A Disney még 2002-ben mutatta be a hawaii-i kislány Lilo és egy űrből pottyant lény barátságát bemutató rajzfilmet. A Lilo és Stitch akármilyen meglepő is, de nem tartozik az egeres cég kiemelkedő sikerei közé. A 80 milliós gyártási költségek mellett, mindössze 230 millió dollárt gyűjtött össze a világ filmszínházaiból. A szolid siker mellett viszont sikerült beszebelnie egy Oscar jelölést és nagyon hamar masszív rajongó bázis alakult ki a film körül. Ennek köszönhetően több, csak DVD-n megjelent folytatás és egy TV-sorozat is készült hozzá. A legfrissebb hírek szerint pedig, a stúdió szeretne élőszereplős feldolgozást készíteni a történetből.

Mivel ahogy már fentebb is írtuk a Lilo és Stitch nem volt kifejezetten nagy pénzügyi siker, ezért elképzelhető, hogy a mozikat elkerülve egyenesen, a jövő év végén induló, Disney streaming szolgáltatásán belül debütálna majd. A feldolgozás egyébként élőszereplős és CGI hibrid lenne, ahogy a jelenleg készülő Susi és Tekergő remake-je is. A rendező és a főbb szereplők kiléte egyelőre ismeretlen, de az már biztos, hogy a produceri teendőket az Aladdin újragondolásában is közreműködő, Dan Lin és Jonathan Eirich párosa végzi majd. A forgatókönyvet pedig Mike Van Waes (The Crooked Man) fogja papírra vetni.