Igaz, hogy a Marvel idei első nagy durranásának a bemutatóig még kereken két hónap van hátra, de Amerika egyik legnagyobb mozihálózatának (AMC) jóvoltából már kiszivárgott, hogy az milyen hosszal rendelkezik majd. A Marvel Kapitány egyértelműen az év egyik legjobban várt filmje, melyben egy eddig ismeretlen hősnővel ismerkedhetünk majd, meg, aki a hírek szerint az eddig felépített Marvel-moziuniverzum legerősebbe lesz, sőt egyesek szerint ő lehet az, aki legyőzheti az őrült titánt, Thanost. De előtte az önálló mozijából megtudhatjuk, hogy a földi vadászpilóta, Carol Danvers miként vált földönkívüli szuper lénnyé.

Ha meghalljuk, hogy érkezik egy új Marvel film, akkor azt már szinte biztosra vehetjük, hogy a játékideje két óra környékén alakul majd. A 2008-ban útjára indított stúdió jelenlegi legrövidebb filmjei, a Hihetetlen Hulk és Thor: Sötét világ, a maguk 112 percükkel. 149 perces hosszával pedig egyértelműen a tavaly áprilisban debütált Bosszúállók: Végtelen háború a leghosszabb. A Marvel Kapitány valahová e két véglet közé fog beékelődni, kereken 130 perces játékidejével. Ez azt is jelenti, hogy a stúdió nyolcadik leghosszabb alkotása lesz, holtversenyben a Vasember 3 és a Thor: Ragnarökkel. A rajongóknak további jó hír, hogy hétfő délután megérkezik a legújabb, szám szerint harmadik előzetes is, az Oscar-díjas Brie Larson, Jude Law, Ben Mendelsohn, valamint Samule L. Jackson főszereplésével készült szuperhős mozihoz.

A 10 leghosszabb film, a Marvel-moziuniverzumából:

  1. Bosszúállók – Végtelen háború: 149 perc
  2. Amerika Kapitány – Polgárháború: 147 perc
  3. Bosszúállók: 143 perc
  4. Bosszúállók – Ultron kora – 141 perc
  5. A galaxis őrzői Vol. 2. / Amerika Kapitány – A tél katonája: 136 perc
  6. Fekete Párduc: 134 perc
  7. Pókember – Hazatérés: 133 perc
  8. Vasember 3. / Thor: Ragnarök / Marvel Kapitány: 130 perc
  9. Vasember: 126 perc
  10. Amerika Kapitány: Az első bosszúálló: 124 perc