A Lego-kaland 2.

Valaha miden szupi-szuper volt… de az első Lego-kaland után nem sokkal kissé széteső hőseink, a Kiválasztott és Vadóc újabb veszélyekkel kénytelen szembenézni: a távoli Tesho-rendszer Duplo bolygójáról érkező idegenek ugyanis mindent lerombolnak – méghozzá jóval gyorsabban, minthogy ők újjá tudnák építeni.
Összeáll a kockahasú és kockafejű hősök különleges csapata: a Zöld Lámpás, Superman, Batman, Vasszakáll, Unikitty és a többiek hosszú, veszélyes útra indulnak, hogy végre szembenézzenek a támadókkal.

Ezért várjuk: Mert a Lego-kaland öt évvel ezelőtt sikeresen bebizonyította, hogy egy ekkora brandből, mint a LEGO nem csak reklám jelleggel lehet filmet készíteni. A két rendező, Phil Lord és Christopher Miller ugyanis egy csupa szív, vicces, látványos és kalandokkal teli mozit tett le az asztalra, aminek ott a helye a legnagyobb animációs klasszikusok között. Éppen ezért nagyok az elvárások a folytatással szemben is, és habár a rendezőket Mike Mitchell váltotta, az előzetesek alapján egyelőre úgy tűnik, hogy, ha nem is fog túlnőni elődjén, de annak színvonalát talán hozni tudja majd a második rész.

Eredeti cím: The Lego Movie 2: The Second Part
Korhatár: 6+
Műfaj: animációs, kaland, vígjáték
Játékidő: 106 perc
Rendező: Mike Mitchell
Főszereplők: Chris Pratt, Elizabeth Banks, Will Arnett
Hazai bemutató: 2019. február 7.
Forgalmazó: InterCom

Alita: A harc angyala

Évszázadok múlva a jövőben, Iron City roncstelepén egy kiber-doktor, Ido, rábukkan a magára hagyott, eszméletlen kiborglányra, Alitára, és magával viszi klinikájára. Magához térve, Alita képtelen felidézni, kicsoda ő, és a világról sincsenek ismeretei; minden új élményt jelent számára. Próbál hozzászokni új életéhez és Iron City veszedelmekkel teli utcáihoz, miközben Ido óvja őt rejtélyes múltjától. A lány összebarátkozik a talpraesett Hugóval, aki viszont inkább segítene neki visszanyerni emlékezetét. A két fiatal egyre közelebb kerül egymáshoz, ám az Alita nyomában járó halálos erők hamarosan fenyegetést kezdenek jelenteni kapcsolatukra. Ekkor ébred rá a lány, hogy különleges harci képességekkel rendelkezik, amiket barátai és szerettei védelmezésére fordíthat. Elhatározza, hogy fényt derít származására; Alita olyan útra indul, ami során megmérkőzik e sötét, romlott világ igazságtalanságaival, és azt is felfedezi, hogy egyetlen fiatal nő is képes változtatni a világon, amiben él.

Ezért várjuk: Mert az előzetes külföldi kritikák szerint Hollywood két látnoki erejű filmese, James Cameron (producer) és Robert Rodriguez (rendező) egy látványos, ugyanakkor érzelmes és mélyebb mondani valóval bíró sci-fi klasszikust tett le az asztalra, aminek már éppen itt volt az ideje. Az impozáns szereplőgárda: Christoph Waltz, Jennifer Connelly, Michelle Rodriguez, Jackie Earle Haley pedig csak hab a tortán.

Eredeti cím: Alita: Battle Angel
Korhatár: ?
Műfaj: sci-fi, akció
Játékidő: 122 perc
Rendező: Robert Rodriguez
Főszereplők: Christoph Waltz, Rosa Salazar, Jennifer Connelly, Mahershala Ali
Hazai bemutató: 2019. február 14.
Forgalmazó: Fórum Hungary


Boldog halálnapot! 2.

