Már csak kereken két hét választ el minket az idei év egyik legjobban várt szuperhős filmje, a Pókember: Irány a Pókverzum premierjétől. Ennek megfelelően a napokban, a tengerentúlon meg is tartották az első vetítéseket a sajtó munkatársai számára, akik egymásra licitálva dicsérték az első egész estés, animációs Pókember mozit. Ezzel egyidőben pedig az is kiderült, hogy az elsősorban, az újonc Miles Morales és a kissé kiégett Peter Parker kapcsolatára koncentráló alkotás milyen hosszal rendelkezik majd.

Az eddigi élőszereplős Pókember filmekben az volt a közös, hogy mindegyik játékideje két óra felett volt. A legrövidebb ezek közül jelen állás szerint, a Sam Raimi féle Pókember, 121 perccel, míg a leghosszabb az Andrew Garfield főszereplésével újraindított Csodálatos Pókember sorozat második része, 142 perccel. A legújabb adaptáció, ami ezúttal ugye animációs formában érkezik, szakít majd ezzel a hagyománnyal, igaz csak 3 perccel lesz rövidebb a két órás, szokásosnak mondható játékidőnél. A 117 perces hossz, azonban animációs filmeknél meglehetősen hosszúnak mondható, az ezredforduló óta például mindössze 10-12 olyan nagyobb bemutató volt ebben a műfajban, ami ezt meghaladó, vagy megközelítő játékidővel rendelkezett volna.

Pókember-filmek játékidejük szerint rangsorolva (leghosszabbtól a legrövidebbig)

  1. A csodálatos Pókember: 142 perc
  2. Pókember 3.: 139 perc
  3. A csodálatos Pókember: 136 perc
  4. Pókember – Hazatérés: 133 perc
  5. Pókember 2.: 127 perc
  6. Pókember: 121 perc
  7. Pókember – Irány a Pókverzum: 117 perc