A színészi elhivatottságnak különféle fokozatai vannak. A legendaszerint Brad Pitt kihúzatta az első két fogát Guy Ritchie egyik filmje kedvéért, de a legnagyobb filmek Los Angeles-i premierjének mindig helyt adó Chinese Theatre előtti vörös szőnyegen Jason Stathamelárulta, hogy van, amiben túlszárnyalja a kollégáját. A Meg – Az őscápa gálabemutatóján azt mondta: az elképesztően nagy, ősvilágból itt maradt cápa és az ő küzdelmét bemutató filmre úgy készült, hogy védőfelszerelés nélkül úszkált bikacápák között.

Már csak azért is szükségem volt a felkészülésre, mert a forgatáson semmit nem láttam, nem tettek nekünk semmit oda.

– nyilatkozta Statham.

Az óriáscápa csak digitálisan létezik. Jó néhányhónapon át küzdöttem, menekültem egy 26 méteres cápa elől, ami akkor még csak a fejemben létezett… szóval, örülök, hogy addigra láttam már közelről cápát. De nagyon közelről.

– folytatta a színész.

Valaha ez a cápa volt a Föld legnagyobb ragadozója, és nincs rá bizonyíték, hogy kihalt volna. Ki tudja, talán igaz a történetünk…

– mondta erre sejtelmesen a Nemzet aranya-filmek rendezőjeként is ismert, Jon Turteltaub.

Forrás: InterCom