A film rendezője, az Oscar-díjra jelölt flamand Michael R. Roskam, akinek nevéhez olyan alkotások fűződnek, mint a Piszkos pénz és a Bikanyak. Harmadik filmjében ismert színészek játszák a főszerepet: Matthias Schoenaerts-t láthattuk már a Dán lány, a Budapesten forgatott Vörös veréb, valamint a Piszkos pénz című filmekben. A női főszereplő, Adèle Exarchopoulos, pedig az Adéle élete – 1-2. fejezetéből lehet ismerős. A film története röviden: Gino, – az intézetben nevelkedett, majd gengszter, pontosabban bankrabló lett – találkozik az autóversenyző, jómódú brüsszeli családi környezetben élő Gigivel, akivel első látásra egymásba szeretnek. A szenvedélyen alapuló mindent elsöprő szerelem feltétel nélküli, és mindkettőjüket elragadja. Gino eltitkolja a lány előtt valódi életét és autókereskedőnek vallja magát. Intézetis barátaival azonban rablásokból tartják fent magukat. Gigi érzésein semmit nem változtat az igazság ismerete, és mindent megtesz, hogy a végsőkig megvédje a szerelmüket.

Nagyon lecsupaszítva erről szól a film, ám sokkal több mondanivalója van annál, mint amit már korábban megírtak és színpadra is vittek: a gazdag és szegény emberek közötti szerelem, a rangos, és a rangon aluli, a családban nevelkedett, és az intézetis. Ezt a filmet mindenképpen meg kell nézni, de csak akkor, ha a nézőnek az első 20 percet van türelme végig ülnie. Addig – számomra legalábbis – lapos volt a cselekmény. Utána azonban elkezdett élni, és magával sodorni. Az operatőr a végén egy nagyot lendít a székben ülő nézővel, annyira jó a felvétel, hogy úgy éreztem, én magam száguldok a filmben a Porche-ban. A filmnézés közben, végig azon izgultam, hogy ne egy sablon történet legyen, ahol a szerelmes, naiv, ám gazdag lányt ki akarja használni a szegény fiú. Aztán amikor elhangzik, hogy a fiú soha nem élt családban, és őszintén beszél a gyermekkoráról, akkor elkezdtem hinni benne, hogy itt most valós szerelmi szálak szövődnek.

A dialógusok közül a legjobb, a lány apja és a fiú közötti párbeszéd volt. Amikor az apa azt mondja, hogy szerinte eltitkol valamit a fiú, és vagy bevallja a lánynak, vagy befejezi azt, amit titkol. Óriási, ahogy a szavainak súlya lesz és a fiú ettől “összemegy”. Az apa megmondja a fiúnak, aki egyébként a lánynál jóval idősebb férfi, – persze ez nem negatívum, mivel egy kellemes testalkatú, és még sármosnak is mondható – hogy a kölykök hazudoznak, tehát ő egy kölyök. Óriási, ahogy pár mondattal a helyére teszi, és nem drámázik, nem rendez jelenetet. Jó volt látni, hogy ezt lehet így is és, hogy az apának van tekintélye. Óriási a szavak ereje a filmben, épp ezért nem szabad a látványra hagyatkozni. A fiú ugyanis ígéretet tesz a lánynak a kapcsolatuk elején, hogy mindig őszinte lesz hozzá (hoppá!), és hogy bízhat a fiúban, a fiú mellett nem eshet baja, a fiú nem fog neki csalódást okozni. Nem árulom el, miért pont ezt a két gondolatot ragadtam ki, de a kérdés most a cikkem olvasójához: ki ne hallotta, vagy mondta volna ki ezt a két mondatot a leendő párjának?! Annyira életszerű, hogy az már fáj!

A rendező logikusan követi a gondolatmenetet, és mi belefeletkezve nézzük a filmet, a hollywoodi alkotások könnyed fordulataira várva. A filmet igazán feldobják a rablásos jelenetek, amik ötletesek és nem terjengős az időtartamuk. Általuk pedig betekintést kapunk a gengszter életbe. A rendező szépen összeszedte az élet pofonjait, amit ebben a filmben be is mutat. A film végén, felmerült bennem a kérdés: a szerelem meddig szól rólam, vagy a másikról? Meddig ésszerű benne maradni, vagy lezárni?

80
Értékelés
A hűséges
Összességében
A film nem a mai rohanó, elvárásokkal teli, kritizáló szemlélettel adja a fordulatokat, hanem érzelmekkel. A hűség a régi értékek közé sorolható, ami attól különleges, hogy bemutatja, történjék bármi, a szerelem hallhatatlan.
Pozitívumok
A filmben kimondott szavaknak ereje van
Nem egy hollywoodi sablon történet
Negatívumok
Az első 20 perc döcögős