Végre megérkezett az egyik legismertebb Batman képregény, a Hush animációs változatának előzetese. A film még tavaly került bejelentésre, de a szinkronszínészek kilétén kívül érdemi információ nem igazán érkezett vele kapcsolatban. A képregény történetét még a 2000-es évek elején vetette papírra Jeph Loeb, és szinte azonnal klasszikussá is vált a rajongók körében. Éppen ezért meglepő, hogy eddig semmilyen formában nem került feldolgozásra. Az előzetes alapján azonban úgy tűnik megérte rá várni, mert hű adaptációnak tűnik, amiben már most vissza köszönnek a képregény hírhedt képkockái. A karaktereknek egyébként többek között olyan színészek szolgáltatják majd a hangjukat, mint Jerry O’Connell, Rebecca Romijn, Jennifer Morrison, vagy Rainn Wilson.

A DC klasszikus történetének adaptációjában egy rejtélyes új gonosz áll majd, akit mindenki csak Hush-ként emleget. Hush nem csak Batman-t, de Bruce Wayne privát életét is megakarja semmisíteni, ami már amúgy is épp elég zűrös Selina Kyle-lal, azaz a Macskanő-vel folytatott kapcsolata miatt.

Várható házimozis premier: 2019. nyara