A Toy Story, a filmtörténelem legelső és leghosszabb ideje futó, teljes egészében számítógépes animációval készült mesefilm szériája. Az első rész, ugyanis nem kevesebb, mint 24 évvel ezelőtt, 1995-ben került bemutatásra. A forradalmi technikával készült mozi nem csak a nézők, de a kritikusok és a szakma elismerését is kivívta, ezt bizonyítja az is, hogy költségvetésének több, mint tízszeresét termelte vissza és emellett 3 Oscar jelölést (Legjobb eredeti forgatókönyv, Legjobb betétdal, Legjobb filmzene) is bezsebelt. Az 1999-es folytatást ennek ellenére a Disney/Pixar kezdetben csak házimozis forgalmazásban szerette volna bemutatni, de az utolsó pillanatban mégis a mozikba küldték. És milyen jól tették! A Toy Story 2. szintén kasszasiker lett és a kritikusok is imádtak, sőt a valaha készült egyik legjobb folytatásnak is kikiáltották. A trilógia záróepizódja 2010-ben mutatkozott be és minden tekintetben túltett elődein. 1 milliárd feletti bevételt hozott és 2 Oscar-díjat is elnyert, valamint további 3-ra jelölték. A júniusban érkező negyedik részre éppen ezért hatalmas nyomás nehezedik, amiről a minap kiderült, hogy milyen hosszal rendelkezik majd.

Az első Toy Story film nem csak a franchise, de az egész Pixar filmográfiát tekintve a legrövidebb, a maga 81 perces játékidejével. A négy évvel későbbi folytatás ezzel szemben, már 92 perces hosszal mutatkozott be. Ez a növekvő tendencia pedig a harmadik rész esetében is tetten érhető volt, ami 103 perces játékidejével abszolút kiérdemelte a leghosszabb Toy Story film címét, és a Pixar egyik éllovasa is lett nem csak minőség, de hosszúság tekintetében is. Ezt a címet a kicsivel kevesebb, mint 2 hónap múlva a mozikba kerülő Toy Story 4 egészen biztosan nem fogja elvenni tőle, ugyanis a hivatalos információk szerint, az “csak” kereken 100 perces lesz. Ez egyébként a stúdió utóbbi években megszokott, átlag 100-110 perces alkotásaihoz képest nem meglepetés. Reméljük a harmadik résszel majdnem megegyező hossz, azonos  minőséget is jelent majd.

A 10 leghosszabb Pixar film

1. A hihetetlen család 2.: 118 perc
2. Verdák: 117 perc
3. A hihetetlen család 115 perc
4. L’ecsó: 111 perc
5. Verdák 2.: 106 perc
6. Coco: 105 perc
7. Szörny egyetem: 104 perc
8. Toy Story 3.: 103 perc
9. Toy Story 4. / Némó nyomában: 100 perc
10. WALL-E: 98 perc