Affleck már a Batman Superman című film után jelezte, hogy nem biztos benne, hogy hosszú távon is szeretné eljátszani a köpenyes igazságosztót. Ennek ellenére a Suicide Squad és Az Igazság Ligája című filmekben is viszont láthattuk Batmanként. Végérvényesen egyébként az utóbbi film forgatási nehézségei miatt döntött úgy, hogy záros határidőn belül dobbantani szeretne a stúdiótól. A legfrissebb pletykák szerint pedig már meg is van az utódja. Jake Gyllenhaal ugyanis nagyon közel áll ahhoz, hogy szerződjön a stúdióval és ezzel Ben Affleck távozása esetén átvegye Batman szerepét. Egy bennfentes így nyilatkozott ez ügyben:

“Nagyon valószínű, hogy Gyllenhaal lesz az új Batman. Affleck szerződése még tart ugyan, de a múltbéli nyilatkozatai miatt a stúdió neheztel rá. Ezért is kerestek helyére egy másik színészt, akivel azonnal pótolni tudják majd. Szóval, ha Ben megy Jake jöhet a helyére.”

Gyllenhaal mellesleg már évek óta szeretne egy szuperhősfilmben szerepelni. Többek között esélyes volt a Sam Raimi féle Pókember filmek és a Christopher Nolan féle Batman filmek főszerepére is.