Elérkezett hát az az év is, amikor a hatalmas népszerűségnek örvendő Démonok között franchise nem csak egy, hanem rögtön két új taggal is bővül majd. Először, április közepén kerül bemutatásra, az egyelőre nem túl jó kritikákat kapó, A gyászoló asszony átka, majd júliusban érkezik az Annabelle spinoff széria harmadik felvonása, melyhez a mai napon végre befutott a várva várt első kedvcsináló.  A harmadik felvonás rendezői székében a horror és Démonok között filmekben jártas Gary Dauberman foglalt helyet, aki olyan mozik forgatókönyvéért volt felelős korábban, mint a 2017-es AZ, vagy az Annabelle sorozat eddigi felvonásai. A főbb szerepekben pedig viszontláthatjuk Patrick Wilson-t és Vera Farmiga-t is. Az első ízelítő egyébként hozza azt, amit egy Démonok között filmtől elvárhatunk: nyugtalanító atmoszférát és jump scare jelenetek sokaságát, azonban ezek alapján még nem vonhatunk le egyértelmű következtetés a kész mű minőségét illetően, de reméljük jobban sikerül majd, mint az Apáca, vagy az Annabelle első része.

Hogy a megszállt Annabelle baba ne tudjon több pusztítást végezni, a két démonológus, Ed és Lorraine Warren a saját házukba viszik, ahol “biztoságba” helyezik egy lezárt üvegkalitkában, amit a biztonság kedvéért egy pap is megszentel. De egy éjszakán Annabelle újra öntudatra ébred és feléleszti az őt körbevevő, más démoni entitásokat is, akik Warren-ék lányát és annak barátait veszik célba.