Számomra örök dilemma, hogy Jane Austen a felelős azért, amiért a nőknek olyan rossz a híre, vagy ő csak rögzítette a tényleges állapotokat, azaz teremtettek-e Austen híres és népszerű regényei 200 éve kipusztíthatatlan hibás viselkedési mintákat jobb sorsra érdemes ivartársaim számára.  Ez főleg azért okoz bennem mardosó kétségeket, mert ugyanakkor tudom, hogy a legendás írónőtől igazán rendes dolog volt, hogy egy férfias világban női főhősök női problémáival foglalkozott (illetve azzal, amit az emberek hajlamosak azóta is kizárólagos női problémaként elkönyvelni). Mindenesetre szükségesnek tartom rögtön itt az elején leszögezni, hogy az Emmához, Jane Eyre-hez, Elizabeth Bennethez és a többiekhez hasonló karakterű emberektől általában sikítófrászt kapok, és az „aranyos” a leges-legutolsó dolog, ami eszembe jut róluk.


Az Emma története nagyon röviden, bár nem feltétlenül ortodox stílusban összefoglalva annyi, hogy aki sokat keveri a fekáliát, azt berántja a kanál. Emma (Anya Taylor-Joy) egy gazdag vidéki nemesi család bohókás-tüncimünci leánya a 19. századi vidéki Anglia idilli gyepjei, pompás udvarházai és jól fésült birkanyájai közepette. Mivel semmiféle anyagi vagy egzisztenciális problémával nem kell megküzdenie, és voltaképp az egész élete abból áll, hogy eszik, iszik és ruházkodik, azzal üti el temérdek szabadidejét, hogy gavallérokat és úri hölgyeket boronál össze kíméletlen hatékonysággal, attól függetlenül, hogy az illetők amúgy kivel jönnének össze szívesen. Tevékenységét gyakran illeti kritikával az ifjú Mr. Knightley (Johnny Flynn) (a fiatalember lázadó szellemisége olyan hőstettekben nyilvánul meg, hogy pl. gyalog jár, mikor hintóval is lehetne, és nem használ fésűt), aki természetesen csakis a Bájosan Szemtelen Teremtésért eped. Az állóvizet az kavarja fel, mikor váratlanul felbukkan a szomszéd család rejtélyes, de híresen jóképű fia (Callum Robilliard Turner), épp egy időben az elszegényedett Miss Bates (Miranda Hart) nem kevésbé rejtélyes unokahúgával (Amber Anderson). Hamarosan mindenki mindenkibe titokban avagy nyilvánosan, viszonzottan vagy viszonzatlanul szerelmes lesz, és közben még Emma barátnőjét (Mia Goth) is OKVETLENÜL ki kellene házasítani – legalábbis Emma szerint.

A film technikai megoldásai makulátlanok. Szemmel láthatóan külön ötszáz fős stáb foglalkozott a gyepek idillizálásával, az udvarházak pompásításával és a birkanyájak fésülésével, a legutolsó háttérszereplő jelmezének legalsó rétegében lévő legkisebb gomb is autentikus, az egész dolog már-már elviselhetetlenül gyönyörűséges, mindehhez pedig végig szól a viktoriánus regények feldolgozásainak legklasszikusabbjait idéző édes-kedves zene. A film az én szememben három ponton botlott meg. Az első a ritmusa. Ahhoz képest, hogy körülbelül három tucat ember variál esze nélkül azon, hogy ki kibe szerelmes, az Emma helyenként kifejezetten unalmas. Ebben természetesen az is szerepet játszhat, hogy a számomra abszolúte ellenszenves karakterek kifogástalanul udvarias és érintés védett szexuális élete engem eleve nem nagyon hozott lázba, de a becsület kedvéért utánanéztem, és nem én voltam az egyetlen, aki nem tudott kibékülni az alkotás csigatempójával.

A második a színészi játék. A brit színjátszás színe-virága a vásznon parádézik, a mellékszerepekben olyan arcokkal, mint Bill Nighy (aki jelen esetben igazság szerint kissé csuklóból játszik, de így is minden jelenetet ellop, ahol felbukkan), ugyanakkor épp a főszereplők alakítása valahogy steril. Nyilván a viktoriánus Anglia életét végzetes hiba lenne oda nem illően realisztikus érzelmi kitörésekkel és párbeszédekkel ábrázolni (egy próbálkozást azért lehet, hogy megérne, csak nem pont egy Austen-feldolgozásban). Viszont az egész történetet pont az elfojtott és merev rítusokba temetett, felszín alatt forrongó érzelmeknek kéne elvinniük, amiket csak egy-egy tekintet vagy apró mozdulat árul el. Márpedig itt a tekintetek jobbára üresek, a mozdulatok pedig többnyire szörnyen mesterkéltek, akár elfojtott szerelemről, akár eltitkolt családi válságról van szó. Persze az is lehet, mi több, igencsak valószínű, hogy az eddigiekben alapvetően fotózással foglalkozó rendező, Autumn de Wilde szándékosan egy régi vágású, papírból kivágott egyen-karakterekkel dolgozó, amolyan errolflynnes szellemiségű cukrimukri filmet szeretett volna csinálni az anyámnak. Ebben az esetben a siker teljesnek mondható.

A harmadik problémám nyilván a már többször említett ellenérzésem a passzív-agresszív, ostoba női karakterek iránt. Emmának az alkotói szándék szerint lehet, hogy fel kellett volna nőnie ahhoz a komplikált feladathoz, hogy normális és őszinte emberi lényként viselkedjen (az eredeti regényben köztünk szólva nem nő fel), de nem sikerül neki. A film elején pont ugyanolyan, mint a végén, a hibáit nem látja be, csak elkönyveli, hogy „jóvan, hát ez mondjuk kínos vót, na gyerünk tovább”. A relatíve (de mondjuk tényleg csak relatíve) kedves fiatalember szerelmét így többé-kevésbé méltatlanul nyeri el, és az ember bele se mer gondolni, mivé fajul majd ez a Mennyben Köttetett Házasság néhány év után. Így az esetleges mondanivaló – „az undok, önző és affektáló emberek megmérgezik a környezetüket, de még a számukra is van remény, ha netán elkezdenek gondolkodni és érezni” – teljesen elvész. Szívecském, amíg jól nézel ki és van lóvéd, legyél nyugodtan undok, önző és affektáló, úgyis beléd lesz szerelmes az összes idióta. Ez persze egy elvitathatatlan, tízezer éves alapigazság, csak nem vagyok benne biztos, hogy a film éppen erre lett volna kihegyezve eredetileg.

Neked mennyire tetszett a film?
Olvasói értékelés4 Votes94


70
Értékelés
Emma.
Összességében
Az Emma teljesen nyilvánvalóan nem azzal a szándékkal készült, hogy a néző annyit bazseváljon miatta, mint én. Egyetlen célja a szórakoztatás, a kikapcsolódás, az „időutazás”, illetve természetesen a tisztelgés a híres regény előtt. Ebből a szempontból kizárólag a vontatottsága indokol pontlevonást, egyébként az a közönség, amelynek készült, imádni fogja. Megyek is, és riasztom az anyámat.
Pozitívumok
Technikai oldalról hibátlan
Nagyszerű alakítások
Édes-kedves filmzene
Negatívumok
A film ritmusa nem egyenletes
Van benne néhány irritáló karakter, akikkel nem lehet azonosulni