Jessica Rothe visszatér a szereplőgárda élén a BOLDOG HALÁLNAPOT! 2-ben, amely a folytatása a 2017-es év meglepetés sikerfilmjének, melyben egymást érték a lebilincselő, ismétlődő fordulatok és komikus csavarok. Ezúttal a hősnőnk, Tree felfedezi, hogy újra és újra meghalni meglepően könnyebb volt, mint a veszélyek, melyek ezek után következnek…

Ezért várjuk: Mert az első rész egy nagyon kellemes meglepetés volt két évvel ezelőtt, ami keverte a Sikoly és az Idétlen idők című, mára már klasszikussá vált filmeket. Az előzetesek alapján pedig úgy tűnik, hogy a folytatás is hasonlóképpen élvezetes horror-vígjátéknak ígérkezik, mint elődje. És annak ellenére, hogy az első film cselekményéből sokat merít majd, a készítők biztosan elrejtettek benne néhány nem várt csavart is, továbbá várhatóan öniróniában sem lesz hiány.

Eredeti cím: Happy Death Day 2 U
Korhatár: 16+
Műfaj: horror, vígjáték
Játékidő: 100 perc
Rendező: Christopher Landon
Főszereplők: Jessica Rothe, Israel Broussard, Ruby Modine
Hazai bemutató: 2019. február 14.
Forgalmazó: UIP-Duna Film

Alelnök

Dick Cheney, minden idők egyik legbefolyásosabb alelnökének élettörténete, aki szerény washingtoni bürokratából George W. Bush alelnökéig küzdötte fel magát – és aki úgyformálta át az Egyesült Államokat és a Földet, hogy annak hatásait a mai napig érezzük.

Ezért várjuk: Christian Bale. Ezt a kérdést igazából a főszereplő színész nevével el is intézhetnénk, hiszen egyértelműen ő cipeli majd el a hátán ezt a mozit, azonban arról sem szavad elfeledkezni, hogy az Alelnök-öt azaz Adam McKay rendezte, aki olyan vígjátékok után, mint a Ron Burgundy legendája, vagy a Taplógáz, sikeresen nyergelt át a komolyabb témákat is érintő, megtörtént eseményeken alapuló alkotásokhoz. Valamint amellett sem mehetünk el, hogy Bale mellett olyan színészek tűnnek fel kisebb-nagyobb szerepekben, mint Amy Adams, Sam Rockwell, vagy épp Steve Carrell. Mellesleg nem olyan régen 8 Oscar jelölést is bezsebelt. Kell ennél több?

Eredeti cím: Vice
Korhatár: 12+
Műfaj: életrajzi, dráma, vígjáték
Játékidő: 132 perc
Rendező: Adam McKay
Főszereplők: Christian Bale, Amy Adams, Sam Rockwell, Steve Carrell
Hazai bemutató: 2019. február 21.
Forgalmazó: Fórum Hungary

Így neveld a sárkányodat 3.

Ami egy kamasz viking és egy félelmetes Éjfúria sárkány meglepő barátságaként indult, nagyszabású trilógiává nőtte ki magát, mely végig követi hőseink életét. Ebben a mostani fejezetben Hablaty és Fogatlan végre megtalálják igazi rendeltetésüket. Hablaty a falu főnöke lesz Astriddal az oldalán, míg Fogatlan a sárkányok vezérévé válik. Ám az eddig látott legsötétebb veszedelem – és egy Éjfúria lány felbukkanása – még sosem tapasztalt módon teszi próbára hőseink barátságát…

Ezért várjuk: Mert az Így neveld a sárkányodat széria eddigi két fevonásának ott a helye az utóbbi évtized legjobb animációs filmjeinek a listáján. A DreamWorks ugyanis a nagy konkrurens Disney/Pixar alkotásait megszégyenítő látványos, vicces, kalandokkal teli, ugyanakkor csupa szív és érzelmes mozikat tett le elénk az asztalra. Az eddigi kedvcsinálók, valamint az előzetes kritikák alapján pedig a harmadik epizód felteszi majd az i-re azt a bizonyos pontot, ezzel egy tökéletes trilógiát alkotva.

Eredeti cím: How to Train Your Dragon: The Hidden World
Korhatár: ?
Műfaj: animációs, kaland
Játékidő: 104 perc
Rendező: Dean DeBlois
Főszereplők: Cate Blanchett, Gerald Butler, Kit Harington, Jonah Hill, Jay Baruchel
Hazai bemutató: 2019. február 28.
Forgalmazó: UIP-Duna Film