A filmkészítés komplex folyamat, a forgatás maga azonban jelentősen rövid részét teszi ki a teljes procedúrának. Az elő- és utómunkálatok során jön létre az a mű, amely később a mozivásznakra kerül. A forgatás maga viszont – az esetek jelentős részében – egyszeri és megismételhetetlen, így létfontosságú, hogy az utómunkálatokhoz szükséges minden anyag rendelkezésre álljon. Fontos, hogy a díszletek a helyükön legyenek; fontos, hogy a színészek a legjobbat hozzák ki magukból; és fontos, hogy az operatőr is a lehető legtöbb olyan felvételt készítse, amely majd felhasználásra kerülhet. A Hidegháború remekül szemlélteti, hogy a felsorolt elemek mennyire fontosak egy remek film létrehozásához.

A második világháború utáni Lengyelországban járunk, ahol Wiktor, egy zenei rendező, aki társulatához keres népi dalokat és táncokat veszedelmesen beleszeret Zulába. Zula tagja lesz társulatának, a Hidegháború pedig kettejük évekig tartó szerelmi történetét meséli el. Hol együtt, hol külön élnek, de a politikai rendszerek és az országhatárok sem elegendőek ahhoz, hogy visszatartsa őket attól, hogy újra és újra egymásra találhasson a két szerető.

Paweł Pawlikowski író-rendező nagyon sajátos, fekete-fehér képi világgal meséli el a két főhős történetét. A szavak helyett a környezet mesél, monológok helyett rövid megszólalásokat hallgathatunk vagy hosszú tekinteteket láthatunk, pörgős események helyett pedig lassabb, lírikusabb történéseket. Pawlikowski mestere a mise-en-scène-nek: a színpadra helyezés technikájával beszélteti képkockáit, amely kiterjed a színészek kinézetétől, tartásától a legapróbb tárgyak elhelyezéséig. Precízen konstruált jelenetekről van szó, amelyeknél elegendő időt ad ahhoz, hogy befogadjuk, és értelmezzük őket. Tyúkok rohangálnak felalá, tehenek bőgnek a háttérben, vagy épp parasztemberek mutatják be hagyományos dalaikat a vidéki képkockákban, míg öltönyös jazz-zenészek, tekergő cigarettafüst és bárpultok jellemzik a noirra hajazó Francia szórakozóhelyeket. A gyönyörű, sokatmondó felvételekért Łukasz Żal operatőr a felelős, akinek tekintetén keresztül jelen lehetünk a kor és tér adott pillanataiban.




A narratíva szerves része még a zene is, amely az idők és a helyszínek hangulatát hivatott átadni. Végig kíséri a történetet egy népdal, amelyet helyzettől függően különféle feldolgozásokban hallhatunk – ez egy sajátos identitást kölcsönöz a filmnek, és egy könnyedén felismerhető főcímdalt, amely vegyíti a szláv zeneiséget a szabad nyugat hangzásával. A kommunista rendszerek elnyomják a kreativitást és ez közvetetten tűnik ki a karakterek megnyilvánulásain, illetve a zenés és táncos produkciók mivoltján keresztül. Mivel egyszerre tűnik fel a jazz, illetve a szabadság amit kötünk hozzá, valamint a mazurka és az, ahogy a tradicionális muzikalitást saját igájába akarja hajtani a politika, a film a képi megjelenítése mellett a zenékkel is kontrasztot állít.

A középpontban Joanna Kulig és Tomasz Kot remek alakítása található. Mindkét színész őszintén adja át karaktereinek érzéseit: két olyan figurának, akik maguk sem tudják mindig eldönteni, hogy mit akarnak. Egy azonban biztos – egymásra vágynak. Ha nincsenek együtt, tudjuk, hogy előbb-utóbb egymásnál kötnek ki, a figurákban az izgalmas azonban, hogy együtt is állandóan nyughatatlanok. Hiába vonzzák és taszítják egymást felváltva hőseink, a szerelem az úr, és a film szellemiségének megfelelően remekül jeleníti ezt meg a két színész. A Hidegháború egy tipikusan közép-európai film, és néhol, remek vizualitása és hangulata ellenére is, kissé lassú és vontatott tud lenni – rövid, alig másfél órás játékideje ellenére. Sokszor történnek ugrások térben és időben, a hézagokat pedig képzeletünkre bízza a film, ami néhol zavaróvá válhat. Igazán csak azok érthetik, akik ismerik a közeg történelmét és kultúráját, amitől egy picit bennfentessé válik.

Mindent összevetve azonban egy igazán egyedi, karakteres műről van szó, amely precíz stílusával és tudatos felépítésével remek élményt nyújt a filmművészet kedvelőinek. A kiváló alakítások kapcsolják össze az audiovizuálisan kiemelkedő képkockákat, az összkép pedig egy hangulatos, stílusos és sokatmondó alkotás, amely többrétű mondanivalója annak fényében értelmezhető, hogy épp milyen aspektusból vizsgáljuk az egészet.

Neked mennyire tetszett a film?
Olvasói értékelés0 Votes0
90
Értékelés
Hidegháború
Összességében
A Hidegháború Paweł Pawlikowski író-rendező újabb stílusosan kelet-európai alkotása, amely fekete-fehér formájával, képi struktúrájával, precíz operatőri munkájával és kiváló zeneiségével mesél el egy sokatmondó szerelmi történetet, amely összességet színészpárosa tart össze.
Pozitívumok
Fantasztikus képi megvalósítás
Kiváló alkalmazása a zenének
Elgondolkodtató motívumok
Negatívumok
Időnként lassú
Háttérismeretek nélkül kevésbé élvezhető