2013-ban, a kiemelkedő siker ellenére sem mondta volna meg senki, hogy pár éven belül egy egész univerzum épül a Démonok között című film köré. Pedig pontosan ez történt és ennek megfelelően idén szeptemberben már az ötödik “Démonok között” alkotás is bemutatásra került, az Apáca személyében. És mint a legtöbb univerzum esetében (lásd Marvel-moziuniverzum, DC-filmes univerzum) ezek az alkotások is elég szerteágazóak. Ezért döntöttünk úgy, hogy kibogózzuk az idővonalakat, hogy a helyes sorrendben nézhessétek a franchise részeit.

1. Az apáca (The Nun) – 1952/1971

Az Apáca szinte teljes cselekménye 1952-ben játszódik, amikor Burke atya és Irene nővér, Romániába utaznak, hogy egy ottani apáca öngyilkossági ügyében folytassanak nyomozást. Eközben ismerkednek meg az ott kísértő, rémisztő apáca alakot öltött, Valak nevű démonnal. A film legutolsó jelenete azonban 1971-be a Démonok között első részének idejére ugrik, ahol kiderül a 2013-as film első harmadában szereplő egyik jelenetről – amikor Ed és Lorreine az őrdögűzésről tartanak előadást -, hogy a “francia-kanadai” férfi, akit emlegetnek benne nem más, mint Franci, az Apáca egyik főszereplője. Ezzel összekötve a két alkotást és tágítva az univerzumot.

Játékidő: 96 perc

2. Annabelle: A teremtés (Annabelle: Creation) – 1943/1952/1955/1967

A második Annabelle film kétségkívül a legcsapongóbb az évek tekintetében. A felvezető jelenet 1943-ban játszódik, amiből megismerjük a Mullins család tragédiáját. Ezután 12 évet ugrunk az időben. 1955-ben a Mullins család ugyanis befogad egy árvaháznyi árva kislányt, amivel kezdetét veszik a furcsa események sora. A fennmaradó rész ebben az évben zajlik, kivéve a befejezés, amikor is 1967-be utazunk, amivel tökéletesen kötik össze az első Annabelle mozival ezt a felvonást. Az Annabelle 2. – A teremtés azonban tartalmaz még egy stáblista utáni jelenetet is, ami 1952-ben játszódik és az Apácát volt hivatott felvezetni.

Játékidő: 109 perc

3. Annabelle (Annabelle) – 1967

És elérkeztünk a franchise legrosszabb felvonásához, amit garantáltan sok vérbeli Démonok között rajongó is szívesen kihagyna. És ezt meg is értjük, hiszen valóban nem egy túl combos alkotásról beszélünk, de egy ilyen maraton keretén belül, az Annabelle 2. – A teremtés és az első Démonok között közé beékelve talán fogyaszthatóbbnak bizonyul majd. A történések linárisan követik egymást és végig az 1967-es évben maradunk.

Játékidő: 99 perc

4. Démonok között (The Conjuring) – 1971

A list a vége felé végre eljutottunk az első felvonásig, ami kérdés nélkül a legjobb is egyben. A film cselekménye a 70-es években, egész pontosan 1971-ben játszódik, ekkor kérik fel a Warren házaspárt arra, hogy segítsenek a Perron családon, akik egy démonok által megszállt házba költöztek be. A démon később az anyát is megszállja, de Warrenéknek végül sikerül kiűzniük azt az asszonyból és a házból is. A 20 millióból készült mozi, több mint 300-at termelt világszinten, ami bőven elég volt ahhoz, hogy a stúdió elkezdje építeni a saját univerzumát.

Játékidő: 112 perc

5. Démonok között 2. (The Conjuring 2) – 1976/1977

Az első részhez hasonlóan, szintén James Wan által rendezett folytatás, 5 évvel később, 1976-ben veszi kezdetét. Ekkor Ed és Lorraine Warren épp az Amityville-ben történt események miatt vizsgálódnak. Ezt követően, 1 évvel később kapnak felkérést arra, hogy utazzanak el Angliába, ahol az Enfield-i szellemjárás néven elhíresült eset kapcsán kell kideríteniük, hogy a 12 éves Janet Hodgson-t valóban démon szállta-e meg, vagy csak egy jól kitervelt átverésről van-e szó.

Játékidő: 134 perc
Összjátékidő: 550 perc (~9 óra)

És, ami még jön: Annabelle 3

Az Annabelle spinoff harmadik része jövőre kerül bemutatásra, ami még jobban összekavarja majd a szálakat. Vagy mégsem? Az ugyanis, az eddig napvilágot látott hírek alapján az első Annabelle után, de a Démonok között előtt játszódik majd. A történet szerint pedig arról szól majd, hogy a Warren házaspár, saját okkult gyűjteményébe zárja Annabelle babát, de a megszállt játék ezután sem nyugszik és a két démonűző 10 éves kislányát és annak barátait veszi célba.