Az idei Sundance Filmfesztivál szerencsés résztvevői már láthatták a Zac Efron nevével fémjelzett életrajzi filmet, ami a hírhedt sorozatgyilkos, Ted Bundy életének egyik legbrutálisabb szakaszát dolgozza fel. A kritikusok nagy részt kifejezetten pozitívan vélekedtek az alkotásról és legtöbben Zac Efron meggyőző, ugyanakkor félelmetes alakítását dicsérték. Miután az amerikai terjesztés jogait a Netflix szerezte meg nem is reménykedünk benne, hogy idehaza is beülhetünk majd az előzetese alapján nagyon is ígéretesnek tűnő életrajzi-thriller-re, de a legfrissebb hírek szerint úgy néz ki, hogy a Big Bang Media-nak köszönhetően május 2-ától erre mégis csak alkalmunk nyílik. Ezzel együtt pedig azt is megtudhattuk, hogy milyen hosszal rendelkezik majd a film.

Az Átkozottúl veszett, sokkolóan hitvány és gonosz életrajzi filmhez relatíve meglepően rövid, 108 perces játékidővel kerül bemutatásra. Az életrajzi alkotásokat általában szeretik két óra környékére elnyújtani az alkotók, de jelen esetben kifejezetten örülünk, hogy nem tették, mert így remélhetőleg egy feszes és végig izgalmas film született. Zac Efron filmográfiáját tekintve pedig nagyjából középtájt helyezkedik majd el a játékidő tekintetében. Olyan mozik mögött, mint a 117 perces Hajlakk, a 116 perces Baywatch, a 113 perces Szilveszter éjjel, vagy a 112 perces High School Musical 3: Végzősök, de jócskán megelőzve Efron legrövidebb filmjeit, a 86 perces Lorax, és a 92 perces Rossz szomszédság 2-t.