A harag az emberi érzelmek egyik igazán pusztító megnyilvánulása, amely hirtelen, átgondolatlanul mutatkozhat meg bennünk. A düh kiváltója lehet pillanatnyi frusztráció vagy mélyebben húzódó sérelmek, de a felszín alatt mindig az a bizonyos pohár húzódik, amelybe egy adott történés hullajtja azt az utolsó cseppet. A Három óriásplakát Ebbing határában egy végtelenül mérges film, amely ezt az intenzív emberi érzést kellő humorral, de mégis mély mondanivalóval közvetíti a nézők felé.

A sztori középpontjában egy trió és egy triász áll: három lakos Ebbing kisvárosban, és három óriásplakát annak peremén. Mildred Hayes lányát brutálisan meggyilkolták és megerőszakolták, de a rendőrség részéről nem történt előrelépés az ügyben már hónapok óta. Az elvált anya így a város szélén, egy elhagyatott úton írja fel reklámtáblákra a következő szövegeket: „MEGERŐSZAKOLTÁK MÍG HALDOKLOTT”, „ÉS MÉG NEM TARTÓZTATTAK LE SENKIT?”, „HOGY LEHET EZ, WILLOUGHBY RENDŐRFŐNÖK?” A szóban forgó rendőrfőnökről nyílt titok, hogy hasnyálmirigy rákban szenved, a poszterek így felkavarják életét. A város nagy becsben tartja Willoughbyt, és negatívan fogadják Hayes nyílt hadüzenetét, amire az agresszív és rasszista Dixon rendőrtiszt is felkapja fejét. A cselekmény Ebbing és a három szereplő történetét meséli el az anya drasztikus lépését követően.

Martin McDonagh fantasztikus forgatókönyve egyik legkiemelkedőbb erénye az, hogy mennyire megragadta a szituáció és az érzelmek lényegét. A minden szempontból tragikus alapszituációból a három szereplő, néhol keresztezve egymást, elindul saját útján a megbékéléshez, de egyikőjük sem ott lyukad ki, amire számít. Mindezt úgy itatja át kiváló, de nagyon fekete humorral , hogy a drámai hatás sem szűnik meg. Hol hangosan nevettem, hol keserűen mosolyogtam, hol pedig könnyeimet próbáltam visszatartani. A film teljes egészét áthatja ez a szavakkal leírhatatlan harag, viszont olyan őszintén gyönyörű pillanatoknak ad helyet, amelyeket elsőre elképzelni sem tudna az ember egy ilyen helyzetben.
Az egyértelműen – főleg figyelembe véve Willoughby állapotát – provokatív felirat egy olyan méreggel és gyásszal küszködő nő döntése, aki talán nem csak ezen történésre reagál, hanem a városi rendőrség egyértelmű rasszizmusára és sokszor igazságtalan megnyilvánulására is.

Francis McDormand Oscar-díj esélyes alakításától gyakran rázott ki a hideg, mivel teljesen átszellemülve volt képes átadni ezeket a nagyon nyers és mély érzelmeket. Sőt, eszméletlen elégtételt nyújt a képernyőn megjelenő ilyen jellegű harag, amit az életben sosem mernénk így kifejezni. Szintén fantasztikusan játszik Sam Rockwell, aki a sztereotip, déli államokbeli, fajgyűlölő, enyhén alkoholista Dixont kelti életre. A felszín alatt lakozik valami, ami jó, még ha mindent meg is tesz azért, hogy ezt elfedje. Ennek köszönhetően egy komplex és remekül megírt karakter az övé is, amelynek számos aspektusát körbejárja a film. Az elkerülhetetlen sorsába beletörődő Willoughy szintén sokrétű jellemére pedig remek választás volt Woody Harrelson, aki igyekszik a lehető legtöbbet megtenni családjáért és a városért hátralévő idejében.

A végeredmény így három átgondolt és kibontott karakter, akik nem skatulyázhatóak be egyszavas jellemzésekbe: igazuk is van, és sokszor tévednek is, amitől még hitelesebbé válnak. Kontrasztjaikat pedig a szintén – bár érthető okokból kifolyólag kevésbé – kidolgozott szereplők emelik ki, akik a városlakók álláspontjait képviselik.
A film utolsó húsz percében azon kaptam magam, hogy még rengeteg ideig el tudnám nézni: annyira izgalmasan kerül tálalásra a cselekmény és szereplői. Tény, hogy a Három óriásplakát Ebbing határában második fele kissé elrugaszkodik a földtől, de negatív hatását eltompítja az általánosságban jól megírt és rendezett mű. Clive Burwell zenéje pedig kiválóan adja át azt a kisvárosi krimi hangulatot, de mégis olyan motívumokkal, amelyek inkább karakterközpontúságát emelik ki az alkotásnak.

Martin McDonaugh legújabb filmje egy fantasztikusan összerakott film, fenomenális alakításokkal, amely ugyan a düh és a frusztráció központi motívumára építi, de más társadalmi feszültségeket és egyenlőtlenségeket is érint. Mindezt empátiával, imádnivaló fekete humorral és a felületességeket kerülő komplexitással, ahol semmi sem fekete vagy fehér. Második „felvonása” kissé elszáll, de ettől függetlenül egy nagyon fontos kijelentés arról, hogy hiába az erőszak, a feszültség és a tombolás, a harag gyógymódja az irgalom – és az első, aki megbocsátásra szorul, mi magunk vagyunk.



100
Értékelés
Három óriástábla Ebbing határában
Összességében
A Három óriásplakát Ebbing határában egy krimiként induló karaktertanulmány a düh megnyilvánulásairól, három eszméletlen alakítással életre keltett karakter függvényében, amelyet Martin McDonagh író-rendező humorral és elégtétellel prezentál a nézőknek. Míg a film második szegmense kissé eltávolodik a kezdeti hitelességtől, összességében egy fenomenális alkotás született, amely legfőbb erőssége a komplexitás és empátia, amellyel a társadalmi tényezőket és az emberi érzelmeket kezeli.
Pozitívumok
Kiválóan megírt, izgalmas és érdekes történet
Felejthetetlen alakítások
Mély, átgondolt és átérezhető érzelmek
Negatívumok
Kissé elrugaszkodott második felvonás