződéses vérdíjat tűzött ki a Felső Kör, hősünk pedig menekülni kényszerül, mert amint életbe lép a kiközösítése, minden ajtó bezárul előtte. A sztori rögtön beszippant és a székbe szegez, mintha Chad Stahelski rendező rálépett volna a gázra és rajta felejtette volna a lábát, úgy kábé a huszadik percig. A nyitány tisztességes, gyönyörűen koreografált harcjelenetek egész sorával önti nyakon a nézőt, a meneküléssel, visszaszámlálással és az egyre sokszorozódó számú rosszarccal telepakolt bevezető egyértelműen arra törekszik, hogy a néző azonosulni tudjon a főszereplővel. Wick a szériában először, saját maga szerint is nyakig van a lecsóban, gyakorlatilag minden sarkon le akarják vadászni, és az a néhány ember, aki még segíthet neki, mind szembesülni fog emiatt a Felső Kör által küldött Igazságosztóval (Asia Kate Dillon). Persze nem marad barátok nélkül, Winstonnal (Ian McShane) és Charonnal (Lance Reddick) együtt egész pofás csapatot alkotnak, a recepciós figurájának adott nagyobb reflektorfény miatt pedig külön piros pont jár.

Keanu Reeves lubickol a szótlan, morcos hős szerepében. A Parabellummal kapcsolatos interjúk során rendre elmondta, hogy milyen intenzíven készült a szerepre, szereti megformálni és nagyon szívesen folytatná is. Azt azért nem mondom, hogy ragyogott a vásznon, de valóban fekszik neki ez a szerep, játékában nem találni kivetni valót. A Zerot alakító Marc Dacascosról nem fogok spoilerezni, legyen elég annyi, hogy pöpec egy figura, és annak ellenére, hogy rosszfiú, könnyen kedvenccé válhat. Sofia (Halle Berry) karaktere a 130 perchez viszonyítva inkább epizódnyi, egy egyszeri, de fontos állomás Wick vesszőfutása során, a rendező ennek ellenére komolyan aládúcolta a jeleneteit, azok a történet során a legélvezhetőbbek közé tartoznak. Egyébként egyre inkább megdőlni látszik az a nézet, hogy minél több vágás van egy jelenetben, az annál gyorsabb és feszültebb. Sofia közelharc jeleneteiben, illetve a motoros és a filmvégi csata során – amik már önmagukban hosszabb, többnyire aláfestő zene nélküli jelenetek – egysnittes felvételt alkalmaztak, gyakorlatilag két-három vágásnál nincs benne több (vagy piszkosul eldugták), ez pedig magával rántja a nézőt, beszippantja a szereplők közé, együtt mozog velük, valami csúcs élményt nyújtva. Hasonló(an jól kivitelezett) megoldást először a 2016-os Támadás a fehér ház ellen 2-ben láttam, és már akkor is nyitott szájjal néztem.

Valahol a film kétharmadánál jött az első gondolat, hogy ez a sok erőszak – mert hogy hihetetlenül sok van belőle – egy kicsit öncélú. A történet helyenkénti hiányosságait a lenyűgöző akciójelenetek hivatottak ellensúlyozni, azonban ha minden képkockára jut egy hulla, az egy idő után a visszájára tud elsülni. A néző valószínűleg ilyen tájban kezd el ezen és a lecsendesedett sztorin gondolkodni, amikor a semmiből megérkezik majd az erősítés: a fekete humor! A lehető legjobb pillanatban kezdi el a rendező adagolni ezt a sokszor félreértelmezett eszközt, mintha érezte volna, hogy túl sok a vér és talán túl egyszerű a történet is. A becsempészett helyzetkomikumok egyszerűek, kellemes fuvallatként frissítik fel a nézőt, új lendületet adva a történet folyásának. Zseniális.

Összességében ez a mozi nagyon jól sikerült, kétségkívül a sorozat legösszetettebb, legprofibb, leglátványosabb darabja. Olyan, mintha az akciófilmes eszköztárat tételesen vette volna át a stáb, a megjelenített dramaturgiai megoldások széles skálát fednek le. Az eseményeket kissé váratlan irányba sikerült terelni a sivatagi eseményekkel, és a végét elnézve, bízhatunk a folytatásba is – mint ezt a premier után maga a rendező is megszellőztette.

*Ha békét akarsz, készülj a háborúra.

Neked mennyire tetszett a film?
Olvasói értékelés8 Votes67


85
Értékelés
John Wick: 3. felvonás – Parabellum
Összességében
A Parabellum a sorozat „leg”-je, egyértelműen a Rémkirály legütősebb eposza. Lélegzetelállító akciójelenetei a székbe szegeznek, némelyiktől a karfát fogod markolni. Filmzenéi – vagy éppen azok hiánya – minden idegszáladat kihegyezik, a karakterek a helyükön vannak és jól működnek. Figyelem, a korhatár-besorolás nem vicc!
Pozitívumok
Látványos és izgalmas akciójelenetek
Működik a fekete humor
A karakterek összhangja kiváló
Negatívumok
Néhol kissé öncélúnak hat az erőszak mennyisége
A játékidő elnyújtottnak tűnhet