Kicsivel kevesebb, mint két hónap múlva, egész pontosan március 28-án kerül bemutatásra a Disney új élőszereplős adaptációja, a Dumbó személyében. Az eredeti animációs változat még 1941-ben debütált az amerikai mozikban és szinte azonnal a Disney egyik legnagyobb klasszikusává avanzsálódott. A feldolgozás pedig annak a Tim Burtonnek a rendezésében készült, aki a hatalmas pénzügyi (1 milliárd feletti világszintű bevétel) sikernek számító, Alice csodaországban adaptációját is elkészítette a Disney-nek. Továbbá, akinek olyan zseniális alkotásokat köszönhetünk, mint az Ollókezű Edward, az Ed Wood, vagy a Nagy hal. A Dumbóval kapcsolatban nemrég az a hír röppent fel, hogy a címszereplő elefánt másként kapja majd nevét, mint a rajzfilmben. Ma pedig az is kiderült, hogy az élőszereplős adaptáció milyen hosszal rendelkezik majd.

A most már idestova 78 éve bemutatott eredeti rajzfilm mai szemmel meglepően rövid, – bár abban az időben teljesen átlagos – mindössze 64 perc hosszú volt. Tim Burton adaptációja azonban ennél több, mint kétszer hosszabb, egész pontosan kereken 130 perces játékidővel repül majd be a mozik vásznaira. Ezzel pedig a rendező leghosszabb filmje is lesz egyben, amivel a 127 perces Ed Wood és a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei című filmeket utasította maga mögé. De jócskán túl tesz majd Burton előző Disney adaptációján a 108 perces Alice csodaországban-on is.

Az 5 leghosszabb Tim Burton film:

1. Dumbó: 130 perc
2. Ed Wood: 127 perc
3. Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei: 127 perc
4. Batman visszatér: 126 perc
5. Batman: 126 perc

Az 5 legrövidebb Tim Burton film:

1. A halott menyasszony: 77 perc
2. Frankenweenie – Ebcsont beforr: 87 perc
3. Pee Wee nagy kalandja: 91 perc
4. Beetlejuice – Kísértethistória: 92 perc
5. Ollókezű Edward: 105 perc