Továbbra is divatja van az életrajzoknak, mintha folyamatosan azt éreznénk, hogy valójában nem ismerjük azokat, akiket szeretünk, csodálunk. Az idő pedig csak telik, kedvenceink szépen lassan kivonulnak ebből az árnyékvilágból és legendákká válnak, alkotásokká, dalokká, képekké, regényekké, és életútjuk, karrierjük szépen lassan elhalványodik vagy néhány mondatnyi szószedetté válik. De ha vannak alkotók, akik nem hagyják ezt annyiban, ha sok hónapnyi kutatómunka során archív felvételeket bányásznak elő a feledés homályából, ha szóra bírnak még élő kortársakat, ha veszik a fáradtságot, hogy az ikon újra elérhető, megérthető emberré váljon a ma számára, akkor a legenda újra életre kel.




Mert ha a ma fiatalságának megemlítjük ezt a sort: „A-tisket a-tasket, A green and yellow basket”, akkor túlnyomó többségük megvonja a vállát. Ha el is énekeljük, akkor néhányuknak már felcsillan a szeme, de persze nevet nem fűz hozzá, hiszen ez egy régi dalocska még a rádió korából, és a felvétel sem valami fényes. De ha ez a dallam olyan emberek fülébe jut, akik hatvan vagy még ennél is több éve koptatják az utakat, akkor azok elmosolyodnak és egy sóhaj mellé elrebegik ezt a nevet: ez Ella Fitzgerald, a jazz királynője. És többen hozzáteszik még: kétszer is járt Budapesten.

Ez a dokumentumfilm erről szól: híd a ma és tegnap között. Egy mindenki által ismert név és az azt megtestesítő kevésbé ismert életút között, amelyben nincsenek lélegzetelállító kanyarok, drámák, törések és újra talpra állások, csak zene van. Zene, mióta 1934. november 12-én az intézetből szökött, utcán élő tizenhét éves lány felállt a harlemi Apolló-színház hétvégi tehetségkutató előadásán a színpadra és énekelni kezdett. Talán éppen azért, mert Ella életében nem voltak látványos drámai pillanatok, úgy tűnhet, hogy a film nem vezet sehová, de aki ezt érzi, azt vagy nem érdekli a téma, vagy nem szereti a jazzt. Mert ennek a történetnek és az azt összefoglaló filmnek minden egyes percében szól a jazz, a swing, a bebop, a scat-singing és a Great American Songbook örökzöld slágereinek sora, tehát azok a zenék, amelyek énekesek generációit indították útjára és zeneszeretők millióit óvták meg attól, hogy megőrüljenek a XX. század vérzivataros évtizedeiben.

Ella Fitzgerald ugyanis végigénekelte a múlt századot és ezt a dokumentumfilmet is, amelyben megismerjük művészetének főbb korszakait, és haláláig egyre csak növekvő sikerét. Megismerjük végtelen tehetségét, munkabírását, életének mérföldköveit, amelyek körül csak úgy rajzanak a művészvilág hírességei: Marilyn Monroe, Louis Armstrong, Bing Crosby, The Boswell Sisters, Frank Sinatra, Tommy Flanagan. A jazzt és a most már klasszikusnak számító időszakot kedvelők számára sokat mondanak ezek nevek, de ha túl fiatalok vagyunk hozzájuk, akkor sem kell elkeseredni, mert ez a film éppen ezért jött létre. Megmutatja, hogy a ma zenéje miből táplálkozott valamikor, arcokat, irányzatokat, kultúrtörténeti hullámokat villant fel, ezzel lehetőséget adva számunkra, hogy hazaérve feltúrjuk lemezeinket, esetleg apáink és nagyapáink bakelittárát, vagy modern fogyasztók lévén bepötyögjük az internetre a film során felbukkanó neveket és végre megértsük, hogy honnan jöttünk, hogy Ella Fitzgerald mit adott át nekünk hatvan éven át. A film élvezetes visszapillantás a huszadik század Amerikájára, a jazzre és arra a már saját életében ikonná vált énekesre, aki mindezt megtestesítette számunkra. Mindenkinek ajánlom, akit érdekel a jazz és annak egyik leghíresebb nagykövete.

Neked mennyire tetszett a film?
Olvasói értékelés0 Votes0


70
Értékelés
Ella Fitzgerald: Just One of Those Things
Összességében
A film élvezetes utazás mindazok számára, akik életkoruk vagy zenei érdeklődésük kapcsán még közelebb szeretnének kerülni a 20. század egyik meghatározó énekeséhez. De hiánypótló alkotás azok számára is, akik személyes élményeik híján eddig nem ismerhették meg azt az intézménynek számító énekest, kinek egyik jelzője így szól: királynő
Pozitívumok
Hiánypótló alkotás
Rengeteg zene
Zenetörténeti áttekintés
Negatívumok
Ella Fitzgerald viszonylag akadálymentes karrierjének köszönhetően a film sem szolgál drámai csúcspontokkal és izgalmakkal