Nagy divatja van mostanában annak, hogy adott művészi médium lehetőségeit kihasználva a zombikat és/vagy vámpírokat rábocsájtják valamilyen patinás történelmi korra, aztán nagyokat röhögünk a végeredményen. Hogy ne menjünk túl messzire, magyar vonatkozásban kapásból ott van a Nyugat+zombik című bájos képregény (és nyugodtan mehetünk messzebbre is, azonnal beleütközve a megkerülhetetlen Büszkeség és balítélet meg a zombik-ba, pedig azt az ember legalább olyan szívesen megkerülné, mint az Abraham Lincoln, a vámpírvadász-t). Ezeknek a műveknek közös sajátja az, amit a művelt angol a (szerintem zseniális) „egyetlen kunsztot tudó cirkuszi póni” metaforával ír le, vagyis az első öt percben nyugtázza az ember, hogy igen, igen, milyen állati vicces ez az egész helyzet, aztán ezzel a tapasztalással megpróbálja túlélni a hátra lévő másfél órát. Jó baráti társaságban, kellő mennyiségű alkohol mellett ezek az alkotások valamennyire élvezhetők, de a mozi feltalálóinak valószínűleg nem ez járt a fejében, mikor kigondolták a Nagy Álmot. Lássuk tehát, mit sikerült a magyar alkotóknak kihozniuk abból, hogy a Kádár korszak titkosszolgálatának meg kell küzdenie egy kapitalista vámpírral.



A történet szögegyenes, tetszőleges klasszikus vámpírfilmből, illetve a méltán elfeledett francia Marhakonzerv akcióból összegyúrva. Az Amerikából a gulyáskommunizmusba ideiglenesen hazatérő Gyanús Disszidensről (Nagy Ervin) azonnal tudni lehet, hogy valami nem stimmel vele: egykori elvtársai már a tulipánt is gulipánnak mondják, ő meg még mindig olyan fitt, mint a négy páncélos és a kutya egy személyben. Ami a magyaroknak csak sanda gyanú, az egy bizonyos Baráti Országnak természetesen bizonyosság, Brezsnyev elvtárs azonnal le is adja a rendelést Kádárnak (Rába Roland), hogy szállítsa le az örök élet titkát (a tolmácsot a mindig zseniális Balsai Móni alakítja). Az ungárise kémelhárítás, azon belül is a kőkemény, csehszlovák melegítős Laci (Nagy Ervin), szívszerelme, a szűzlányosan szexi Madárka (Walters Lili), illetve a főnökük (Thuróczy Szabolcs, a magyar Danny de Vito) késedelem nélkül foganatosítják a szükséges anti-imperialista intézkedéseket, melyek alapja magától értetődően az, hogy Madárka majd jól elcsábítja a mulya vámpírembört.

Hogy összbenyomását tekintve milyen a Drakulics elvtárs? Mintha egy lecsapott csacsi némi egészséges erotikától fűtve meghágta volna a csinibabát. Kiváló vérvonalú szülőktől szörnyű vízfejű mutáns született. Pontosan ugyanazoktól a betegségektől szenved, mint amik miatt annak idején (meg a későbbiekben) az ember kétszer is meggondolta, mielőtt agyonpropagált magyar filmre, pláne vicces magyar filmre bement: borzasztó mesterkélt, nehézkes és szájbarágós. Fáj, mint egy karó a szívbe. De egyvalamit a javára kell írni: minimum olyan elegáns, mint maga Drakula. Hol vannak már azok az idők, mikor a kommersz magyar filmek összes látványtervezőjét, díszletesét és hangmérnökét egyszerre akarta az ember beküldeni a szecskavágóba…  A Drakulics elvtárs látvány és hang tekintetében tökéletes, a nyugatinál nyugatibb színvonalú alkotás.  Nincs egy olyan nyamvadt porszemcse, ami ne lenne retró. Minden egyes tárgy, ruhadarab, arc tökéletesen a helyén van, bizonyos esetekben már-már fájdalmas élességgel felidézve a saját gyerekkoromat, a járművektől a ruhákon át a minden nagymamánál kötelező kelléknek számító, falra akaszthatós, amorf mintás okádéktűzzománc dísztálig. Nem tudom, hány évig tartott lenyomozni meg összehordani és/vagy legyártani a prédát, de kalapot le. Ugyanilyen átgondoltságot tükröznek önmagukban (de sajnos nem egymással vagy a történettel interakcióban) a karakterek.

Viszont a gondosság és odafigyelés itt véget is ér. A film mintha nem tudná, mit akar: bohóckodni vagy komolykodni (Bödőcs-cameo kontra minden lépést ellenőrző fenyegető, paranoiás hatalom), világot teremteni vagy világot idézni (verekedős szuperhős Kádár elvtárs kontra vérkomolyan vett ötvenhat),  baromi laza lenni vagy lelkizni (késsel kettévágott nyelv és változatos atlétatrikós szex kontra kétségbeesett kiútkeresés az iszonyúan gyászos legvidámabb barakkból). Annyira sokat fog, hogy a végén semmi nem marad a kezében, két-három filmnyi anyagot szór szét értelmetlenül. Rettentően falsul hangzanak például a párbeszédek. Ezekhez a hatvanas-hetvenes évek összes létező szlengjét és fordulatát összeszedték, de végül csak egy idegesítő katyvaszra futotta az egészből, amit élő ember soha egy pillanatig nem beszélt. A rengeteg önmagában többé-kevésbé vicces fordulatból se reális beszélgetések nem születtek, se valami olyasmi, mint az Egészséges erotika évtizedek óta idézgetett zseniális, millió áthallást tartalmazó műmagyarja. Szörnyűek az arcunkba tolt, erőnek erejével kikényszerített, otromba poénok (hogy Kádár elvtárs a vészmegbeszélés közben Zsolnay porcelánból krumplis tésztát eszik, az egy dolog. Erre rázoomolni és kitartani a képet gyermekded).

Neked mennyire tetszett a film?
Olvasói értékelés26 Votes55


65
Értékelés
Drakulics elvtárs
Összességében
Kár Drakulicsért, mert sok mindent ki lehetett volna hozni belőle. Így viszont könnyűnek nehéz, nehéznek könnyű, isten igazából szerintem senkit nem elégít ki. Annak viszont, aki a negyvenes-ötvenes generációból netán el kíván nosztalgiázni azon, hogy mik voltak azok a tárgyak, és kik voltak azok az arcok, akik miatt a hideg kilelte gyerekkorában, kötelező darab. Fennmaradni, kult-státuszba elkedni valószínűleg akkor fog, mikor a modern Meseautó.
Pozitívumok
Technikai részről hibátlan
A karakterek önmagukban remekek
Aprólékos díszletek
Negatívumok
Sokat akar markolni, de keveset fog
Hangvétel terén kissé személyiségzavaros