A tavalyi Örökséggel egy pillanat alatt híressé vált Ari Aster idén megint egy újabb horrorral borzolja majd a mozilátogatók kedélyeit. Ahogy legelső filmje úgy ez az alkotás is inkább a művészhorrorok táborát erősíti majd, de nézzük, hogy valójában, hogyan is teljesít második rendezése a Fehér éjszakák, amit nem máshol, mint kis hazánkban forgattak.

Egy amerikai pár Dani (Florence Pugh) és Christian (Jack Reynor) barátaikkal Svédországba utaznak, hogy kiengedjék a gőzt. Egy távoli kis településre érkeznek, ahol éppen az ott lakók a nyári napfordulót ünneplik, azonban a jó hangulatú mulatság és a kedélyes vendéglátás nagyon hamar rémálomszerű fordulatot vesz.



Azért jó, amikor minden kreatív folyamat egy olyan alkotó szellemű művésznek a kezében összpontosul, mint Ari Aster, mert pontosan tudja, hogy mit akar és véghez is tudja vinni anélkül, hogy bárki beleszólna az alkotói folyamatokba. Ennek eredményként pedig olyan szerzői filmek készülhetnek, mint például ez is. Újfent Pawel Pogorzelskit választotta operatőrnek, akivel az Örökségen is együtt dolgozott és a végeredmény ezúttal is gyönyörű. Az egész alkotás olyan, mintha egy megelevenedett festményt néznénk, ami olykor átvált a groteszk valóságba. Minden egyes jelenet és kamera beállítás ezt a tényt rendeltetett alá támasztani. Bátor és bevállalós snittekből sincs hiány, ugyanúgy, mint az előző filmje ez a mű sem gyáva mindent megmutatni, ami az embereket emberré teszi.

Ebben az alkotásban sem finomkodik, mind a szexualitást, mind pedig a brutalitást a lehető legnaturálisabban mutatja be és kíméletlenül a porba tiporja lelkünket, de persze mindezt okkal teszi és ezért egy percig sem válik a film öncélúvá. A történet maga hasonlóan az első rendezéséhez a családon belül történő traumákat és a romlott párkapcsolatokat, valamint a vallás hatalmát az emberek felett mutatja be egy kis skandináv folklórral nyakon öntve. A mű legnagyobb erőssége, hogy a nézőt ugyanabban az érzelmi stádiumban tudja tartani, mint a karaktereit, ezért az egész film alatt egy fajta kilátástalanság és nyomasztó hangulat érződik. Az alkotás hossza aggodalomra adhat okot a maga 147 percével, de egyáltalán nem kell félni, hiszen a mű egyetlen pillanatra sem ül le, valamint humornak sincs híján, de mindenki készüljön fel, mert rendkívül fekete és morbid poénokra kell számítani.

Azonban a megteremtett hangulatért nemcsak Aster felel, hanem a színészgárda is, akik mind feltörekvő fiatal színészek. Közülük leginkább a főszereplőt alakító Florence Pugh-ot emelném ki, mert ő volt jóformán az egyetlen, akin állt vagy bukott az egész. Rendkívül sok a közeli beállítás és ezek mindegyike hosszan kitartott, érzelmes, hosszú monológos snitt volt, amelyeknek nagy részében hatalmas érzelmi hullámvasutat kellett bejárnia. Szerencsére ügyesen vette az akadályokat és ezáltal felejthetetlen alakítást nyújtott, szóval le a kalappal. A többiek is rendben voltak, de közel sem kaptak, akkor fókuszt, mint Pugh kisasszony, viszont a Christian-t játszó Jack Reynor játéka az övéhez mérten nagyon halovány volt és gyengécske, még akkor is, ha voltak jobb pillanatai.

Aster második rendezése nem csak, hogy hozta az Örökség színvonalát, de még sikerült is megugrania a lécet ez pedig, azért van, mert az alkotó rendkívül tudatosan használ minden eszközt, ami a kezében van. De a legmeglepőbb az, hogy már a második filmjében lehet látni a rendezői kézjegyeit márpedig az ritkaság számba megy, hogy ilyen hamar kialakul az alkotói identitás. Ennek ellenére hiába vannak benne klasszikus értelembe vett horrorelemek, még sincs benne annyi, hogy kommersz horrorfilm legyen és az előzetesek után ez sokaknak valószínűleg csalódást fog okozni. Ettől függetlenül még így is a legegyedibb horrorfilm, amit az idei évben láttam.

Neked mennyire tetszett a film?
Olvasói értékelés8 Votes76


95
Értékelés
Fehér éjszakák
Összességében
A Fehér éjszakák egy gyönyörű festménybe öntött folklór terror, ami megbotránkoztató, különösen kegyetlen és bosszantóan naturalista módon ábrázolja az emberi természetet és azt, hogy a vallásnak milyen messzemenő és fanatizáló hatalma van. Ennek ellenére csak óvatosan, mert művészhorror és aki másra számít annak csalódást keltő lehet. 
Pozitívumok
Gyönyörű festményszerű fényképezés
Florence Pugh játéka
Jól áll neki a morbid, fekete humor
Ari Aster visszahozza a klasszikus horrort a vászonra
Megdöbbentő és sokkoló történet
Negatívumok
Jack Reynor halovány alakítása