32 éve mutatták be a Macskafogót. Ebből az alkalomból most digitálisan felújított és korszerűsített változatban tűzik műsorukra a magyar mozik minden idők egyik legnépszerűbb magyar rajzfilmjét. Az 1986-ban bemutatott magyar–német–kanadai rajzfilm műfaját tekintve egyszerre bűnügyi film, filmvígjáték, kalandfilm és sci-fi. Rendezője Ternovszky Béla, producere Kunz Román, írója Nepp József, zeneszerzője pedig Deák Tamás. A mozifilm Pannónia Filmstúdió gyártásában készült, és nagy sikert aratott Magyarországon, majd később külföldön is.

1. M. u. (Mickey Mouse után) 80-ban az X bolygón a bűnözőszindikátusokba szerveződött macskák az egértársadalom teljes felszámolására törekednek. Az egerek egyik tudósa, Fushimisi professzor ennek kivédésére egy megoldáson dolgozik. Az egerek titkosszolgálata, az Intermouse egy rég visszavonult egérügynökét, Nick Grabowskit hívja segítségül, aki magányosan él „Isten háta mögötti” birtokán. Grabowski feladata, hogy a tudós tervét időben célba juttassa – de a dolgok bonyolódnak, és Grabowskinak végül csak igen kalandos úton sikerül eljutnia Fushimisihez Pokióba…

A film hatalmas közönségsikert aratott, számos mondata szállóigévé vált (például: „mehetünk vissza a balettbe ugrálni”,vagy a feledhetetlen „Jöjjön közelebb, Safranek!”). Hatalmas népszerűségét mutatja, hogy Magyarországon a film után még pubot is neveztek el, emellett társasjáték, képregény és musical is készült belőle. A filmet az 1986-os év legsikeresebb közönségfilmjének választották, nemcsak az animációs filmek közt, de a natúrfilm-kategóriában is.

Kevesen tudják, hogy a patkányok dalbetétjének eredetijét a The Manhattan Transfer énekelte, „Four Brothers” címmel, ami szintén feldolgozás, Jimmy Giuffre eredetileg négy szaxofonra írta. A film alapötletét is ez a szám adta Nepp József forgatókönyvírónak. Legendásakká váltak a film beszédes nevei is; a macskaszindikátus vezére, Giovanni Gatto neve például olaszul Macska Jánost (vagyis Macskajancsit) jelent. A Fritz Teufel név pedig Ördög Fricit jelent németül.

A film külföldön is sikert aratott, 1987-ben az Egyesült Államokban is megjelent Cat City („Macskaváros”) cím alatt. A volt Szovjetunióban Lovuska dlja kosek (Ловушка для кошек) címen, eredeti zenéjével vetítették 1988-ban, és csakhamar itt is kultuszfilm vált belőle. A 30. évfordulót egy vetítéssel ünnepelték meg 2016. november 19-én, ahol levetítették a filmet a közönségnek eredeti, 35mm-es kópiáról.

Bemutató: 2018. szeptember 13.
Forgalmazó: Pannónia Entertainment